Hadd féljenek, haragudjanak, szomorkodjanak a gyerekek

udatosítani, kibeszélni, gyakorlatokkal kezelni vagy előidézni. Így érdemes megélni az érzelmeket egy új könyv szerint, amely elsősorban gyerekeknek segít eligazodni az emóciók sokszor zavaros, kusza, félelmetes világában.

„Könnyű figyelmen kívül hagyni a gyerekek érzéseit azzal, hogy a reményeik, félelmeik és álmaik nem olyan fontosak, mint a felnőtteké. Pedig a gyerekek nagyon intenzív érzéseket élnek át” – hangsúlyozza Dame Benny Refson, az iskolás gyermekek lelki egészségéért tevékenykedő brit nonprofit szervezet, a Place2Be alapítója. Nagyon fontos lenne, hogy ezekkel a belső élményekkel a gyerekek tudjanak mit kezdeni, amit csak úgy lehet megkönnyíteni a szakértő szerint, ha a felnőttek minél korábban elkezdenek beszélgetni velük az átélt érzelmeikről, bármennyire is nehéz tud ez lenni olykor.

Ezt a helyzetet próbálja megkönnyíteni Elinor Greenwood Mit érzel? című új könyve, amely színes tablóival, könnyen befogadható, mégis szakszerű üzeneteivel tulajdonképpen a szülő helyett magyarázza el a gyereknek, amit az érzelmekről tudni kell és érdemes. A már akár hétéves kortól is kézbe adható kötet fő célja – ha nem is olyan meseszerűen dramatizálva, mint az Agymanók című sikeres animációs filmnek –, hogy az alapérzelmekkel képbe hozza olvasóit.

A boldogságról, a dühről, a félelemről és a szomorúságról nemcsak azt fontos tudatosítani, hogy melyik testrészben (a végtagokban, a torokban, a gyomorban vagy épp a fejben) váltanak ki fizikai reakciókat, hanem hogy az agyban miként születnek meg. Akár a felnőtteknek is tanulságos a „talamusz”, „hippokampusz” és „stresszhormon” kifejezések egyszerű és látványos magyarázata.

Mi minden a boldogság?

A gyerekeknek pedig az, hogy megtudhatják: minden érzelem fontos, még a negatívak (és ezért a felnőttek által sokszor elítéltek) is. A düh, a félelem és a szomorúság is az élet természetes velejárói (például a túlélésben segítenek), és ezektől lesznek az emberek önmaguk. Éppen ezért nem szabad félni a kimutatásuktól, hiszen érzelmek nélkül olyanok lennénk, mint a robotok, másrészt az érzelmek segítik egymás megértését is. Általuk megismerhetjük önmagunkat, és mélyebb kapcsolatokat tudunk kialakítani másokkal.

Helyesen relaxálni© Shutterstock

Az egyes alapérzelmek részletes bemutatása azonban nem szorítkozik pusztán tudományos ismeretterjesztő területre (például a boldogságot szabályozó négy hormon, a dopamin, szerotonin, endorfinok, oxitocin bemutatására vagy a bél-agy tengely működésének elmagyarázására), hanem nagyon praktikus, gyakorlatorientált szempontokat is felvet. Egyebek mellett olyanokat, hogy mi mindentől válhatunk boldoggá. A kutatások szerint például még a tettetett mosoly során is termelődnek boldogsághormonok. De a szabadban való mozgás, a boldog emlékek felidézése, a nevetés, a barátokkal töltött idő, vagy egyszerűen az, ha valamiért (mondjuk az élet apró örömeiért vagy akár a saját tulajdonságainkért, az elvégzett munkánkért) hálásak vagyunk, az mind hozzájárul ahhoz, hogy boldognak érezzük magunkat.

Számoljunk tízig

A düh jobb megismerése érdekében elsősorban azt kell már gyerekkorban világosan látni, hogy igen komplikált érzés, amelynek sokszor csak a felszíne látszik, de a mélyben, a hátterében sok minden lehet, amit fel kell deríteni, hogy kezelni tudjuk. A „kezelésben” – az okok feltárásán túl – pedig olyan egyszerű tevékenységek is segíthetnek, mint a séta, egy ölelés, a helyes légzés vagy a magunkban való tízig számolás. A kötet szerint fontos tudni, hogy akkor is dühös lehet az ember, ha csorbul az igazságosság-érzete, ugyanakkor az igazságosság nem azt jelenti, hogy mindenki ugyanazt kapja. Hanem hogy „mindenki azt kapja, amire éppen szüksége van”.

Dühöt és félelmet is szülhetnek az olyan új helyzetek, amiket egy gyerek még nem ért. Ilyen például az egyre gyakrabban előforduló válás is egy családban. Düh a megjelenő „harmadikkal” szemben, félelem a biztonságos családi közeget megrendítő változásoktól. Miből fakadnak ezek az érzelmek, és mi a teendő velük – veszi sorra a kötet. Megoldást, mint bármely erős érzelem feldolgozásában, elsősorban az nyújthat, ha lehet beszélni ezekről egy megbízható felnőttel.

Virágot szagolni, gyertyát elfújni

Az érzelmek tudatosításában, megélésében vagy kezelésében a „kibeszélésen” túl sok egyéb technika is segíthet. A kötet megtanítja például, hogyan lehet egyszerű légzőgyakorlatokkal (mintha egy virágot szagolnánk meg és egy gyertyát fújnánk el), vagy jóga feladatokkal akár 1-2 perc alatt is helyesen relaxálni. De hasonló hatás érhető el a mindfulness (vagyis a tudatos jelenlétet erősítő) és a meditációs gyakorlatok révén is.

Utóbbiak között – a célközönséget szem előtt tartva – olyanokat említ a szerző, mint például, hogy képzeljük el, mit éreznénk az érzékszerveinkkel, ha valamely állat szaglását, látását vagy ízlelését kapnánk kölcsönbe. A szomorúság elűzésére pedig – az említetteken túl – olykor elég az is, ha tudatosítjuk, hogy egy kiadós sírás alkalmával a könnyek révén mennyi káros anyag távozik a szervezetünkből, egyszersmind mennyi fájdalomcsillapító és hangulatjavító hatású hormon termelődik.

Forrás: HVG

Hogyan segíthetjük szülőként a gyerekek tudatos internetezését?

Valahányszor a gyerekünk posztol egy képet valamelyik közösségi oldalon, adatot hoz létre. Minden egyes adattal egy kép alakul ki róla – hol járt, mit csinált, kivel volt. Szülőként segítsük a gyerekekben tudatosulni az adatgyűjtés tényét – javasolja Devorah Heitner ifjúsági- és médiaszakértő.

A tartalommegosztás gyakorló terep

A szülők gyerekük digitális lábnyoma kapcsán sokszor nem amiatt aggódnak, ami miatt kellene, és túlságosan a hátrányokra koncentrálnak. A gyerekünket akkor is felveszik majd a munkahelyre egyetem után, ha helyesírási hibák tarkítják a blogját, amelyet tizenkét évesen írt. A felnőtteknek arra kell ösztönözniük a fiatalabb generáció tagjait, hogy a tőlük telhető legjobbat nyújtsák, és olyasmit csináljanak, amire büszkék. Ez sokkal hasznosabb, mint megpróbálni „elleplezni” a vétkeiket és/vagy „tisztára mosni” a hírnevüket.

A megfelelő profilkarbantartás

Gyerekünkkel együtt legalább évente kétszer vagy háromszor végezzük el az összes közösségi platformon a profiljuk ellenőrzését, hogy lássuk, egy nyilvános keresés milyen eredményeket dob fel. A gyerekünk képeket és videókat oszt meg? Jó ötlet egy vagy két nagyobb keresőmotorral elvégeztetni a keresést. Ha olyasmit találunk, ami nem tetszik, számos megközelítés közül választhatunk. Kapcsolatba léphetünk azzal, aki posztolta a képet vagy szöveget, és megkérhetjük, hogy vegye le. Ha a bejegyzés a gyerek saját hírfolyamában jelent meg, akkor ő is el tudja távolítani. Ugyan nem tűnik el teljesen az internet archívumából, de azzal, hogy leszedjük, nagyobb az esélye, hogy idővel nem jelenik meg a keresési eredmények között.

Udvarias érintkezés az interneten

Gyerekeink online aktivitásával kapcsolatban tegyük fel az alábbi kérdéseket:

•  Muszáj reagálni egy olyan blogposztra, amellyel nem értesz egyet? Mikor jobb nem reagálni? 
•  Hogyan lehet illendően és tisztelettudóan kifejezni az egyet nem értést az olvasottakkal kapcsolatban? 
•  Amikor valamivel nem értesz egyet, bizonyítékokra támaszkodsz és logikus érvelésre építesz, hogy megcáfolj egy állítást? 
•  Mit tehetsz (vagy mit nem), amikor valaki rosszindulatú megjegyzést tesz valakire kommentben?

