Kovács István

Mai ige

Isten ügye (1)

„Nem hagyta magát bizonyság nélkül” (Apostolok cselekedetei 14:17)

Hiszel abban, hogy létezik Isten, aki mindent megteremtett, téged is beleértve? Igen? Akkor áldott vagy. Másrészt, ha nem hiszel Istenben, próbálj meg szemet, fület vagy agyat létrehozni! Csak egyet… a semmiből! Vagy teremts egy virágot, amely képes nektárt termelni, amit az általad teremtett méhek össze tudnak gyűjteni, és át tudják alakítani mézzé, amit meg is ehetsz. Azt az életadó oxigént lélegezzük be, amit a fák bocsátottak ki, aztán kilélegezzük a szén-dioxidot, amivel megadjuk a fáknak azt, amire szükségük van az élethez. Zseniális, igaz?

Most egy új feladat: mivel az ateisták úgy vélik, hogy mindez intelligens irányító erő nélkül jött létre – nem volt „értelmes tervező” a teremtés mögött –, képzeld el, hogy eltávolítják az agyadat, majd felkérnek, hogy hozd létre azt. Talán ezért is mondta a Newsweek folyóirat közvélemény-kutatásában az emberek többsége, hogy hisz Istenben. És mi a helyzet azzal az apró 3-5 százalékkal, akik azt állítják, hogy ateisták? Vajon ők okosabbak nálunk, vagy csak nem vesznek figyelembe néhány nyilvánvaló bizonyítékot? Az ateista olyan ember, aki nem hisz Istenben. Mivel azonban lehetetlen tudományosan bizonyítani, hogy valami nem létezik, az ateisták sem tudják biztosan, hogy nincs Isten. Véleményük kizárólag a bizonyítékok hiányán alapul. Ám az, hogy azt hisszük, nincs Isten, még nem jelenti azt, hogy tényleg nem is létezik. A Biblia ezt mondja: „Nem hagyta magát bizonyság nélkül, mert jótevőtök volt, a mennyből esőt adott nektek és termést hozó időket, bőven adott nektek eledelt és szívbéli örömet” (ApCsel 14:17). A „bizonyíték” itt van körülöttünk. Isten léte bizonyítható. És személyes kapcsolatod lehet vele!

Forrás: Isten ügye (1) – Mai Ige

Digitális pedagógus és nemzedék konferencia 2016-ban

Immár ötödik esztendeje annak, hogy először gyűltek össze innovatív pedagógusok az ELTE PPK Kazinczy utcai aulájába, hogy gondolatokat cseréljenek, tapasztalataikat, jó gyakorlataikat egymásnak átadják. Szerencsés módon kezdetektől fogva tagja lehettem az egyre bővülő Csapatnak. Mint pillérek,  úgy épültek szépen a jövő iskolájának tartóoszlopai  évről-évre a közös tudásmegosztásnak köszönhetően. 

Inspirációt is kaptak a zászlóvivő pedagógusok, hogy pályázzanak ötleteikkel, módszereikkel, amelyeknek legjobbjait évről-évre Digitális Pedagógus Díjjal ismertek el . A díjak ez évben is kiosztásra kerültek. Szinte lehetetlen mindenről beszámolni egy blogbejegyzés keretében, viszont a konferencia honlapján,  az élő közvetítést megörökítő videofelvételen keresztül s az ELTE PPK Facebook oldalán részletes betekintést kaphat évekre visszamenően is az, aki érdeklődik az öt év gazdag eseménysorozata iránt. Mivel személyes szakmai blogomban írok, így engedtessék meg számomra, hogy szerénytelenül, ám annál nagyobb örömmel osszam meg azt az  engem ért megtiszteltetést, amit ajándékul kaptam a mostani konferencián. Mint említettem, pályázatot nyújthattunk be, amelyet a Tempus Közalapítvány hirdetett meg a nyár folyamán. Az IKT-eszközök kreatív használatával kapcsolatosan kértek módszertani ötleteket a pedagógusoktól. B.Tier Noémi, pályázati koordinátor elmondása szerint számos, jobbnál jobb pályázati anyag született, amelyek  a Digitális Módszertárban tekinthetőek meg. Ebben az évben először Különdíj kiosztására is sor került, amelyet Dr.Kőrösné, dr.Mikis Márta az ISZE (Informatika – Számítástechnika Tanárok Egyesületének tiszteletbeli elnöke adott át. Igen nagy megtiszteltetés, hogy ezt a kitüntetést én kaphattam meg. Leírtam már, de még egyszer megteszem: “Különös öröm és hála az, amikor a Mester elismeri tanítványa munkáját. Márti életpályája, gyermekinformatika terén történt kutató munkája, valamint embersége, szeretete segítette mindig tevékenységemet. Alázata örök példa előttem.”

