Hogyan segíthetjük szülőként a gyerekek tudatos internetezését?

Valahányszor a gyerekünk posztol egy képet valamelyik közösségi oldalon, adatot hoz létre. Minden egyes adattal egy kép alakul ki róla – hol járt, mit csinált, kivel volt. Szülőként segítsük a gyerekekben tudatosulni az adatgyűjtés tényét – javasolja Devorah Heitner ifjúsági- és médiaszakértő.

A tartalommegosztás gyakorló terep

A szülők gyerekük digitális lábnyoma kapcsán sokszor nem amiatt aggódnak, ami miatt kellene, és túlságosan a hátrányokra koncentrálnak. A gyerekünket akkor is felveszik majd a munkahelyre egyetem után, ha helyesírási hibák tarkítják a blogját, amelyet tizenkét évesen írt. A felnőtteknek arra kell ösztönözniük a fiatalabb generáció tagjait, hogy a tőlük telhető legjobbat nyújtsák, és olyasmit csináljanak, amire büszkék. Ez sokkal hasznosabb, mint megpróbálni „elleplezni” a vétkeiket és/vagy „tisztára mosni” a hírnevüket.

A megfelelő profilkarbantartás

Gyerekünkkel együtt legalább évente kétszer vagy háromszor végezzük el az összes közösségi platformon a profiljuk ellenőrzését, hogy lássuk, egy nyilvános keresés milyen eredményeket dob fel. A gyerekünk képeket és videókat oszt meg? Jó ötlet egy vagy két nagyobb keresőmotorral elvégeztetni a keresést. Ha olyasmit találunk, ami nem tetszik, számos megközelítés közül választhatunk. Kapcsolatba léphetünk azzal, aki posztolta a képet vagy szöveget, és megkérhetjük, hogy vegye le. Ha a bejegyzés a gyerek saját hírfolyamában jelent meg, akkor ő is el tudja távolítani. Ugyan nem tűnik el teljesen az internet archívumából, de azzal, hogy leszedjük, nagyobb az esélye, hogy idővel nem jelenik meg a keresési eredmények között.

Udvarias érintkezés az interneten

Gyerekeink online aktivitásával kapcsolatban tegyük fel az alábbi kérdéseket:

•  Muszáj reagálni egy olyan blogposztra, amellyel nem értesz egyet? Mikor jobb nem reagálni? 
•  Hogyan lehet illendően és tisztelettudóan kifejezni az egyet nem értést az olvasottakkal kapcsolatban? 
•  Amikor valamivel nem értesz egyet, bizonyítékokra támaszkodsz és logikus érvelésre építesz, hogy megcáfolj egy állítást? 
•  Mit tehetsz (vagy mit nem), amikor valaki rosszindulatú megjegyzést tesz valakire kommentben?

Ha már a kezdet kezdetén beszélgetünk a gyerekekkel ezekről, a probléma nem kerüli el a figyelmüket. Ugyanúgy menet közben kell beletanulniuk, de ehhez a beszélgetés vezérfonalat ad.

Hátrahagyott adatnyomok

Ugyan nem kerül pénzbe a közösségi platformok használata, mégis minden szolgáltatásért adatokkal „fizetünk”. Lehet, hogy elolvastuk, lehet, hogy nem, de bizony rákattintunk az „elfogadom” gombra, ami az adott platform felhasználási feltételeire vonatkozik. Ezek a dokumentumok direkt ilyen nehezen értelmezhetők, de a lényeg a következő: „Cserébe azért, hogy a platformunkat ingyen használhatja, beleegyezik abba, hogy a tevékenysége során keletkező adatokat felhasználhassuk.” Bár a közösségi oldalak üzleti modellje a felhasználói bizalomra épül, ezért nagy valószínűséggel nem érdekük bizalmunkkal visszaélni, de azért jó tudatában lenni azzal, hogyan használják fel az adatainkat. Így a megosztásainkat összhangba tudjuk hozni azzal, ami számunkra még elfogadható – és ezt tanítsuk meg a gyerekeinknek is. A legtöbb ilyen cég nem néz rá a posztjainkra – de automatikus programokat használ, amelyek kulcsszavak mentén összeszedik az információmorzsákat az általunk közölt tartalomból.