Ha már a kezdet kezdetén beszélgetünk a gyerekekkel ezekről, a probléma nem kerüli el a figyelmüket. Ugyanúgy menet közben kell beletanulniuk, de ehhez a beszélgetés vezérfonalat ad.

Hátrahagyott adatnyomok

Ugyan nem kerül pénzbe a közösségi platformok használata, mégis minden szolgáltatásért adatokkal „fizetünk”. Lehet, hogy elolvastuk, lehet, hogy nem, de bizony rákattintunk az „elfogadom” gombra, ami az adott platform felhasználási feltételeire vonatkozik. Ezek a dokumentumok direkt ilyen nehezen értelmezhetők, de a lényeg a következő: „Cserébe azért, hogy a platformunkat ingyen használhatja, beleegyezik abba, hogy a tevékenysége során keletkező adatokat felhasználhassuk.” Bár a közösségi oldalak üzleti modellje a felhasználói bizalomra épül, ezért nagy valószínűséggel nem érdekük bizalmunkkal visszaélni, de azért jó tudatában lenni azzal, hogyan használják fel az adatainkat. Így a megosztásainkat összhangba tudjuk hozni azzal, ami számunkra még elfogadható – és ezt tanítsuk meg a gyerekeinknek is. A legtöbb ilyen cég nem néz rá a posztjainkra – de automatikus programokat használ, amelyek kulcsszavak mentén összeszedik az információmorzsákat az általunk közölt tartalomból.

Helymegjelölés

Üljünk le a gyerekeinkkel, és nézzük végig a beállításokat, amikor létrehozzák vagy frissítik a fiókjukat. Lehet, hogy a helyzetünk megjelölése alapbeállítás, és még csak nem is gondoltunk erre! Gondoljuk végig közösen, miért nem feltétlenül jó ötlet minden egyes posztunk kapcsán mindenkivel tudatni, hogy épp merre járunk. Leszámítva a nyilvánvaló biztonsági kockázatokat, belegondoltak-e abba, hogy a bejelentkezéseikkel esetleg megbánthatják a barátaikat? A gyerekek sokszor azt a stratégiát választják, hogy nem valós időben osztják meg az élményeiket, így nem éreztetik másokkal, hogy kimaradtak valamiből. De a helymegjelölésből tudható, épp merre jártunk előző nap (vagy épp egy órája!), és ez problémákhoz vezethet barátok között.

A fenti cikk Devorah Heitner ifjúsági- és médiaszakértő Képernyőtudatos család című könyvének szerkesztett részlete. Hogyan teremthetünk egyensúlyt a képernyőidő és egyéb tevékenységek között? Miként tanulhatunk bele gyerekeink digitális életének mentorálásába? Hogyan alakíthatja gyerekünk kellő önállóság mellett, mégis biztonságban digitális szokásait? Deborah Heitner igyekszik ráébreszteni minket arra, hogy szülőként a mi dolgunk felelős digitális állampolgárrá nevelni gyerekeinket. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.

Forrás: HVG

Az inuit eszkimók egy egyszerű módon tanítják meg a gyermekeknek a harag kezelését – ezért sose dühöngenek

Egy egyszerű szülői technikának köszönhetően az inuit eszkimó gyerekek sosem dühöngenek vagy hisztiznek. Az észak-kanadai eszkimók különösen békés társadalomban élnek.

A sarkvidéki régióban  – Grönland, Kanada és Alaszka területén –  élnek az inuit eszkimók. Különösen békés társadalmukat Jean Briggs antropológus kutatta, aki 17 hónapon át él közöttük, írja az mnn.com.

A kezeletlen harag agressziót szül…

A mai nyugati társadalomban sajnos nem tanuljuk meg kezelni a negatív érzelmeket, így a haragot sem. Ezért sokan nem a legmegfelelőbb módon vezetik le. A harag legtöbbször agresszív, bántó, lekezelő, durva viselkedés formájában nyilvánul meg, ami romboló erő minden emberi kapcsolatban.

Az agresszió a modern társadalom szinte minden szférájában jelen van. Láthatjuk a politikusok vitáiban, a társadalmi konfliktusokban, az újságcikkekben, a Facebook kommentekben, és a családon belüli viselkedésben egyaránt. Egyesek ezt a korszakot a „harag korának” nevezik.

A másik véglet az érzelmi elfojtás, amikor a haragot nem adjuk ki magunkból, – nem bántunk meg másokat – de belül őrlődünk, forrongunk. Ez sem jó, mert ezzel a haragot önmagunk ellen fordítjuk: többek között gyomorfekély és reflux kialakulásához, valamint túlzott alkoholfogyasztáshoz vezethet. Akkor mi a valódi magoldás…?

Mitől olyan békések az inuit eszkimók – meg lehet ezt tanulni?

Erre a kérdésre kereste a választ Jean Briggs híres antropológus, aki az 1960-as években ellátogatott a távoli sarkvidékre, és 17 hónapon keresztül együtt élt az észak-kanadai inuit eszkimókkal.

„Az eszkimó közösségben felismertem, hogy mennyire rosszul kezeltem eddig a haragot. Hozzájuk képest egy eszement dühöngő voltam” – mondta.

„Sokkal durvább és kevésbé figyelmes volt a viselkedésem és a kommunikációm is” – mesélte. Korábban jellemző volt rám, hogy napi szinten felhúztam magam valamin, megsértődtem, dühöngtem – ezek mind olyasmik, amiket az eszkimók soha nem tettek. Ők minden helyzetben higgadtak maradtak…”

Inuit eszkimó szülők, Kanada

Az inuitok soha nem dühöngenek vagy kiabálnak egymással

Briggs az észak-kanadai eszkimók között eltöltött idő alatt például soha nem látott olyat, hogy egy szülő leszidta volna a gyermekét. Ezekről a meglepő tapasztalatairól könyvet is írt „Soha haragban” (Never in Anger) címmel.

„Megdöbbentő volt a számomra, hogy mennyire nyugodt és kiegyensúlyozott volt mindenki. Hatalmas volt a kontraszt a saját normálisként elfogadott és megszokott, indulatos viselkedésemmel szemben.”

„Még akkor sem voltak dühösek, amikor valami valóban bosszantó dolog történt,mondjuk leesett a földre egy teáskanna és darabokra tört. Az inuitok soha nem dühöngenek.”

Inuit eszkimó szülők

Az érzelmek feletti önuralom nagy érték az eszkimók között – az érettség alapvető jele

„Az eszkimók szemében fontos érték a negatív érzelmek feletti önuralom, ezért már egészen kicsi korban higgadtságra tanítják a gyermeket” – írja Biggs a könyvében.

Amikor valaki képes nehéz körülmények között is megőrizni a higgadtságát, azt nagyra értékelik és az érettség jelének tekintik.

A gyerekek a nehéz körülményekre való higgadt reagálást a szüleiktől tanulták. Az eszkimók erre egy egyszerű és bevált technikát alkalmaznak.

Kimutatják a fájdalmat, de ingerültség és düh nélkül…

Briggs egy inuit anyát kért arra, hogy meséljék el neki ezt a nevelési technikát.

Amikor egy inuit kisgyerek valami olyasmit csinál, ami mondjuk fájdalmat okoz, a szülei nem ordítanak rá haragosan, nem emelik fel a hangjukat, nem szidják le, egyszerűen csak elmondják neki nyugodt hangon, hogy ez fáj. A gyerek cselekedetének valódi következményét szemléltetik: a fájdalmat.

„Soha ne kiabálj a gyerekkel!”

Évtizedekkel később Michaeleen Doucleff író szintén ellátogatott az Észak-kanadai inuit közösségbe, hogy ezt a szülői bölcsességet kutassa. „Elsősorban az érdekelt, hogyan tanítják meg a gyermekeknek az érzelmi higgadtság megőrzését”- mondta.

Kutatása során Doucleff felfedezett egy alapvető szülői mentalitást, amit minden családban betartottak. Ez az aranyszabály pedig így hangzik: „Soha ne kiabálj egy kisgyerekkel!”

Az inuit közösségekben tudatosan gyakorolták ezt a módszert. A szülők tényleg nem kiabálnak a gyerekekkel.

Ez egy ördögi kör…

A kiabálás ugyanis szerintük csak arra jó, hogy a gyermek megtanulja, hogyan kell kiabálni a másikkal egy problémás szituációban.

