BOLDOGSÁGÓRÁK MAGYARORSZÁGON

BOLDOGSÁGÓRA, AHOL MINDENKI KITŰNŐRE VIZSGÁZIK

Egyre több országban sikerrel alkalmazzák a Boldogságórákat, amelyeken a diákok csoportosan és egyénileg ismerik meg a boldogság fő összetevőit. Mindeközben olyan gyakorlatok elvégzésére inspirálják őket, amelyek – a boldogságkutatók tapasztalatai alapján – hozzájárulnak a gyerekek boldogságszintjének növekedéséhez. Magyarországon a Jobb Veled a Világ Alapítvány szervezésében a Boldogság Intézet szakmai csapata egy teljes programot kidolgozott ki a diákok boldogságra való tanítására. Számos vizsgálat bizonyítja, hogy a Boldogságórák csökkentik a tanulók szorongását, miközben erősíti önbizalmukat. Így nemcsak kiegyensúlyozottabbá válnak a gyerekek, de az iskolában is jobban teljesítenek. A Boldogságórák tapasztalataiból születettek meg a Boldogságóra kézikönyvek és munkafüzetek.

A BOLDOGSÁGÓRÁK CÉLJA

A Boldogságórák célja nem az, hogy problémamentes életmodellt állítson a fiatalok elé, hanem, hogy vezérfonalat adjon az iskolásoknak, hogy könnyebben nézzenek szembe a kihívásokkal, képesek legyenek megbirkózni a problémákkal, valamint a testi-lelki egészségmegtartás tényezőinek tanulmányozására adjon lehetőséget. Mindezt szigorú empirikus kutatásokkal támasztjuk alá.

TÖBB EZER GYEREK MÁR SIKERESEN ALKALMAZZA

Kíváncsi vagy, hogyan vélekednek a Boldogságórákról elismert pedagógusok, iskolaigazgatók, szülők és a programban részt vevő diákok?

Filmünkből az is kiderül, miért állt a program mellé Prof. Dr. Bagdy Emőke és Schanda Tamás, az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára!

TEGYÉL TE IS A FELNÖVEKVŐ GENERÁCIÓÉRT!
LEGYÉL BOLDOGSÁGÓRA OKTATÓ!

Ma már közel 5000 pedagógus tart Boldogságórákat Magyarországon és határon túli magyar iskolákban. Folyamatosan növekszik a létszáma a Boldogságórák szakmai csapatának, és nagyon örülnénk neki, ha téged is a csapat tagjaként üdvözölhetnénk!

Ha Te is szeretnél csatlakozni a programhoz, akkor bizonyára olyan elkötelezett szakember vagy, aki szívén viseli a növendékek mentálhigiénéjét is a tanításon, oktatáson túl.

Csak annyi a teendőd, hogy regisztrálj, és minden további részletről tájékoztatni fogunk.

EZT ADJÁK NEKED ÉS TANÍTVÁNYAIDNAK A BOLDOGSÁGÓRÁK

A teljes Boldogságóra program 10 egymásra épülő témából áll, amelyek fokról fokra ismertetik meg a boldogság különböző összetevőit, feltételeit. Az egyes témakörök sorrendben:

  1. Boldogságfokozó hála
  2. Optimizmus gyakorlása
  3. Kapcsolatok ápolása
  4. Boldogító jócselekedetek
  5. Célok kitűzése és elérése
  6. Megküzdési stratégiák
  7. Apró örömök élvezete
  8. Megbocsátás
  9. Testmozgás
  10. Fenntartható boldogság

 

Ha szülő vagy, és szeretnéd, hogy a gyermeked boldogságfokozó szokásokat tanuljon, mutasd meg az óvodában vagy iskolában a programunkat kedvenc pedagógusodnak.

Mikor érdemes csatlakoznod csoportoddal, osztályoddal a Boldogságóra programhoz?