Helymegjelölés

Üljünk le a gyerekeinkkel, és nézzük végig a beállításokat, amikor létrehozzák vagy frissítik a fiókjukat. Lehet, hogy a helyzetünk megjelölése alapbeállítás, és még csak nem is gondoltunk erre! Gondoljuk végig közösen, miért nem feltétlenül jó ötlet minden egyes posztunk kapcsán mindenkivel tudatni, hogy épp merre járunk. Leszámítva a nyilvánvaló biztonsági kockázatokat, belegondoltak-e abba, hogy a bejelentkezéseikkel esetleg megbánthatják a barátaikat? A gyerekek sokszor azt a stratégiát választják, hogy nem valós időben osztják meg az élményeiket, így nem éreztetik másokkal, hogy kimaradtak valamiből. De a helymegjelölésből tudható, épp merre jártunk előző nap (vagy épp egy órája!), és ez problémákhoz vezethet barátok között.

A fenti cikk Devorah Heitner ifjúsági- és médiaszakértő Képernyőtudatos család című könyvének szerkesztett részlete. Hogyan teremthetünk egyensúlyt a képernyőidő és egyéb tevékenységek között? Miként tanulhatunk bele gyerekeink digitális életének mentorálásába? Hogyan alakíthatja gyerekünk kellő önállóság mellett, mégis biztonságban digitális szokásait? Deborah Heitner igyekszik ráébreszteni minket arra, hogy szülőként a mi dolgunk felelős digitális állampolgárrá nevelni gyerekeinket. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.

Forrás: HVG

Nem tudod, hogyan lehet elérni a Z generációt? Íme 5 tipp

A marketingeseknek nincs könnyű dolga mostanában. Alig ismerték ki az Y generációt, máris itt egy sokkal nagyobb falat, a Z.

Amikor a marketingesek már lassan úgy érezhették, hogy kiismerték az Y, vagyis az 1980 és 1994 között született generáció tagjait, akkor hirtelen korábban soha nem látott kihívással szembesültek, a Z generációval.

A Z-nek, más megnevezések szerint R-nek (a responsibility, magyarul felelősség szóból) vagy D-nek (digitális) nevezett generáció tagjai több szempontból is nagyban különböznek az elmúlt évszázadok szülötteitől. Ők a világ első globális nemzedéke, a “globális falu” első gyermekei, akik ugyanazon a zenén, ételen, mozifilmen és divatirányzaton nőnek fel. Ők vannak a legkevesebben, ők a leginkább iskolázott, a legkisebb családba született fiatalok, akiket az átlag legidősebb anyák nevelnek, és a leghosszabb várható élettartammal rendelkeznek.

Egy marketingesnek őket megszólítani elsőre kifejezetten ijesztő feladat lehet. Erre gondolt Michael Pankowski, a Harvard Egyetem diákja is, aki szintén a Z generáció tagja, és 5 olyan tippet adott a marketingeseknek, amelyeket érdemes megfontolni akkor, amikor az 1995 és 2010 között született személyekhez próbálnak közvetíteni. Az itt olvasható cikk szerzőjéről érdemes azt is tudni, hogy több hallgatótársával marketingcéget alapított Cromson Connection néven, amelynek szakterülete a Z generációnak szóló marketing. De lássuk mit tanácsol Pankowski a marketingeseknek, és nem csak:

1. “Találkozz velünk ott, ahol élünk – a közösségi médiában -, de vigyázz, hova lépsz!”

Pankowski szerint, az a szakember, aki már töltött el időt Instagramon, esetleg Twitteren, nagyon jól tudja, hogy ez meglehetősen nehéz terep a marketingeseknek. Egyrészt azért, mert ezeken a platformokon a marketingesnek szinte kötelező viccesnek és relevánsnak lenni, másrészt azért, mert soha nem lehet tudni igazán, hogy a posztok közül melyik fog virálissá válni. Ráadásul azt is egyre bonyolultabbá válik előre jelezni, hogy melyek lehetnek azok a posztok, amelyek rosszul sülnek el, és támadási felületet jelentenek a vállalatnak.