“Ha valaki kiabál vagy durván bánik egy gyerekkel, az csak arra jó, hogy a gyermek is eltanulja ezt a viselkedést. Ez egy ördögi kör.”

Úgy tűnik, hogy az inuitok már rég megtanulták ezt a leckét, és sikerült megszakítaniuk ezt az állandó körforgást.

„Az inuit közösségekben a hagyományos szülői viselkedés hihetetlenül kedves és szelíd” – írja Doucleff. „Az eszkimók a legkedvesebb szülők a világon!”

És, milyen gyermekeket nevel ki ez a szelíd társadalom? Úgy tűnik, hogy az inuitoknak sikerült felépíteniük egy elképesztően békés közösséget a sarkvidéki mostoha életkörülmények, a durva éghajlati viszonyok és szűkös erőforrások ellenére…

„Ezek az emberek békében élnek önmagukkal és másokkal. Talán azért, mert ez a társadalom a kedvességet tanítja mindenek felett…”

Forrás: ImpressMagazin

A gyerekeinknek is jobb lenne, ha mi szülők nem állnánk ilyen csehül pénzügyi tudatosságban

Legyen szó hazai vagy külföldi tanulmányokról, az önálló életkezdésről, mindez szülőnek, gyereknek egyaránt komoly anyagi terhet jelenthet. A „kirepülés” izgalmas, kihívásokkal teli életszakaszához adunk most praktikus, pénztárcasimogató tanácsokat – az előrelátó pénzügyi tervezéstől az apró gazdálkodási trükkökig.

1. Az uzsonnapénz mint befektetés

Mondani sem kell, a szülői mintának és odafigyelésnek döntő szerepe van abban, hogy a felnövekvő generációk mekkora tudatossággal állnak hozzá a pénzügyekhez. Ezért is érdemes a gyerekekkel idejekorán tisztázni a pénzügyi alapfogalmakat és megértetni velük az előregondolkodás, előretervezés fontosságát. Bár ami azt illeti, ez utóbbival, vagyis a pénzügyi tudatossággal mi szülők is elég csehül állunk – az OTP kutatása szerint például a magyarok alig 8%-a készít 5-10 évre szóló pénzügyi tervet. Ugyanakkor az biztató, hogy a szülők egyre fontosabbnak tartják gyermekeik ezirányú fejlesztését.

A pénzügyi nevelést persze nem lehet elég korán kezdeni: kis lépésekkel és az alapfogalmak tisztázásával már a kezdetektől érdemes egyengetni a gyermekek útját. Hiszen már egy óvodásnak is ajándékozhatunk malacperselyt, ahova gyűjtögetheti a pénzét. Saját számlát pedig már kiskamaszkorban nyithatunk a gyereknek, akivel azt is megbeszélhetjük, hogy a zsebpénzét mostantól a saját bankszámlájára utaljuk, ahol a pénze még kamatozhat is, ha egy bizonyos összeget sikerül megtakarítania és lekötnie. Így az egy-egy születésnapra vagy ballagásra kapott, váratlanul érkező „bevételek” gondos és megfontolt felhasználását, a tartalékolás fontosságát is megérthetik a fiatalabbak.

14 éves kortól a nagykamaszt akár a családi költségvetés kialakításába, illetve a tudatos pénzügyi tervezésbe is bevonhatjuk. Elmondhatjuk neki, hogy havonta mennyit kell rezsire költenünk, illetve hogyan működnek a különböző befektetéseink, megtakarításaink. Együtt azt is kiszámolhatjuk, hogy mennyibe kerülne az önálló élete havonta. Mindez pedig rendkívül hasznosnak bizonyul majd akkor, amikor gyermekünk külön költözik, és saját háztartást vezet.

2. Okos tervezés

Abban biztosak lehetünk, hogy gyermekünk első szárnypróbálgatása rengeteg költséggel jár. Legyen szó lakásvásárlásról, de akár csak egy szoba berendezéséről vagy egy váratlan csőtörésről, az első időkben természetes, hogy szeretnénk segíteni – ha tudunk. Hogy elkerüljük a kellemetlen meglepetéseket, az első és legfontosabb lépés az, hogy tisztában legyünk anyagi helyzetünkkel és lehetőségeinkkel: mennyit ér a pénzünk, mihez kezdhetünk vele, hiszen már kisebb megtakarításokat is befektethetünk.

Mindenekelőtt érdemes azzal indítani, hogy összeírjuk, mire és mennyit költünk. A leghatékonyabb, ha legalább egy hónapig vezetjük a táblázatot. Ez jó visszajelzés lehet arra is, hogy pontosan mennyi apanázst tudunk fészekből kirepülő gyermekünk számára havi vagy heti bontásban biztosítani, ha éppen nem előre, hanem már aktuálisan kell kalkulálnunk.

Amennyiben ennél kifinomultabb módszereket alkalmaznánk, ma már részletes pénzügyi tervező oldalak és applikációk is rendelkezésünkre állnak. Ezekben például havi és egyéb várható bevételeink megadásával kiszámolhatjuk, hogy jövőbeli céljaink megvalósításához mennyit kell (még) spórolnunk. Például egy új ingatlan vásárlásához vagy felújításához, illetve gyermekünk tanulmányainak finanszírozásához meddig és mekkora összeget kell félretennünk. A pénzügyi tervezéssel annál is inkább érdemes foglalkozni, mert a rosszul felmért lehetőségek, a hiányzó források később problémát okozhatnak. Ne feledjük, a nem gazdasági területen tanuló diákok harmadának meg kell szakítania tanulmányait pénzügyi okokból – lásd az Oktatási Hivatal 2018-as jelentését.

Persze a cél lehet bármi más, utazásra, az idős szülők ellátására vagy egészségügyi kiadásokra is gondolhatunk. Ráadásul az applikációkkal további biztonsági tartalék felhalmozásához is segítséget kaphatunk.

Arról nem is beszélve, hogy miután tisztáztuk saját lehetőségeinket, és feketén-fehéren előttünk állnak az adatok egy grafikonon, ha szükséges és szeretnénk, jóval magabiztosabban nyithatunk megtakarítási számlát, akár többet is.

3. Felkészülni, hogy elkerüljük a káoszt

Az otthonról való elköltözés legnagyobb anyagi tétele – szülőként és diákként egyaránt – minden bizonnyal az új lakóhely finanszírozása. Hiába az egyetemi „szoctám”, az ösztöndíj vagy akár az első kereset, ez megfelelő előrelátás nélkül komolyan megterhelheti a szülők pénztárcáját. A legtöbbször csak az „elszállt” eposzi jelzővel illetett mai albérletárak mellett az első otthont, amit nem egyszer szoba-, illetve lakótársakkal érdemes megosztania gyermekünknek, nagyrészt az olcsó, helytakarékos megoldások jellemzik majd.

A várható kaucióval és törlesztőrészlettel többnyire még számolunk, de azt nem egyszer elfelejtjük, hogy a friss otthont be is kell rendezni, ahhoz, hogy az új lakókörnyezetben is komfortosan érezze magát fiatal felnőtt gyermekünk. A sok-sok apró kiadás – legyen szó egy fotelről vagy egy könyvespolcról – összeadva jelentősen megterhelheti pénztárcánkat.

4. Tudatossággal a fegyelmezetlen vásárlás ellen

A brit sztárséf, Gordon Ramsay bölcs tanácsa, hogy egy bevásárlás alkalmával legfeljebb annyi élelmiszert vegyünk, amennyi egy kis kosárba belefér. Ezen túl érdemes egyedül bevásárlótúrára indulni, mert bizonyos felmérések szerint, amikor társasággal, a családdal vagy barátokkal megyünk akár 65%-kal többet költünk. Szülőként ez olyan háztartásvezetési stratégia, amit gyermekünknek is érdemes átadnunk. Ahogy időről időre arra a közhelyre is érdemes figyelmeztetnünk őket, hogy soha ne menjenek éhesen vagy bevásárlólista nélkül a boltba, különben könnyen az impulzusvásárlás hibájába eshetnek. Az egyetemisták egyik legjellemzőbb vonása, hogy inkább az ételen spórolnak, szülőként viszont igyekszünk mindent megtenni, hogy ebből ne legyen rendszer. Ha mi főzünk a hétvégén a hazatérő gyermeknek, amiből ő magával is tud vinni néhány adagot, ugyanúgy pénzt spórolunk nemcsak neki, de magunknak is.