  • Ha fontosnak tartod az értelmi nevelésen túl a gyermekek lelki nevelését.
  • Ha szeretnéd, hogy az általad nevelt csemeték olyan technikákat tanuljanak, ami segítséget ad számukra a mindennapi életben.
  • Ha egy fantasztikus osztályközösséget szeretnél kialakítani.
  • Ha szeretnéd, hogy megfelelő megküzdési stratégiák álljanak az általad nevelt diákok rendelkezésére problémás helyzetekben.
  • Ha hiszel abban, hogy minden gyermeknek jár a boldogság.
  • Ha problémás gyerekeket nevelsz és úgy gondolod,valamilyen technikával ki szeretnéd egészíteni módszertani palettádat.
  • Ha nem problémás gyerekeket nevelsz, de többet szeretnél nekik nyújtani, ha már nem a te óvó szárnyaid alatt lesznek, akkor is könnyebb legyen nekik a felnőtté válás folyamata.
  • Ha hiszel abban, hogy a pozitív megerősítés kihat a gyermek önismeretének egészséges fejlődésére, teljesítményére és eredményeire, kapcsolataira.
  • Ha bízol abban, hogy miközben boldogságra tanítasz, Te is egyre boldogabbá válsz.
  • Ha szülő vagy, és szeretnéd, hogy a gyermeked személyiségfejlesztő és boldogságszintnövelő technikákat tanuljon, mutasd meg az óvodában vagy iskolában a programunkat kedvenc pedagógusodnak.

Forrás: Boldogságóra.hu

Ha létezik boldog iskola, az Abasáron van

Major Levente négy éve lett az Abasári Aba Sámuel Általános Iskola igazgatója, akkor határozta el, hogy olyan sulit farag az abasáriból, ahová a gyermekek örömmel járnak. A terve sikerült, hiszen ma már egyre többen emlegetik az intézményt boldog iskolaként.

–        Hogyan kezdtél neki ennek az egyáltalán nem egyszerű feladatnak?

–        Még Budapesten, gimnáziumi tanárként rájöttem arra, hogy a gyermekek kiválóan tudnak magolni, de az így megszerzett ismeretet pár nap múlva el is felejtik. Épp ezért mindig is hasznosítható tudást szerettem volna átadni a diákoknak. Megtanítani nekik azt, hogy gondolkodni jó, gondolkodni érdemes. A kollégáimmal együtt nagy hangsúlyt fektetünk az iskolán kívüli tanítási órákra is. Fontos, hogy a diákok ne legyenek állandóan „beszorítva” az iskolapadba. Ha elvisszük őket kirándulni, akkor tízszer annyit képesek megtanulni, mint az iskolában öt mondatból.

–        Mi a legújabb fejlesztés, melynek a gyermekek örülhetnek?

–        Az iskola konyháján, az egészséges életmód jegyében, gasztronómiai szakköröket tartunk, de terveink közt szerepel, hogy Michelin-csillagos szakácsokat hívunk meg az iskolába. Egy pályázat keretein belül felvettem a kapcsolatot egy oxfordi alapítvánnyal. A gyerekekkel programozni fogunk, úgy fejlesztjük a képességeiket, hogy észre sem veszik, hogy matematikát tanulnak.

–        Milyen módszerrel oktattok?

–        A legfontosabb elvem az, hogy mosolyogjunk a gyermekekre, hiszen, ha egy tanár morcos, szigorú tekintettel áll az osztály elé, akkor nem várható el a gyermekektől, hogy örömmel tanuljanak. Az alsó tagozatosoknál iskolaotthonos oktatási forma van, ennek köszönhetően rugalmasan tudunk a diákokhoz idgazodni. Fontosnak tartjuk azt is, hogy iskola után minden gyerek a családdal legyen, és ne a tankönyveit bújja.

–        Boldog iskolaként emlegetik az Abasári Aba Sámuel Általános Iskolát. Rajtad kívül a tanári kar többi tagja is hasonló elvek mentén oktat?

–        Fantasztikus csapattal dolgozhatom együtt, mindenben számíthatok rájuk, és maximálisan élvezem a támogatásukat, ami nagyon fontos számomra. Büszke vagyok arra, hogy közösen minden tervünket meg tudjuk valósítani. Egy jó és támogató közösség ma már megfizethetetlen.

–        Úgy látom, itt minden a gyermekekért van. S ami szembetűnő még, hogy társként tekintenek rád, de mégis tisztelnek.

–        A gyerekek mintákat követnek. A kollégáimmal közösen mindent megteszünk azért, hogy mosolyogva menjünk a tanórákra. Szünetekben pedig gördeszkázunk, rollerezünk, mókázunk.

Forrás: Kékesonline.hu

 

 

10 dolog, amit egy gyereknek tudnia és értenie kéne 12 éves koráig!

Minden szülő álma az, hogy gyereke egy jó, becsületes, és bátor felnőtté váljon, de ezekért a pozitív jellemvonások kialakulásáért bizony meg kell dolgozni.

“Én azt hiszem, gyereket csak úgy lehet nevelni, ha az ember megtiszteli azzal, hogy komolyan veszi.”
Szabó Magda

Nézzünk akkor néhányat ezen jellemvonások közül, melyeknek kialakulása, jó, ha megtörténik 12 éves korig!