A marketinges szerint egyszerűen nem érdemes tartalmat létrehozni csak azért, hogy a vállalat “ma is posztoljon valamit”, illetve a terméket vagy szolgáltatást nem érdemes felültetni mindenféle aktuális trendre, hiszen annak nagy valószínűséggel nem lesz pozitív kimenetele. Pankowski szerint senki nem fog egy olyan oldalt követni, amelynek a posztjait nem érdemes látni, ugyanakkor a “halott” mémek használata, vagy úgy általában a mémek nem megfelelő használata inkább ahhoz fog vezetni, hogy a követők inkább szánalmasnak fogják találni azt, amit csinál a vállalat.

A marketinges szerint minden vállalatnak minél jobban meg kell ismernie a közönségét, és ennek megfelelően meg kell találnia a saját hangját. Ennek pedig az egyik legegyszerűbb módja, ha a vállalat visszaköveti a közösségi médiában a termékének vagy szolgáltatásának legnagyobb rajongóit. Ez azért is egy win-win helyzet Pankowski szerint, mert amellett, hogy a vállalat látni fogja az ideális fogyasztó posztjait, a rajongót még elégedettséggel is fogja eltölteni a visszakövetés, és nagy valószínűséggel utólag pozitív tartalmat fog közzétenni a cégről.

2. “Légy céltudatos (és a profit sem kerül el)”

Elmúltak már azok az idők, amikor a márkáknak nem kell beállniuk bizonyos ügyek mögé – a Z generáció csak olyan brandeket hajlandó támogatni, amelyek ugyanabban az értékrendben hisznek, mint ők. Viszont korántsem mindegy, hogy milyen ügyeket választ a vállalat magának, egy ilyen szerepvállalásnak ugyanis csak akkor van értelme, ha az ügy valóban kapcsolható a márkához.

Pankowski ennél a pontnál a szabadidős ruházati termékeket gyártó Patagonia nevű amerikai vállalat 2018-as kampányát emelte ki, amely Donald Trumpba szállt bele amiatt, hogy az amerikai elnök 2017 decemberében úgy döntött, csökkenti két védett terület kiterjedését. A kampány egyik legfontosabb eleme az volt, hogy a vállalat az amerikai elnök által bejelentett társasági adócsökkentések miatt megspórolt 10 millió dollárját felajánlotta a klímaváltozás elleni harcra. De ami a közösségi média szempontjából még érdekesebb, hogy a Trump döntésére reflektáló, az amerikai elnököt kritizáló Twitter-bejegyzést 50 ezerszer osztották újra a felhasználók.

Pankowski itt ugyanakkor azt is kiemeli, hogy nem elég önmagában egy valóban releváns ügyet találnia a vállalatnak, a hitelesség érdekében a hirdetésekben és közösségi médiás megjelenésben is teljesen világosan meg kell jelennie a vállalat szerepvállalásának.

3. “Légy szórakoztató! És gyors is.”

A Z generáció úgy nő fel, hogy szó szerint a kezében van saját maga szórakoztatása. Egyszerűen nem tolerálják, ha valami unalmas, a legtöbb esetben még azelőtt kattintanak a hirdetés átugrására, hogy fogalmuk lenne arról, milyen terméket akartak nekik reklámozni. Pankowsi éppen ezért azt tanácsolja azoknak a vállalatoknak és marketingeseknek, akik videó formátumú reklámban gondolkodnak, hogy már rögtön az elején, a lehető leggyorsabban ragadják meg a célcsoport figyelmét. Mert egyébként senkit nem fog érdekelni, hogy mennyire jó a reklám, ha mindössze az első három másodpercig jutnak el az emberek. “Légy vicces, lenyűgöző, vagy egyszerűen átugranak” – írja a marketinges.

4. “Integráld a kampányodba a mikro-influenszereket!”