+1 Szakmai gyakorlat
Még a tudatos szülői előre tervezés mellett sem árthat, ha a nyári szünetek a tanulmányoknak megfelelő szakmai gyakorlattal telnek. Ekkor némi kiegészítő keresetre tehetnek szert az egyetemisták, tehermentesítve ezzel a szülőket, de összespórolhatják a pénzt a kiszemelt fesztiválra vagy nyaralásra is. Emellett a nyári gyakorlat vagy munka a tapasztalatszerzésre és a kapcsolatépítésre is kiváló alkalom. Ugyanakkor szülőként az lesz igazán megnyugtató, ha van akkora anyagi tartalékunk, hogy gyermekünk nem a gyakorlattal járó fizetés, hanem a szakmai relevancia miatt választ magának egy-egy gyakorlati helyet.
Ha egy fiatalnak jó alapokat tudnak biztosítani szülei, elég csak arra koncentrálnia, hogy tanuljon. Ám ha ő maga is tudatosan bánik pénzével, okos lépésekkel később önállóan is messzebb juthat. Ezért fontos minél korábban elkezdeni gyermekeink jövőjének megalapozását. Hiszen akár kis összegű megtakarításokkal is komoly összeget tehetünk félre egy-egy lakásra, illetve az egyetemi tanulmányokra. Sokszor a cselekvést a szándéktól a kérdések tartják távol: mégis hogyan, miből, meddig, mennyit érdemes megtakarítani? Az OTP Tudásbank rövid videóiban praktikus tanácsokat kaphatunk a tudatos és felelősségteljes pénzügyi gondolkodásról. Az OTP Bank online is elérhető Pénzügyi Tervezője pedig segíthet megtalálni a számunkra legmegfelelőbb megoldást, és megtenni az első lépést.

Forrás: HVG

Nem tudod, hogyan lehet elérni a Z generációt? Íme 5 tipp

A marketingeseknek nincs könnyű dolga mostanában. Alig ismerték ki az Y generációt, máris itt egy sokkal nagyobb falat, a Z.

Amikor a marketingesek már lassan úgy érezhették, hogy kiismerték az Y, vagyis az 1980 és 1994 között született generáció tagjait, akkor hirtelen korábban soha nem látott kihívással szembesültek, a Z generációval.

A Z-nek, más megnevezések szerint R-nek (a responsibility, magyarul felelősség szóból) vagy D-nek (digitális) nevezett generáció tagjai több szempontból is nagyban különböznek az elmúlt évszázadok szülötteitől. Ők a világ első globális nemzedéke, a “globális falu” első gyermekei, akik ugyanazon a zenén, ételen, mozifilmen és divatirányzaton nőnek fel. Ők vannak a legkevesebben, ők a leginkább iskolázott, a legkisebb családba született fiatalok, akiket az átlag legidősebb anyák nevelnek, és a leghosszabb várható élettartammal rendelkeznek.

Egy marketingesnek őket megszólítani elsőre kifejezetten ijesztő feladat lehet. Erre gondolt Michael Pankowski, a Harvard Egyetem diákja is, aki szintén a Z generáció tagja, és 5 olyan tippet adott a marketingeseknek, amelyeket érdemes megfontolni akkor, amikor az 1995 és 2010 között született személyekhez próbálnak közvetíteni. Az itt olvasható cikk szerzőjéről érdemes azt is tudni, hogy több hallgatótársával marketingcéget alapított Cromson Connection néven, amelynek szakterülete a Z generációnak szóló marketing. De lássuk mit tanácsol Pankowski a marketingeseknek, és nem csak:

1. “Találkozz velünk ott, ahol élünk – a közösségi médiában -, de vigyázz, hova lépsz!”

Pankowski szerint, az a szakember, aki már töltött el időt Instagramon, esetleg Twitteren, nagyon jól tudja, hogy ez meglehetősen nehéz terep a marketingeseknek. Egyrészt azért, mert ezeken a platformokon a marketingesnek szinte kötelező viccesnek és relevánsnak lenni, másrészt azért, mert soha nem lehet tudni igazán, hogy a posztok közül melyik fog virálissá válni. Ráadásul azt is egyre bonyolultabbá válik előre jelezni, hogy melyek lehetnek azok a posztok, amelyek rosszul sülnek el, és támadási felületet jelentenek a vállalatnak.

A marketinges szerint egyszerűen nem érdemes tartalmat létrehozni csak azért, hogy a vállalat “ma is posztoljon valamit”, illetve a terméket vagy szolgáltatást nem érdemes felültetni mindenféle aktuális trendre, hiszen annak nagy valószínűséggel nem lesz pozitív kimenetele. Pankowski szerint senki nem fog egy olyan oldalt követni, amelynek a posztjait nem érdemes látni, ugyanakkor a “halott” mémek használata, vagy úgy általában a mémek nem megfelelő használata inkább ahhoz fog vezetni, hogy a követők inkább szánalmasnak fogják találni azt, amit csinál a vállalat.

A marketinges szerint minden vállalatnak minél jobban meg kell ismernie a közönségét, és ennek megfelelően meg kell találnia a saját hangját. Ennek pedig az egyik legegyszerűbb módja, ha a vállalat visszaköveti a közösségi médiában a termékének vagy szolgáltatásának legnagyobb rajongóit. Ez azért is egy win-win helyzet Pankowski szerint, mert amellett, hogy a vállalat látni fogja az ideális fogyasztó posztjait, a rajongót még elégedettséggel is fogja eltölteni a visszakövetés, és nagy valószínűséggel utólag pozitív tartalmat fog közzétenni a cégről.

2. “Légy céltudatos (és a profit sem kerül el)”

Elmúltak már azok az idők, amikor a márkáknak nem kell beállniuk bizonyos ügyek mögé – a Z generáció csak olyan brandeket hajlandó támogatni, amelyek ugyanabban az értékrendben hisznek, mint ők. Viszont korántsem mindegy, hogy milyen ügyeket választ a vállalat magának, egy ilyen szerepvállalásnak ugyanis csak akkor van értelme, ha az ügy valóban kapcsolható a márkához.

Pankowski ennél a pontnál a szabadidős ruházati termékeket gyártó Patagonia nevű amerikai vállalat 2018-as kampányát emelte ki, amely Donald Trumpba szállt bele amiatt, hogy az amerikai elnök 2017 decemberében úgy döntött, csökkenti két védett terület kiterjedését. A kampány egyik legfontosabb eleme az volt, hogy a vállalat az amerikai elnök által bejelentett társasági adócsökkentések miatt megspórolt 10 millió dollárját felajánlotta a klímaváltozás elleni harcra. De ami a közösségi média szempontjából még érdekesebb, hogy a Trump döntésére reflektáló, az amerikai elnököt kritizáló Twitter-bejegyzést 50 ezerszer osztották újra a felhasználók.

Pankowski itt ugyanakkor azt is kiemeli, hogy nem elég önmagában egy valóban releváns ügyet találnia a vállalatnak, a hitelesség érdekében a hirdetésekben és közösségi médiás megjelenésben is teljesen világosan meg kell jelennie a vállalat szerepvállalásának.

3. “Légy szórakoztató! És gyors is.”

A Z generáció úgy nő fel, hogy szó szerint a kezében van saját maga szórakoztatása. Egyszerűen nem tolerálják, ha valami unalmas, a legtöbb esetben még azelőtt kattintanak a hirdetés átugrására, hogy fogalmuk lenne arról, milyen terméket akartak nekik reklámozni. Pankowsi éppen ezért azt tanácsolja azoknak a vállalatoknak és marketingeseknek, akik videó formátumú reklámban gondolkodnak, hogy már rögtön az elején, a lehető leggyorsabban ragadják meg a célcsoport figyelmét. Mert egyébként senkit nem fog érdekelni, hogy mennyire jó a reklám, ha mindössze az első három másodpercig jutnak el az emberek. “Légy vicces, lenyűgöző, vagy egyszerűen átugranak” – írja a marketinges.

4. “Integráld a kampányodba a mikro-influenszereket!”

A mikro-influenszerek azok a közösségi média felhasználók, akiknél a követők száma ezertől 100 ezerig terjed. A követők viszonylag alacsony száma miatt a mikro-influenszerek bejegyzései sokkal intimebbnek, személyre szabottabbnak tűnnek, mint a mega-hírességeknél megszokott posztok, így a Z generáció figyelmét is jobban megragadják.

Pankowski ennél a tippnél arra hívja fel a figyelmet, hogy nem elég csupán megtalálni a brandhez illő influenszereket, nagyon fontos az is, hogy hagyni kell őket a saját elképzeléseik szerint működni. A marketinges kiemeli ugyanis, hogy a mikro-influenszerek jellemzően nagyon jól tudják, hogy a követőik milyen típusú bejegyzéseket szeretnek inkább, ezért a legjobb ha a saját hangjukon, az online személyiségüknek megfelelően tesznek közzé bejegyzéseket a cég termékéről vagy szolgáltatásáról. Egy előre kiagyalt, a vállalat által erőltetett bejegyzés Pankowski szerint teljesen elhitelteleníti az influenszert és a brandet is. “Hagyni kell az influenszert, hogy csinálja a dolgát, és a vállalat jutalma sem marad el” – írja a szakértő.