1. Tisztelje úgy a lányokat, mint a fiúkat!

A fiús anyukák általában arra nevelik csemetéiket, hogy azok mindig segítsenek a kislányoknak, úgy a napköziben, mint a játszótéren. Ugyanakkor figyeljünk arra, hogy a fiú társak iránti tiszteletre is neveljük őket, hiszen meg kell tanulniuk tisztelni a körülöttünk élőket, függetlenül attól, hogy fiúk vagy lányok azok.

2. Ne féljen tévedni!

Más hibájából tanulni nagyon hasznos lehet a gyerek számára, de olyan eset is előfordul, amikor meg kell tapasztalnia saját hibái következményeit. Meg kell tanítanunk arra, hogy ne féljen veszíteni és tévedni, és ha ez megtörtént, tudja elfogadni és tudjon küzdeni a cél érdekében.

3. Az ismeretek elsajátítása fontosabb az osztályzatoknál!

Szülőkként hajlamosak vagyunk nem tetszésünknek adni hangot, ha gyerekünk nem a mi elvárásunknak megfelelő osztályzatot hoz haza. Ennek ellenére tudnunk kell, hogy a jó osztályzat nem mindig tükrözi az ismeretek megfelelő elsajátítását. Igyekezzünk tehát arra tanítani, hogy nem a minősítés számít, hanem az alapos ismeretelsajátítás.

4. A szülő nem ellensége a gyerekének!

Hosszú, de szép út vezet odáig, amikor gyerekünk feltétel nélkül megbízik bennünk, elmondja legféltettebb titkait és barátként kezel bennünket. Ez különösen igaz majd a serdülő korra. Ne akarjunk minden áron erőszakosan a bizalmába férkőzni, válasszuk inkább a hosszú, türelmes utat.

5. Bátran nyilvánítsa ki a véleményét és tartson ki mellette!

Tanítsuk meg arra, hogy mások véleményének tisztelete nagyon fontos, de legalább olyan fontos, hogy saját véleményüknek is tudjanak hangot adni és tartsanak ki azok mellett.

6. Ne tegyen meg dolgokat, csak azért, hogy népszerű legyen!

Sok gyerek képes lenne bármire, olyanra is, ami nem helyes, csak, hogy barátai között népszerűségre tegyen szert. Mutassunk példát neki abban, hogy tisztességes és becsületes viselkedéssel is lehet elismerést szerezni a barátok között.

7. Kérdezzen bátran, ha bizonytalan valamiben!

Ha valami nem egyértelmű számára, ne tegyen úgy, mintha értette volna, hanem bátran kérdezzen rá, hiszen így bővülhet ismeretvilága.

8. Bátran szóljon tanárának, ha nem érzi jól magát!

Tanítsuk meg arra, hogy bátran beszéljen egészségügyi problémáiról, hiszen semmi nem olyan fontos, mint az ember egészsége.

9. Tisztelje a természetet!

Személyes példánkkal járuljunk ahhoz, hogy megértse, a természetre, a környezetünkre mindnyájunknak nagyon kell vigyázni. Már kis korában megszoktathatjuk arra, hogy nem szemetelünk és tiszteljük a természet növény- és állatvilágát egyaránt.

10. Adott helyzetben tudjon “nemet” mondani!

Tanítsuk meg arra, hogy ha a helyzet úgy kívánja, ne féljen “nemet” mondani, legyen az tanár vagy diáktárs. Igyekezzünk tehát olyan gyerekeket nevelni, akik rendelkeznek személyiséggel, és nem adják meg magukat mások parancsának.

Forrás: Pozitívnap.hu

 

Hogy kell boldog gyermeket nevelni?

A dán gyereknevelés hat alappillérre épül, aminek néhány titkát el is árulta Iben Dissing Sandahl dán pszichoterapeuta, a HVG Extra Pszichológia Szalon legutóbbi estjének egyik előadója. A Vekerdy Tamás pszichológussal közösen tartott beszélgetésen szó esett arról is, mit és hogyan játsszon a gyerek, és kell-e félnie a szülőknek az okostelefonoktól.

„Gyerekként dühös voltam az édesanyámra, amiért az apámtól való válás után alig foglalkozott velem, rengeteget hagyott egyedül, magamnak kellett felfedezni mindent, és emiatt úgy éreztem, elárult engem. Amikor azonban szembesítettem ezzel már felnőtt koromban, ő azt mondta: ’Dehát szabadságot adtam neked!? Mindig tudtam, mit csinálsz, és biztos voltam abban is, hogy elég erős vagy, hogy megküzdj a problémákkal.’ Ekkor értettem meg anyám motivációit, és a dán nevelési módszer lényegét is.” Ezzel a személyes vallomással fordult közönségéhez Iben Dissing Sandahl a Közép-európai Egyetem (CEU) zsúfolásig megtelt előadótermében szeptember 10-én.