A mikro-influenszerek azok a közösségi média felhasználók, akiknél a követők száma ezertől 100 ezerig terjed. A követők viszonylag alacsony száma miatt a mikro-influenszerek bejegyzései sokkal intimebbnek, személyre szabottabbnak tűnnek, mint a mega-hírességeknél megszokott posztok, így a Z generáció figyelmét is jobban megragadják.

Pankowski ennél a tippnél arra hívja fel a figyelmet, hogy nem elég csupán megtalálni a brandhez illő influenszereket, nagyon fontos az is, hogy hagyni kell őket a saját elképzeléseik szerint működni. A marketinges kiemeli ugyanis, hogy a mikro-influenszerek jellemzően nagyon jól tudják, hogy a követőik milyen típusú bejegyzéseket szeretnek inkább, ezért a legjobb ha a saját hangjukon, az online személyiségüknek megfelelően tesznek közzé bejegyzéseket a cég termékéről vagy szolgáltatásáról. Egy előre kiagyalt, a vállalat által erőltetett bejegyzés Pankowski szerint teljesen elhitelteleníti az influenszert és a brandet is. “Hagyni kell az influenszert, hogy csinálja a dolgát, és a vállalat jutalma sem marad el” – írja a szakértő.

5. “Tudd, hogy hol kell hirdetni, és hogyan!”

Ha el akarod érni a Z generációt, akkor először meg kell tudnod, hol találod őket. És ez a hely egyértelműen nem a Facebook. Pankowski szerint a legközelebb azok járnak a megoldáshoz, akik az Instagramra, a Snapchatre és a YouTube-ra fogadnak, körülbelül ebben a sorrendben.Az Instagram egyik előnye, hogy a tartalom úgymond beolvad a felhasználók hírfolyamába, és így kevésbé bosszantó számukra, mint más platformokon. Pankowski szerint, ha a reklám megtartja Instagramos jellegét, akkor óhatatlanul esztétikus is, így pedig megragadja a szemet, még akkor is, ha oda sem figyelünk. A Snapchatnél rendkívül fontos az, hogy tényleg azonnal megragadja a figyelmet, a YouTube-on vásárolt, át nem ugorható reklámoknál pedig Pankowski azt állítja, hogy azoknál egyszerűen alapkövetelmény, hogy viccesek és pozitív érzelmeket közvetítő tartalmak legyenek, ellenkező esetben a felhasználó kifejezetten bosszús lesz amiatt, mert megakadályozták őt a videonézésben.

PÉNZ7 KVÍZEK

2018-ban Magyarország is csatlakozott az Európai Pénz Kvíz (European Money Quiz) kezdeményezéshez. A PÉNZ7 KVÍZ a ‘Kahoot!’ alkalmazással, illetve honlapon, kvízjátékként teszi lehetővé a pénzügyi ismeretek elsajátítását. A regisztráció csak egy perc és kezdődhet a gyakorlás!A Kahoot! egy ingyenes játékalapú tanulási weboldal és applikáció, amelyet a játékos ismeretátadáshoz fejlesztettek ki, hogy a diákok számára a tanulás élmény legyen! Tanáraiknak köszönhetően már sok diák használja ezt a tanulási eszközt, hogy töri, vagy matek házifeladatát, vagy felmérőjét elkészítse rajta. A kvízjátékok a végtelen lehetőségek tárházát kínálják, hogy a tanulás játék legyen! Az Európai Bankföderáció, mint az Európai Pénzhét főszervezője, együtt a Kahoot!-tal életre hívta az Európai Pénz Kvízt, hogy a pénzügyi műveltséget érintő tudás átadását játékossá tegyék a résztvevő 30 ország diákjai számára. A PÉNZ7 szervezői megalkották Magyarország diákjai számára is a pénzügyi műveltséggel, digitális fizetéssel és biztonsággal, a pénzhasználattal és a kapcsolódó matematikai alapokkal foglalkozó kérdéseket és feladatokat. Sőt, egy kérdéssor az Európai Unió pénzügyi működésébe is segít bepillantani! A PéNZ7 KVÍZEK a felsorolt témákban az alábbi hivatkozásokon érhetőek el, melyeket megnyitva a PéNZ7 KVÍZ gyakorlatait könnyedén elkezdheted, és kihívhatsz másokat is versenyezni. Nem csak a helyes válasz számít, hanem a gyors reagálás is! Ha szeretnél belevágni a kalandozásba a pénzügyi kvízek között, akkor ezt megteheted akár a lenti linkek megnyitásával, akár okostelefonodra letöltve a Kahoot! applikációt: IOS-hoz innen, vagy Androidos készülékre innen!
Ha egyedül szeretnél játszani, akkor annak a legegyszerűbb módja, hogy okostelefonodon, vagy tableteden megnyitod a Kahoot! (K!) applikációt és a keresőjével rákeresel: PÉNZ7. Válaszd ki a találatok közül azt a kvíz kérdéssort, amelyikkel szívesen játszanál. Ha többen szeretnétek játszani, kakkor kettő, vagy több eszközre van szükségetek. Az egyik a “játékmester” gép, amelyen elindul a játék az alábbi hivatkozások közül kiválasztva bármelyiket. Kiválaszthatod, hogy egy társadat hívod csak ki a versenyre (Classic), vagy pedig egy egész osztály játsszon csoportosan (Team mode). Ezen a gépen jelenik meg először a játék kódja, amelyet meg kell adnia minden játékosnak saját számítógépén, vagy okos-eszközén. Amikor minden játékos, vagy csapat csatlakozott, indulhat a verseny. Ugyenezen a gépen jelennek meg a kérdések, szépen sorban (nagy képernyő, vagy kivetítő használata ajánlott). A másik, vagy többi eszközön pedig a Kahoot! weboldalán, vagy az applikációjával játszhattok komputeren, tableten, vagy okostelefonon.