5. “Tudd, hogy hol kell hirdetni, és hogyan!”

Ha el akarod érni a Z generációt, akkor először meg kell tudnod, hol találod őket. És ez a hely egyértelműen nem a Facebook. Pankowski szerint a legközelebb azok járnak a megoldáshoz, akik az Instagramra, a Snapchatre és a YouTube-ra fogadnak, körülbelül ebben a sorrendben.Az Instagram egyik előnye, hogy a tartalom úgymond beolvad a felhasználók hírfolyamába, és így kevésbé bosszantó számukra, mint más platformokon. Pankowski szerint, ha a reklám megtartja Instagramos jellegét, akkor óhatatlanul esztétikus is, így pedig megragadja a szemet, még akkor is, ha oda sem figyelünk. A Snapchatnél rendkívül fontos az, hogy tényleg azonnal megragadja a figyelmet, a YouTube-on vásárolt, át nem ugorható reklámoknál pedig Pankowski azt állítja, hogy azoknál egyszerűen alapkövetelmény, hogy viccesek és pozitív érzelmeket közvetítő tartalmak legyenek, ellenkező esetben a felhasználó kifejezetten bosszús lesz amiatt, mert megakadályozták őt a videonézésben.

8 fontos lecke Osho-tól, amit az iskolában is tanítani kellene

Shree Rajneesh egy ismert indiai spirituális vezető. A világ Osho-ként ismeri. Tőle emberek tízezrei tanultak meg meditálni, szeretni, bátornak lenni. Úgy véli, minden ember képes átélni a megvilágosodást, a tudatos ébredést.

Tőle következzen most 8 fontos lecke, amit érdemes lenne az iskolába is tanítani.

1. Tapasztald meg az életet a teljes valójában

“Próbáld megtapasztalni, megismerni az életet minden lehetséges módon. Lásd meg a szép, a sötét, az édes, a keserű oldalát. Figyelj a kettősségre, ne félj, mert minél több tapasztalatot halmozol fel, annál bölcsebbé válsz.”

2. Légy önmagad

“Ne pazarold az idődet arra, hogy ki akarsz lenni, mert már vagy valaki, mégpedig egy remekmű. Légy önmagad! A kérdés az, hogy miként tudsz az lenni.”

3. Ne vedd túl komolyan az életet

“Ünnepeld meg azt, hogy létezel. Nézz rá a madarakra, a fákra, az óceánra, minden szabad és vad, és mindenhol ott van az öröm, a boldogság. Vedd észre, hogy élsz, és légy te is részese az életednek.”

4. Add meg a szabadságot a szeretetnek

“Ha szeretsz egy virágot, ne szakítsd le, mert ha leszakítod, akkor megsemmisül, és a szeretet is szertefoszlik, amit iránta éreztél. A szeretet nem egyenlő a birtoklással. A szeretet azt jelenti, hogy értékelsz valamit, valakit.”

5. Hallgass a megérzéseidre

“Ha valamit a szíved súg, hallgass rá, még ha halkan is teszi azt. Ha csendben leszel egy kis idei, meg is hallod, hogy mit mond a belsőd, mit tanácsol neked.”

6. A döntés, hogy boldog, vagy szomorú vagy, csak rajtad múlik

“Egyszer jól érzed magad, máskor nem. Ezért csak te vagy a felelős, senki más. A te döntésed, hogy boldogan, vagy szomorúan szeretnél élni. Mást hibáztatnod fölösleges.”

7. Légy szeretet

“Ha szeretetben nősz fel, akkor boldog, felnőtt, érett személlyé válsz. És így egy másik emberrel olyan kapcsolatot tudsz kialakítani, amelyben mindketten egynek érezhetitek magatokat.”

8. Mindenki egyedi a maga módján

“Senki sem felsőbbrendű, de nem is egyforma. Az emberek egyediek a maguk módján, nincs két ugyanolyan belőlük. Te te vagy, én én vagyok, és különböző módon járulunk hozzá az életünk jobbá tételéhez. Hogy ki hogyan éri el ezt, a maga módján kell megtapasztalnia.”

Hogy kell boldog gyermeket nevelni?

A dán gyereknevelés hat alappillérre épül, aminek néhány titkát el is árulta Iben Dissing Sandahl dán pszichoterapeuta, a HVG Extra Pszichológia Szalon legutóbbi estjének egyik előadója. A Vekerdy Tamás pszichológussal közösen tartott beszélgetésen szó esett arról is, mit és hogyan játsszon a gyerek, és kell-e félnie a szülőknek az okostelefonoktól.

„Gyerekként dühös voltam az édesanyámra, amiért az apámtól való válás után alig foglalkozott velem, rengeteget hagyott egyedül, magamnak kellett felfedezni mindent, és emiatt úgy éreztem, elárult engem. Amikor azonban szembesítettem ezzel már felnőtt koromban, ő azt mondta: ’Dehát szabadságot adtam neked!? Mindig tudtam, mit csinálsz, és biztos voltam abban is, hogy elég erős vagy, hogy megküzdj a problémákkal.’ Ekkor értettem meg anyám motivációit, és a dán nevelési módszer lényegét is.” Ezzel a személyes vallomással fordult közönségéhez Iben Dissing Sandahl a Közép-európai Egyetem (CEU) zsúfolásig megtelt előadótermében szeptember 10-én.

A legboldogabb nemzet

A pszichoterapeutaként, tanárként és nem utolsósorban gyakorló szülőként is tevékenykedő szakember – akinek már két könyve is megjelent magyarul – ezután elmesélte, hogyan fejtette meg annak titkát, miért vezetik a dánok évtizedek óta a legboldogabb nemzetek rangsorát.

Mindenekelőtt arra jött rá, hogy boldog gyermeket nevelni: életmód. Nem egyetlen tényezőtől függ, hanem egy olyan szemlélettől, amely évszázadok dán hagyományát követve hat alappillérre épül. Mindenekelőtt a – most külön kötetben is taglalt – szabad és kötetlen játékra, továbbá a szülői hitelességre, az egyes események „átkeretezésének” képességére, a kölcsönös empátiára, az ultimátumok nélküli, demokratikus nevelésre, illetve a rendszeres meghitt együttlétre, a hyggére.

Utóbbi, mint előadásában kifejtette, a dán identitás és kultúra része, és a közösen – barátokkal, családdal – meghittségben eltöltött időt jelenti. Fontos, hogy ilyenkor az emberek szabadon, kötöttségektől, veszekedésektől és előítéletektől mentesen élvezik egymás társaságát, és ezekben az egyszerre hangulatként és lelkiállapotként jellemezhető pillanatokban sajátos „mi” tudat alakul ki a résztvevőkben, miközben az egyéni érvényesülés, az „ego” megnyilvánulás másodlagos lesz.

Az alappillérek

A hat alappillér közül Iben Sandahl ezúttal a hitelesség jelentőségét emelte ki. Merthogy a hiteles szülői magatartás első lépése, hogy irányt mutat a gyermekének, hogyan legyen őszinte önmagával és másokkal, illetve, hogyan élje meg a saját érzelmeit. „A gyerekek folyamatosan figyelik, hogyan éljük meg a haragunkat, az örömünket, a csalódottságunkat, az elégedettségünket és a sikerünket, és hogy ezeket az érzelmeket hogyan fejezzük ki a világ felé. Ez néha nagyon nehéz számunkra is, főleg a kellemetlenebb érzéseink, a düh, az agresszió vagy a szorongás esetében.”

Elengedhetetlen az is, hogy a szülő őszintén tudja megmutatni a gyerekének, mely célok, vágyak, hobbik a legfontosabbak az életében. És persze aztán a csemetéje elé is csak olyan célokat tűzzön ki, amelyekkel ő maga is, a gyerek is azonosulni tud.

A nevelésben is, de az egész életszemléletünkben is sokat segíthet a dán módszer másik alapelve, az átkeretezés. Ilyenkor megpróbáljuk az általunk ismert igazságot, tényeket új módon, új „mentális keretben” szemlélni. Olyan ez, hozott példát az előadó, mint amikor egy múzeumban egy tárlatvezető segítségével nézzük újra a képeket, és korábban észre sem vett apró részletek válnak láthatóvá számunkra – teljesen más megvilágításba helyezve a történetet.