A legboldogabb nemzet

A pszichoterapeutaként, tanárként és nem utolsósorban gyakorló szülőként is tevékenykedő szakember – akinek már két könyve is megjelent magyarul – ezután elmesélte, hogyan fejtette meg annak titkát, miért vezetik a dánok évtizedek óta a legboldogabb nemzetek rangsorát.

Mindenekelőtt arra jött rá, hogy boldog gyermeket nevelni: életmód. Nem egyetlen tényezőtől függ, hanem egy olyan szemlélettől, amely évszázadok dán hagyományát követve hat alappillérre épül. Mindenekelőtt a – most külön kötetben is taglalt – szabad és kötetlen játékra, továbbá a szülői hitelességre, az egyes események „átkeretezésének” képességére, a kölcsönös empátiára, az ultimátumok nélküli, demokratikus nevelésre, illetve a rendszeres meghitt együttlétre, a hyggére.

Utóbbi, mint előadásában kifejtette, a dán identitás és kultúra része, és a közösen – barátokkal, családdal – meghittségben eltöltött időt jelenti. Fontos, hogy ilyenkor az emberek szabadon, kötöttségektől, veszekedésektől és előítéletektől mentesen élvezik egymás társaságát, és ezekben az egyszerre hangulatként és lelkiállapotként jellemezhető pillanatokban sajátos „mi” tudat alakul ki a résztvevőkben, miközben az egyéni érvényesülés, az „ego” megnyilvánulás másodlagos lesz.

Az alappillérek

A hat alappillér közül Iben Sandahl ezúttal a hitelesség jelentőségét emelte ki. Merthogy a hiteles szülői magatartás első lépése, hogy irányt mutat a gyermekének, hogyan legyen őszinte önmagával és másokkal, illetve, hogyan élje meg a saját érzelmeit. „A gyerekek folyamatosan figyelik, hogyan éljük meg a haragunkat, az örömünket, a csalódottságunkat, az elégedettségünket és a sikerünket, és hogy ezeket az érzelmeket hogyan fejezzük ki a világ felé. Ez néha nagyon nehéz számunkra is, főleg a kellemetlenebb érzéseink, a düh, az agresszió vagy a szorongás esetében.”

Elengedhetetlen az is, hogy a szülő őszintén tudja megmutatni a gyerekének, mely célok, vágyak, hobbik a legfontosabbak az életében. És persze aztán a csemetéje elé is csak olyan célokat tűzzön ki, amelyekkel ő maga is, a gyerek is azonosulni tud.

A nevelésben is, de az egész életszemléletünkben is sokat segíthet a dán módszer másik alapelve, az átkeretezés. Ilyenkor megpróbáljuk az általunk ismert igazságot, tényeket új módon, új „mentális keretben” szemlélni. Olyan ez, hozott példát az előadó, mint amikor egy múzeumban egy tárlatvezető segítségével nézzük újra a képeket, és korábban észre sem vett apró részletek válnak láthatóvá számunkra – teljesen más megvilágításba helyezve a történetet.

Az életben is az alternatív történetek felfedezése pozitívvá változtathat egy alapvetően negatívan megélt helyzetet, mivel kiderül, hogy minden éremnek van másik oldala, és az adott szituációt lehet a másik szemével is nézni, nem csak a sajátunkkal. A gyerekeknek (és önmagunknak) megtanítva ezt a módszert, megváltozhat az általános jóllétünk, az egész életünk – hangsúlyozta Iben Sandahl. A perspektívaváltás, a dolgok (vagy épp egy-egy nevelési helyzet) pozitív oldalának keresése segít talpraesettebb gyerekeket nevelni.

Ki uralja a kütyüket?

A közönség által feltett kérdések között felmerült, hogy vajon a hétköznapokat átalakító okostelefonok és modern technológiai kütyük terén nem késtünk-e el ezen eszközök kordában tartásával. Azt a dán előadó is elismerte, hogy immár lehetetlen elbújni előlük, de az elfogadásukkal párhuzamosan mindent meg kell tenni azért, hogy egészséges egyensúlyban élhessünk velük.