Négy lépés a félelem legyőzéséhez 4. rész

Negyedszer: jutalmazd meg magad a kis győzelmekért!

Ha befejezel egy feladatot, jutalmazd meg magad. Ha elfogadsz egy jó tanácsot vagy helyreigazítást anélkül, hogy visszaszólnál, jutalmazd meg magad. Gyakran azok az emberek, akikre kirobbanunk, éppen azok, akik a legjobban igyekeznek segíteni. Szoktasd magad hozzá a gondolathoz, hogy értékes, tehetséges és ügyes vagy, és hogy a Teremtő szemében felmérhetetlenül drága vagy. Hagyj fel azzal, hogy állandóan torzító lencsén át nézed magad, kezdj el jó szemmel tekinteni magadra. Ha ezt megteszed, félelmeid helyét biztonságérzet veszi át, bízni fogsz magadban és a jövőben.

 

Forrás: Mai Ige.hu

A pozitív élet szeretet fontossága

Amikor a leendő szülők gyermeket várnak sok fontos dolgot meg kellene vizsgálniuk, önmagukkal kapcsolatban.

Az egyik ilyen fontos tényező:

Milyen az élet szeretetük? Milyen az élethez való hozzáállásuk? Mennyire szeretik saját életüket, mennyire elégedettek az életükkel?

A szülők pozitív életet szeretete éppúgy példa a gyermek számára, mint a szorongás, a félelem, a negatív gondolkodás.

Mindkettő kihat a gyermek személyiségének fejlődésére, nem mindegy, hogy melyiket viszi tovább.

A szülők felelőssége, hogy a gyermekükkel megtanítsák az életszeretet is.

Ha a szülők jól érzik magukat a bőrükben, elégedettek, akkor a gyermek ezt fogja érezni, tapasztalni, mintázni.

A valódi szülői szeretet érezteti a gyerekkel, jó hogy megszületett. Ez az érzés a gyerekben, biztonságérzetet, fog kialakítani, növeli az életben maradás vágyát és az élet iránti szeretetét. Amit érezni fog jó itt élni a földön, nem kínlódásnak, harcnak fogja megélni az életet.

A lényeg: nem elég jó szülőknek lenni, hanem boldog szülőknek is kell lenni, hogy megfelelő útravalóval engedhessük el gyermekünket.

Pozitív

forrás:   piroskata.wordpress.com/

Napoleon Hill Gondolatai – Személyes kezdeményezés 7.