 Mártitól a következő szavak mellett kaptam meg a megtiszteltető elismerést:

 A díjazott pedagógusok bemutathatták pályamunkáikat a konferencia napján. Én a következő rövid összefoglalóval  készültem: 

 Visszatekintve a legutóbbi, és az azt megelőző konferenciákra, s az ott megismert Pedagógustársaim előadásaira, pályázati munkáira, igaz szívemből írom le, hogy még számos Kollégám jogosan kiérdemelt díj tulajdonosa lehetne. De, mint az lenni szokott, a zsűrinek mindig választani kell, s nem túlzás, ha azt állítom, hogy a zsűrinek valóban nehéz dolga lehetett. Még az a szerencse, hogy nem csupán egy lehetőség, egy pályázat áll rendelkezésünkre, amelynek eredménye egy elismerés lehet, hanem számos más is, ahol megmutathatjuk ötleteinket, tevékenységünket. Így gratulálok ez úton is a most legutóbb Sulinetwork díjban részesülő Kollégáinknak, s a többi Pedagógustársamnak, akikkel együtt hajózhatok a digitális pedagógia tengerének sokszor hullámzó habjai között.

S hogy mennyire igaz, hogy “egy fecske nem csinál nyarat”, elhoztam ennek bizonyítékaként blogomba az ötödik Digitális pedagógus és nemzedék konferencia tanulmánykötetét. Igen! Sokan vagyunk már! S ha most még néha “vacogunk” is, de nemsokára itt a “nyár”!