Az életben is az alternatív történetek felfedezése pozitívvá változtathat egy alapvetően negatívan megélt helyzetet, mivel kiderül, hogy minden éremnek van másik oldala, és az adott szituációt lehet a másik szemével is nézni, nem csak a sajátunkkal. A gyerekeknek (és önmagunknak) megtanítva ezt a módszert, megváltozhat az általános jóllétünk, az egész életünk – hangsúlyozta Iben Sandahl. A perspektívaváltás, a dolgok (vagy épp egy-egy nevelési helyzet) pozitív oldalának keresése segít talpraesettebb gyerekeket nevelni.

Ki uralja a kütyüket?

A közönség által feltett kérdések között felmerült, hogy vajon a hétköznapokat átalakító okostelefonok és modern technológiai kütyük terén nem késtünk-e el ezen eszközök kordában tartásával. Azt a dán előadó is elismerte, hogy immár lehetetlen elbújni előlük, de az elfogadásukkal párhuzamosan mindent meg kell tenni azért, hogy egészséges egyensúlyban élhessünk velük.

Félelem helyett világos és életszerű szabályokat állítsanak fel a szülők, minden család a sajátjait, az élethelyzetüknek, szokásaiknak, kultúrájuknak megfelelőt. De ezek a személyre szabott regulák „nem jelentik azt, hogy elfeledkezhetünk a szülői felelősségünkről, vagyis, hogy jó pár évig alapvetően rajtunk múlik, mennyi időt töltenek online a gyerekek, és ebben nem engedhetjük, hogy ők vegyék át az irányítást” – hangsúlyozta.

Még sarkosabban fogalmazott ugyanebben a kérdésben az est másik vendége, Vekerdy Tamás pszichológus. Szerinte „az összes kütyü óriási veszélyt rejt magában, méghozzá az érzelmi kapcsolódást kiüresítő veszélyeket”. Ezért ezt „nekünk, szülőknek kéne kordában tartani, de vajon képesek vagyunk-e rá?” – tette fel a kérdést. Aligha, hiszen „most a kütyük uralkodnak rajtunk, ők használnak minket, holott nekünk kellene használni őket”.

A magyar szakértő éppen ezért határozottan limitálná a gyerekek képernyő előtt töltött idejét, óvodás korban például maximum napi néhány percben, és kisiskolás korban is csak kevésbé lenne szigorú. Azt pedig kifejezetten üdvösnek tartaná, ha a szülők erőt vennének magukon, és nem gyermekmegőrzőként tekintenének a képernyőre, hanem a kicsivel együtt ülnének oda elé, hogy aztán beszélgethessenek a látottakról.

Önjutalmazó játék

A dán módszer kapcsán Vekerdy kiemelte, mennyire egyetért ő is a szabad, kötetlen, felnőttek által nem irányított játék jelentőségében. A játéknak ugyanis „önjutalmazó funkciója” van, ezért nem szabad serkenteni. A felszabadult pillanatok során pedig a gyerek (vagy felnőtt) átéli a „flow-t”, elfeledkezik önmagáról, eggyé válik a világgal.

Ennek elérését segíti a mese is – elsősorban a hallott és olvasott mese. Ilyenkor ugyanis belső képek születnek, lehetőség nyílik az élmények, feszültségek, indulatok, vágyak feldolgozására, vagy épp azonosulásra az elképzelt alakokkal. Az olvasás empátiára nevel, segít átélni, mit érez a másik, bele lehet helyezkedni az ő helyzetébe. Ugyanezt a (mozgó)képként látott világ nem – vagy csak jóval kevésbé – képes elérni, mert például a számítógépes játék külső képeket hoz, amelyek blokkolják a belsők kialakulását.

De akkor mi a jó játék – tette fel valaki a kérdést a közönség soraiból. A homok, a sár, a víz, a labda, az egyszerű dolgok – hangzott a válasz. Tulajdonképpen minden, amire jól lehet „projektálni”, kivetíteni a belső képeket. Másképpen fogalmazva: minden jó, ami bekapcsol a flow-ba. A magyar szakember szerint ezért nagyszerű játék a (nevét a „jól játszani” szóösszetételről kapó) dán Lego. Persze csak addig, amíg nem kis füzetekből kell összerakni az előre meghatározott építményeket.

Versengés helyett

Mindezeken túl Vekerdy Tamás azt is hangsúlyozta a dán kötet kapcsán, hogy a magyar szülőknek is önmaguknak kéne lenniük, el kéne végre fogadniuk, hogy nem tökéletesek. És nem lenne szabad beszállniuk a szülői és iskolai versengésekbe, ahogyan azt sem lenne szabad hagyni, hogy a gyereküket berángassák ezekbe. „Jól tudjuk ugyanis, akár Nobel-díjas vagy a díjra jelölt nagy tekintélyű tudósok példájából – hangsúlyozta –, hogy az iskolai teljesítmény nem korrelál a későbbi, az életben nyújtott teljesítménnyel.” A megküzdési képesség és a talpraesettség sokkal inkább a kiegyensúlyozott, boldog gyerekkoron múlik.

Forrás: HVG Pszichológia magazin

 

Mit tennél, ha nem félnél ?

Nehéz helyzetekben, vagy komolyabb döntés előtt állva végiggondoljuk a lehetséges kimeneteket, és előfordul, hogy a jövővel kapcsolatos várakozásainkat beárnyékolja az aggodalom, vagy a félelem. A félelem blokkolja a gondolkodásunkat, ilyenkor nagyon nehéz a legjobb formánkat hoznunk, vagy megtalálni a legoptimálisabb döntést. Habár a lehetséges veszélyek bekövetkezési valószínűsége vélhetően nagyobb mint nulla, sokszor mégis vagy túlbecsüljük a kockázatokat, vagy alulbecsüljük saját erőforrásainkat, lehetőségeinket. Egy Mark Twaintől származó mondás jut erről eszembe, ami valahogy így hangzik: „Szörnyű dolgokat éltem át az életemben. Ezek közül néhány valóban meg is történt.”

De ennél a mondásnál még tanulságosabb az alábbi történet.

„Volt egy ember, aki mindig nyugtalanul aludt. Sokszor megtörtént, hogy rosszat álmodott, és ilyenkor futásnak eredt az erdőben, s csak futott, futott, mintha menekülne valami elől. Egyszer egy közelben élő másik törzsnél kötött ki, és lerogyott az első sátor elé. Egy bölcs öreg élt abban a sátorban, és amikor reggel rátalált a kimerült férfira, megkérdezte tőle, mit keres itt. A férfi elmesélte visszatérő álmát, amelyben egy hatalmas farkas rohan felé kitátott szájjal, benne hatalmas fogakkal, és annyira közel jön hozzá, hogy még a leheletét is érzi. – Vajon miért fut feléd a farkas? – kérdezte a bölcs öreg. – Hogy megegyen – válaszolta a férfi. – Hát az meg hogy lehet? – csodálkozott az öreg. – Hiszen ez csak egy álom, ott nem lakhat jól veled! Különben is, ahogy elnézem, elég régóta fut, és még mindig életben van. Valami más táplálja őt, nem pedig te! Mi lenne, ha egyszer bevárnád, és megkérdeznéd, mit akar tőled?

A férfi megfogadta a tanácsot, és aznap éjjel lefekvés előtt elhatározta, megkérdezi a farkast. Amikor eljött az álom, és megérezte a farkas leheletét, nem indult futásnak. Szembefordult a farkassal és megkérdezte: – Miért üldözöl engem?

A farkas leült, és így szólt: – Mert az a feladatom, hogy tanítsalak. Most már készen állsz rá”

Habár a „jobb félni, mint megijedni” mondásnak is komoly üzenete van, mégis sok olyan döntési helyzet adódhat az életben, ahol szükség lehet arra, hogy a kockázatokat racionálisan, eltúlzott félelmektől mentesen tudjuk értékelni. Le akarunk szokni a dohányzásról, de félünk, hogy el fogunk hízni. Jól kell teljesítenünk egy vizsgahelyzetben, de bizonytalanok vagyunk önmagunkban, a tét pedig túl nagynak tűnik.  Sokat vállaltunk magunkra, és úgy érezzük, összecsapnak felettünk a hullámok. Esetleg sodródunk egy nem teljesen kielégítő kapcsolatban, mert félünk, hogy egyedül maradunk… Halogatjuk a fogorvosi vizsgálatot mert félünk a gyökérkezeléstől, foghúzástól, injekciós tűtől… Sokféle nehézség jöhet szembe, és ilyenkor jól jöhet a régi történet bölcsessége. Valóban ennyire limitáltak a lehetőségeid? Tényleg akkora az a tét? Tényleg olyan veszedelmes az a „fenevad”? Ahhoz, hogy megoldást tudjunk találni:
össze kell szednünk a bátorságunkat, túl kell lépnünk önmagunkon és szembenézni a félelmünkkel;
fel kell kutatnunk, újra megtalálnunk erősségeinket, amikre támaszkodhatunk, és amelyek segítségével újra kezünkbe vehetjük az irányítást;
előfordulhat, hogy érdemes valami újjal próbálkoznunk, olyannal, amit még nem próbáltunk;
a lehetséges veszélyeket számba véve tervet kell kidolgoznunk a kockázatok csökkentésére.