Az öröm, hogy gyermekeink vannak, elválaszthatatlan a felelősségtől,
hogy meg kell tanítanunk őket a jellemes viselkedés alapjaira.
Az élet egyik legnagyobb öröme az a csodálat, amit akkor érzünk,
amikor új, piciny emberi lények jönnek a világra. Ez az öröm
azonban óriási felelősséggel jár, aminek csak akkor tudunk eleget
tenni, ha nem utasítjuk el az egyéni kezdeményezést. Gyermekeinknek
mindent megadhatunk, ami szükséges az egészséghez és az
anyagi jóléthez, de ha nem élünk úgy, ami követendő példaként állhat
előttük, ha nem tanulják meg tőlünk az egyéni kezdeményezés
fontosságát, csak keserűségben lesz részünk. Amikor felnőttekké
válnak, céltalanul fognak sodródni az életükben.

Napoleon Hill Gondolatai – Személyes kezdeményezés 6.

A nagy pénz és kis felelősség ritkán fordul elő együtt.
Lehetséges úgy leélni egy életet, hogy minimális felelősséggel
járó munkákat végzünk, ám ennek anyagiakban nagy ára van. Nagy
ára van, ha a világ problémáitól nem zavartatva, szabadon, felelősségtől
mentesen akarjuk élni életünket. Ha szokásoddá vált, hogy
amint a felelősség belép a főbejáraton, te a hátsó ajtón távozz, elmulasztod
azokat a lehetőségeket, melyek mindig együtt járnak a felelősséggel.
Bármilyen szakmáról vagy hivatásról is legyen szó, a díjazás
arányos a pozícióval járó felelősséggel.
Légy mindig kész arra, hogy önként vállalj nagyobb felelősséget!
Vannak idők, amikor úgy kell megoldanod egy feladatot,
hogy nem mondták meg pontosan, ki a felelős a végrehajtásért. Ha
bizonyítod, hogy képes vagy dolgokat megcsinálni, fokozatosan nagyobb
felelősséget ruháznak rád, és az azzal járó nagyobb fizetésben
lesz részed.

Napoleon Hill Gondolatai – Személyes kezdeményezés 5.

Ha úgy kell csinálnod a munkád, ahogy utasítottak rá, másnak
kell vállalnia a felelősséget — ha úgy csinálod, ahogy magad határoztad
el, magadnak kell vállalnod a felelősséget is.
A „magányosság”, amit a legfelső szinten lévő vezetők éreznek,
gyakran abból a tudatból fakad, hogy egy személyben felelnek a
szervezet sikeréért vagy kudarcáért. Hatalmukat megoszthatják a
beosztottaikkal, felelősségüket azonban nem. Ha egy futballcsapat
csapnivalóan rossz szezont zárt, a menedzser és az edzők felelnek a
kudarcért. A játékosok külön-külön nem vonhatók felelősségre a sikertelenségért,
hiszen a csapat mindössze az utasításokat követte.
Ha vezető leszel és te szabod meg az irányt, az eredményért vállalnod
kell a felelősséget.

Napoleon Hill Gondolatai – Személyes kezdeményezés 4.

A magas jövedelmek és a felelősségvállalás képessége egymáshoz
tartozó dolgok.
Azt mondják, a vezetőnek az a feladata, hogy másokat kiemelkedő
teljesítményre ösztönözzön, míg a menedzsernek az a feladata,
hogy védje a befektetők érdekeit. Azok a legsikeresebbek, akik világosan
látják, mi a közös és mi az eltérő a menedzseri és a vezetői
felelősségvállalásban, és képesek mindkét követelménynek eleget
tenni. Ezzel olyan díjazást és elismerést érdemelnek ki, ami összhangban
van teljesítményükkel és erőfeszítéseikkel.
Ha tetteidért képes vagy ingadozás nélkül vállalni a felelősséget,
és úgy végzed a munkádat, hogy azzal véded munkaadód érdekeit,
egyre nagyobb felelősséggel fognak felruházni. Azok pedig, akik
képesek fokozott felelősséget vállalni egy szervezet vagy egy terv
sikeréért, mindig a legmagasabb fizetést fogják kapni.