 forrás: http://szevirma.blogspot.hu/2016/12/digitalis-pedagogus-es-nemzedek.html

Differenciált tanulás

Az oktatás elsődleges feladata, hogy olyan gyerekeket neveljen, akik az ismeretek elsajátításával megállják a helyüket majd az életben, hiszen csak a stabil tudásra lehet építkezni, a pedagógusok feladata, továbbítani a gyerekeknek, hogy a tudás érték. Továbbá az iskolák, a pedagógusok társadalmi felelőssége a jövő nemzedékének oktatása, nevelése, ezért is fontos, hogy a pedagógusok törekedjenek a folyamatos fejlődésre, kiválóságra.
Egyre inkább szemléletváltásra van szükség a tanításban, mely támogatja a módszertani megújulást, s a differenciált tanítás teszi lehetővé, hogy a tanítási óra folyamatában a sajátos nevelési igényű tanulótól kezdve a kiváló képességű tanulón át, mindenki saját kompetenciáinak figyelembevételével motivált és sikeres legyen. A pedagógiai fejlesztő munka része a differenciált tanítás. A jó színvonalú oktatás egyik alapfeltétele, hogy a pedagógusok tudatosan, hozzáértően alkalmazzák a differenciálást.
„ A differenciálás azt jelenti, hogy azzal a céllal választjuk meg a tanítás sebességét, szintjét vagy jellegét, hogy megfeleljen a diákok egyéni szükségleteinek, stílusának és érdeklődésének.„  – írja Heacox, A differenciálás a tanításban és a tanulásban című könyvében.
A differenciálás gondolata már régen felmerült, a következő mondat az 1971-es V. Nevelésügyi Kongresszuson hangzott el:
„A didaktikai kutatás egészében előtérbe kell állítani a tevékeny ismeretszerzés, a tanulói aktivitás, a készségek és képességek optimális fejlesztésének az aspektusát, vele azt az aspektust, hogy a tanulóközösségen belül minden egyént a neki leginkább megfelelő módon és ütemben, a tőle telhető optimális szintig fejlesszük, hogy egyaránt intenzíven foglalkozhassunk a gyengékkel és a tehetségesekkel, az el-elmaradókkal és az élretörőkkel is.” (Kiss Á., 1971)
A differenciálás céljai a következők:
– biztosítson motiváló, vonzó feladatokat minden diák számára
– kínálja fel a tanulás különféle módszereit lényeges témák és koncepciók, jelentős folyamatok és képességekre támaszkodó tevékenységek alapján
– tegye lehetővé a tartalom, a tanulás és az eredmények változatos megközelítését
– elégítse ki a diákok érdeklődését és tanulási vágyát
– adjon lehetőséget a diákoknak arra, hogy változatos formában tanuljanak
– biztosítsa, hogy minden diák a tantervi előírások és elvárások szerint haladjon
– alapozza meg a diákok szükségleteire épülő és a tanárok által serkentett tanulást (Heacox)
Abból a tényből kell tehát kiindulni, hogy a tanulók között individuális különbségek vannak, (részben születésüknél, részben szocializációs folyamatoknál fogva), s az oktatásnak ehhez kell alkalmazkodni.
A differenciálást alkalmazó tanár egyik legfontosabb feladata, hogy miután megismerte a tanulók háttereit, körülményeit, előzetes tudását, aktivitását, együttműködési képességét, azaz mindent tud a diákról, ezután a tanulók egyéni sajátosságaikra való tekintettel meghatározza azokat a helyzeteket, feladatokat, ahol a differenciálás módszerei, eszközei sikeresen alkalmazhatók. Ezek szükségesek ahhoz, hogy a pedagógus megtalálja a leginkább megfelelő differenciált szervezési módot.
A csoportmunka jó módszer a differenciált tanításban, mert fokozott aktivitást igényel a tanulók részéről, eredményesen alkalmazható a nyelvtanításban is, mert lényege a közös tevékenység, s az együttműködés fejleszti az empátiás készségüket, megtanulják, hogy figyelni kell egymásra, így fejlődik toleranciaképességük is, melynek személyiségfejlesztő hatása van.
A tanulócsoportok rugalmas szervezése a differenciálás lelke – állítja Heacox. A rugalmas csoportalkotás célja, hogy a diákok egyéni szükségleteiknek, képességeiknek megfelelő csoportokba kerüljenek. A csoportok mérete változó, attól függ hány diáknak vannak hasonló szükségletei, milyen a tudásszintjük. Az a tapasztalat, hogy a diákok magabiztosabban dolgoznak, ha azonos képességű diákokkal vannak egy csoportba.
M. Nádasi Mária így fogalmaz: „ A páros munka nagymértékben alkalmas a tanulók egyéni sajátosságainak figyelembevételére, tehát a differenciált tanulási feltételek biztosításának kitűnő lehetősége.”
A differenciálás hozzájárul a pedagógiai munka hatékonyságához, s ez az iskolai munka eredményességének növekedéséhez alapvető fontosságú.
Ugyan a differenciált tanítás megszervezése nagy terhet ró a pedagógusokra, mégis érdemes és szükséges is alkalmazni, mert ahogy M. Nádasi Mária fogalmaz „munkánk pedagógiai hatékonysága jelentősen növelhető általa – ami pedagógiai kötelességünk, lelkiismeretünk, közérzetünk szempontjából egyaránt nyereségnek számít.”
Szerző: Gelei Anett