A helyzetértékelést, és az esetleges eltúlzott aggodalmak eloszlatását segítheti, ha jó kérdéseket teszel fel magadnak. Mit tennél, ha nem félnél? Mit tennél, ha tudnád, hogy nem vallhatsz kudarcot?                                                                                                                                             Forrás: fineminding.hu

 

 

 

A finn iskolában nem klónhadsereget tanítunk, hanem gyerekeket

Ahhoz, hogy egy gyerek tanuljon, nagyon fontos, hogy akarjon tanulni. Ehhez külső vagy belső motivációra van szükség. A külső motiváció a jutalmazás vagy a büntetés, de ez csak korlátozottan hoz eredményt. A belső motiváció lenne az igazi, ami a gyereket belülről hajtja. Belegondoltak már abba, hogy igazából minden gyerek szeretne tanulni? Valósággal szomjazza a tudást. És szorgalmasan tanul is. Már 7-8 hónapos korban elkezdi, és senkinek nem kell noszogatni. Például ilyenkor kezd el megtanulni járni, aztán pedig beszélni. Ehhez vajon milyen nemzeti alaptantervre van szükség? Semmilyenre. Csak olyan biztonságos környezetre, ahol kipróbálhatja magát, fejlődhet, és a saját tempója szerint haladhat.

Ezeket az izgalmas kérdéseket feszegette magyar pedagógusok előtt Pekka Peura, aki a budapesti finn intézet, a FinnAgora meghívására tartott előadást a finn oktatás új útjairól a ferencvárosi Budapest Music Centerben. Peura tíz éve tanít fizikát és matematikát Finnországban, de könyvet írt és továbbképzéseket is tart az általa kidolgozott, személyre szabott tanulási modellről, amely minden iskolában és minden tantárgyban használható.

Budapesti előadásán Peura a nemzetközi hírű finn példáról szóló legendákat is igyekezett árnyalni. Azt mondta: pályája elején nem értette, hogy lehet a finn oktatás az egyik a legjobb a világon. Szerinte ugyanis a finn iskola sok szempontból rossz és fejlesztésre szorul, de egyik nagy előnye a többihez képest kétségtelenül a nyitottsága és a folyamatos innovációra való képessége:

Azt hiszem, azért lehetünk a legjobbak, mert a vakok között a félszemű a király.

Peura személyesen is vallott arról, hogy amikor tíz éve elkezdett tanítani, legalább két évig folyamatos stresszben volt. Állandó nyomás nehezedett rá, kevés volt az idő és sok a tananyag. Egyszer úgy döntött: nagyon nagy mennyiségű feladatot ad fel a gyerekeknek. A határidő azonban nem a következő óra vagy a következő hét lett, hanem 7 hetet adott a feladatok megoldására. Azt mondta nekik: csinálják meg, amikor idejük vagy kedvük van.

Az egyik jó tanuló lány két hét múlva jelentkezett nála, hogy ő már megcsinálta az összes feladatot. A tanár tudta róla, hogy szereti a matekot és érdekli is, de azt is látta, hogy számára jelenti talán a legnagyobb stresszt a tanulás, mert ő jó akar lenni. Peura ekkor arra is rájött, hogy neki tanárként mennyivel több ideje marad tanítani, ha nem kell minden nap ellenőrizgetni a házi feladatokat.

Pekka Peura

Ebből fejlődött ki aztán a fordított tanuláson (flipped learning) és az együttműködő tanuláson (collaborative learning) alapuló modellje. A finn csoda országában sem mehet minden a legnagyobb rendben. Peura elmondása szerint az ottani 15 évesek, tehát a kilencedik osztályosok tudásában hét évnyi különbség is lehet a legjobb és a legrosszabb tanulók között. A finn iskolában nem válogatják szét a gyerekeket, jók és rosszak a 12. évfolyamig együtt tanulnak.

Különösen nagy szerepe van ezért ott az időnek: akit érdekel egy tantárgy vagy később akar vele kezdeni valamit, az tanulhasson gyorsabban és többet. De a többiekről se mondanak le. Peura szerint ahhoz, hogy valaki érdeklődését felkeltsük a tanulás iránt, nem szabad se túl nehéz, se túl könnyű feladatot adni neki.

Nagyon nem mindegy az sem, ki milyen céllal ül a matekórán. Az egyik gyerek mérnök akar lenni, a másik bolti eladó, a harmadik sportoló, a negyedik filmrendező. Peura ezért választási lehetőségeket ajánl fel a diákjainak a matekórán: mindenki dönthet, mit szeretne megtanulni a matekon belül. A pedagógus meggyőződése, hogy a gyereket úgy lehet legjobban motiválni a tanulásra, ha nem sértjük meg az autonómiáját. Ha mindent bele akarok verni a fejükbe, akkor elutasítóak lesznek vagy valahogy letudják az egészet, de ha érzik az autonómiájukat, az övék lesz, amit megtanulnak.

Nem katasztrófa, ha az osztályban ülő gyerekek nagyon különbözőek, elvégre nem egy klónhadsereget tanítunk”

– osztotta meg egyik fontos alapelvét a finn oktatási szakemberaz államosított magyar iskolákban egyentanterv alapján egyantankönyvekből tanító magyar pedagógusokkal. Ez a különbözőség ugyanis azt a nagyszerű lehetőséget rejti, hogy a gyerekek csoportokban dolgozva tanulhatnak egymástól (collaborative learning). A lényeg, hogy mindenki a saját céljai szerint haladjon, senkinek ne kelljen a másik elvárásait megvalósítania, és eközben mégis mindenki jót tegyen a másikkal.

Pekka Peura iskolája ezért valóban fordított iskola. Amit ugyanis mi ma iskolaként ismerünk, az a XIX. századi ipari forradalom idején elterjedt képződmény, ami máig kísért a XXI. században. Akkoriban az iskolákat a gyárak és az irodák mintájára hozták létre. A klasszikus iskola berendezése a tanári asztallal, katedrával és a szabályos sorba rendezett padokkal a múlt századi tudásközvetítést szimbolizálja, ahol a tudásnak egyetlen, akadémikus forrása volt, amit a tanár közvetített. Mi köze mindennek a mai korhoz, ahol minden a kommunikációról, a megosztásról, egymástól térben távol dolgozó csoportok munkájáról szól, ahol már nincs információs monopólium, mert a neten bármi beszerezhető, csak tudja megfelelően szűrni az ember.

“A diákok társas interakciója a kognitív fejlődés alapja”

– hangoztatta a finn pedagógus az orosz Lev Vigotszkij nevű pszichológus egyik alaptételét. A XXI. században tehát a diákoknak nem a tanárral kell szemben ülniük, hanem egymással. Az osztályteremben ezért fordítják egymással szembe a padokat,  hogy a gyerekek lássák egymást, beszélhessenek egymással és minél többet tanulhassanak a másiktól.

Pekka Peura

Amikor Peura reggel belép a terembe, nem ő kezdi el a munkát, hanem a diákok kezdenek el dolgozni egymással. Az egyéni célok és tanulási ütemek újfajta értékelést is kívánnak. Nem egy központilag kidolgozott sztenderdnek kell megfelelnie a gyerekeknek, hanem azt nézik, ki mennyivel jutott közelebb saját céljaihoz.

És még valami. Tanulás és eredmény nincs anélkül, hogy a gyerek jól érezze magát. Peura a Google példáját hozta erre, amikor a cég egy felméréssel akarta megtudni, mi a titka a legeredményesebb szuperteamjeinek, amelyekben különböző képességű és képzettségű szakemberek dolgoznak együtt. Az eredmény azt mutatta, hogy az egyik legfontosabb faktor a team tagjainak “pszichológiai biztonsága”, tehát az, hogy elfogadó, baráti, szinte már családi légkörben dolgozhatnak.

A konferencián  Leena Pöntynen is arról beszélt, hogy a finn oktatási modell számos problémával küzd. A felsorolt problémák egyike-másika mosolyt is csalt a magyar pedagógusok ajkára: Finnországban nincs elég költségvetési keret a fejlesztésekre (!), nagyobb szabadságot kell adni a tanároknak (!), nő a különbség az iskolákban jól és rosszul teljesítő diákok között, a fiúk bizonyos területeken elmaradnak, és nincs elég önbizalma a munkaerőpiacon a finn iskolából kikerült embereknek.

Ha már 21. századról, a fiatal generáció motivációiról és egyéni tanulási utakról volt szó, szóba került a konferencián a digitális írásbeliség kérdése is. Mert mit is csinálnak a magyar diákok, amikor kilépnek a néha százévesnél is idősebb iskolaépületekből? Az egész délutánt és estét mobillal vagy tablettel a kezükben töltik: itt kommunikálnak egymással, itt olvasnak, itt néznek filmeket, itt szerzik meg tudásuk jelentős részét a világról. Másnap reggel aztán újra elmennek iskolába, a mobil vagy a tablet ott lapul az iskolatáskában, és mi történik?

“Az iskolákban minden reggel azt mondjuk 40-50 milliárd forintnyi informatikai eszközre, hogy azt kapcsolják ki.”

Ezt a mondatot már Horváth Ádám, a Digitális Pedagógiai Módszertani Központ vezetője, a kormányzat Digitális Oktatási Stratégiájának egyik kidolgozója mondta a konferencián. A stratégia szerint minden iskolában szükség lesz szélessávú internetre és wifire, de a lényeg nem a kütyü és nem az informatika óra.

 

Magyarórán, fizikaórán, földrajzórán, történelemórán kell tanárnak és diáknak készségszinten használnia az internetet adatgyűjtésre, szelektálásra, információk validálására, a diákok digitális tananyagokon gyakorolhatják be otthon a képleteket,  és akár még arra is lehetőségük lesz, hogy óra közben kis szmájlikkal jelezzék a mobiljukon a tanárnak, hogy hogyan érzik magukat.

Forrás: Index.hu

A csendes tragédia amiről senki sem beszél, pedig gyerekeinket érinti

Annak idején Kopp Mária, magyar orvos, pszichológus, egy magán beszélgetésben azt mondta, hogy Európát nem a harmadik világháborútól, hanem a semmittevésben felnövő, saját kontrollálatlan vágyainak odavetett generációktól félti!

Sajnos felnőtt egy olyan generáció melynek egy részét nem lehet feladatokkal terhelni, mert ö azt unja, s mindjárt tovább áll! Ezek a fiatalok mivel kitartó munkát se az iskolában, se az életben nem végeztek ezért nem is tudnak maguknak parancsolni, más véleményét még kevésbé elfogadni, így a házasságban, családi életben, de a munkahelyen is nagyon sok kudarccal találkozva megkeserednek. Érdemes az alábbi írást ilyen szempontból elolvasni!

Ne okozzunk szeretetből, könnyelműségből maradandó kárt gyermekeinknek!!Szomorú szívvel, Csaba t. – A mostani kor otthonaiban van jelen ez a csendes, de annál szomorúbb tragédia, mely a szemünk láttára ragadja el a nekünk legkedvesebbet: a gyermekeinket. Gyermekeink ugyanis szörnyű mentális állapotban vannak! A legutóbbi 15 év statisztikájából egyértelműen kiviláglik, hogy a gyermekek pszichológiai rendellenességei egészen elképesztő mértéket öltenek: – minden ötödik gyerek mentális rendellenességben szenved,- a figyelemhiányos rendellenességek száma 43%-kal nőtt,- a serdülőkori depressziós betegségek száma 37%-kal nőtt,- a 10-14 évesek gyermekek körében az öngyilkossági arány 200%-kal nőtt.- Igen, az a valóság, hogy, bár fáj ezt saját magunknak is bevallani, mi, egyedül MI szülők vagyunk a hibásak, nekünk kell segíteni a gyermekünknek.

A modern kor gyermekei nem élik meg az egészséges gyermekkor élményét, amihez tartozik például:- érzelmileg elérhető, megközelíthető szülők,- egyértelműen meghatározott határok és erkölcsi minta, felelősség,- kiegyensúlyozott étrend és megfelelő mennyiségű és minőségű alvás,- megfelelő mennyiségű szabadban eltöltött aktív mozgás,- kreatív játékok, a közös, önfeledt szabadidő eltöltése.Ehelyett a gyerekek ezt látják:- örökké elfoglalt szülők,- a végletekig kényeztető szülők, akik mindent megengednek a gyermeküknek,- az érzés, hogy „nem kellesz senkinek”,- kiegyensúlyozatlan étrend és hiányos alvás,- „otthonülős” életmód.- Végtelen stimuláció, technológiára alapuló szórakoztató eszközök hada, az igények azonnali kielégítése. Hogyan lenne lehetséges, hogy ilyen körülmények között egy mentálisan egészséges gyerek nőjön fel? Természetesen sehogy…- Az emberi természetet nem lehet megvezetni, becsapni: a szülői nevelést nem lehet megkerülni sehogy sem.

Ahogy látjuk, ennek hiánya egyszerűen szörnyűségekhez vezet. Az igazi gyermekkor elvesztéséért, vagy meg nem éléséért később hatalmas árat fizet maga az áldozat: az érzelmi jóléte kerül veszélybe.- Ha azt szeretnénk, hogy gyermekünknek valóban egészséges és önfeledt gyermekkora legyen, akkor vissza kell térnünk egészen az alapokig. Még nem késő! Íme, ezeket kell a szülőknek megtenni:- Állítsunk fel korlátokat, közben ne feledjük: mi a gyermekeink szülei és nem barátai vagyunk.- Azt biztosítsuk a gyermekünknek, amire szüksége van, és ne azt, amit szeretne. Nem kell félni nemet mondani az igényeire, ha azok ellentétben állnak a szükségessel.- Biztosítsunk számára egészséges ételeket és korlátozzuk a nassolást.- Naponta legalább egy órát töltsünk a természetben.- A családi, közös vacsora alatt felejtsük el az elektronikai eszközök nyomogatását.- Rendes, asztali játékokkal játsszon a gyerek.- Minden napra kapjon a gyerkőc valamilyen feladatot, például: beágyazás, a játékok összeszedése játék után, kiteregetés, táskák elrendezése, megterítés stb.- Minden nap ugyanabban az időben feküdjön le a gyermek, és tiltsuk meg neki, hogy az ágyba vigye a különböző eszközöket, tárgyakat.- Tanítsuk meg a gyermekünknek a felelősségtudatot és az önállóságot. A kis sikertelenségektől ne védjük meg őket.

Ezzel megtanítjuk megbirkózni a nehézségekkel, leküzdeni az akadályokat.- Ne csomagoljuk össze, illetve hozzuk a gyermek helyett az iskolatáskát. Ne vigyük neki az iskolába az otthon hagyott ételt, házi feladatot stb. Ha elmúlt 5 éves, ne tisztítsuk meg neki a banánt se. Tanítsuk önállóságra. Tanulja meg, mi az a türelem, és adjunk neki esélyt, hogy a szabad idejét valóban szabadon töltse el. Ezalatt kissé unatkozhat, mely arra sarkallja majd, hogy alkotó tevékenységet végezzen.- Az élet ne csak szórakozásból álljon.- Ne vegyük körül gyermekünket állandóan technikával, hogy addig se unatkozzon.- Semmilyen oda nem való tárgy se legyen az asztalon, amikor étkezésről van szó. Akkor sem, ha autóban vagy étteremben ül, vagy akár az üzletben vagyunk vele. Ezzel arra ösztönözzük a gyermek agyát, hogy gondolkozzon és kitaláljon valami unaloműzőt.- Legyünk ne csak fizikálisan, de emocionálisan is elérhetőek gyermekünk számára. Tanítsuk meg gyermekünknek, mik is azok a szociális készségek.- Ne a telefonon lógjunk, gyermekünkkel beszélgessünk.- Tanítsuk meg gyermekünknek, hogyan birkózzon meg a haraggal és az ingerültséggel.- Tanítsuk meg gyermekünket kezet fogni, helyet átadni, megosztani valamit, együttérezni, illetve megfelelően viselkedni az asztalnál, vagy beszélgetés közben.- Tartsuk vele az érzelmi kapcsolatot: nevessünk rá, pusziljuk meg, csiklandozzuk meg, olvassunk neki, táncoljunk vele, ugráljunk vele, kússzunk-másszunk együtt.- Változtatni kell eddigi szemléletünkön, különben az egész utánunk következő generáció pirulákon fog élni. Még nem késő, de az idő egyre csak fogy és fogy…

Kéry Mihály

Forrás: Közszolgálat.com