Félelem helyett világos és életszerű szabályokat állítsanak fel a szülők, minden család a sajátjait, az élethelyzetüknek, szokásaiknak, kultúrájuknak megfelelőt. De ezek a személyre szabott regulák „nem jelentik azt, hogy elfeledkezhetünk a szülői felelősségünkről, vagyis, hogy jó pár évig alapvetően rajtunk múlik, mennyi időt töltenek online a gyerekek, és ebben nem engedhetjük, hogy ők vegyék át az irányítást” – hangsúlyozta.

Még sarkosabban fogalmazott ugyanebben a kérdésben az est másik vendége, Vekerdy Tamás pszichológus. Szerinte „az összes kütyü óriási veszélyt rejt magában, méghozzá az érzelmi kapcsolódást kiüresítő veszélyeket”. Ezért ezt „nekünk, szülőknek kéne kordában tartani, de vajon képesek vagyunk-e rá?” – tette fel a kérdést. Aligha, hiszen „most a kütyük uralkodnak rajtunk, ők használnak minket, holott nekünk kellene használni őket”.

A magyar szakértő éppen ezért határozottan limitálná a gyerekek képernyő előtt töltött idejét, óvodás korban például maximum napi néhány percben, és kisiskolás korban is csak kevésbé lenne szigorú. Azt pedig kifejezetten üdvösnek tartaná, ha a szülők erőt vennének magukon, és nem gyermekmegőrzőként tekintenének a képernyőre, hanem a kicsivel együtt ülnének oda elé, hogy aztán beszélgethessenek a látottakról.

Önjutalmazó játék

A dán módszer kapcsán Vekerdy kiemelte, mennyire egyetért ő is a szabad, kötetlen, felnőttek által nem irányított játék jelentőségében. A játéknak ugyanis „önjutalmazó funkciója” van, ezért nem szabad serkenteni. A felszabadult pillanatok során pedig a gyerek (vagy felnőtt) átéli a „flow-t”, elfeledkezik önmagáról, eggyé válik a világgal.

Ennek elérését segíti a mese is – elsősorban a hallott és olvasott mese. Ilyenkor ugyanis belső képek születnek, lehetőség nyílik az élmények, feszültségek, indulatok, vágyak feldolgozására, vagy épp azonosulásra az elképzelt alakokkal. Az olvasás empátiára nevel, segít átélni, mit érez a másik, bele lehet helyezkedni az ő helyzetébe. Ugyanezt a (mozgó)képként látott világ nem – vagy csak jóval kevésbé – képes elérni, mert például a számítógépes játék külső képeket hoz, amelyek blokkolják a belsők kialakulását.

De akkor mi a jó játék – tette fel valaki a kérdést a közönség soraiból. A homok, a sár, a víz, a labda, az egyszerű dolgok – hangzott a válasz. Tulajdonképpen minden, amire jól lehet „projektálni”, kivetíteni a belső képeket. Másképpen fogalmazva: minden jó, ami bekapcsol a flow-ba. A magyar szakember szerint ezért nagyszerű játék a (nevét a „jól játszani” szóösszetételről kapó) dán Lego. Persze csak addig, amíg nem kis füzetekből kell összerakni az előre meghatározott építményeket.

Versengés helyett

Mindezeken túl Vekerdy Tamás azt is hangsúlyozta a dán kötet kapcsán, hogy a magyar szülőknek is önmaguknak kéne lenniük, el kéne végre fogadniuk, hogy nem tökéletesek. És nem lenne szabad beszállniuk a szülői és iskolai versengésekbe, ahogyan azt sem lenne szabad hagyni, hogy a gyereküket berángassák ezekbe. „Jól tudjuk ugyanis, akár Nobel-díjas vagy a díjra jelölt nagy tekintélyű tudósok példájából – hangsúlyozta –, hogy az iskolai teljesítmény nem korrelál a későbbi, az életben nyújtott teljesítménnyel.” A megküzdési képesség és a talpraesettség sokkal inkább a kiegyensúlyozott, boldog gyerekkoron múlik.

Forrás: HVG Pszichológia magazin

 

10 dolog, amit Vekerdy Tamás követendőnek tart a dán gyereknevelésben

Nemrég jelent meg a Gyereknevelés dán módra című könyv, melynek Vekerdy Tamás pszichológus írta az utószavát. A szövegből szemezgettünk.

1. Mondogatjuk, hogy milyen fontos dolog a játék, a szabad játék, és még bele is írjuk az óvodai nevelés országos alapprogramjába (de persze csak oda, az iskolai tantervekből már hiányzik), holott a dán tapasztalat szerint az örömteli, a magabiztos és rugalmas (a stresszeket jól tűrő és a kibillenés után mindig eredeti önmagához könnyen visszatérő) felnőttkor nem érhető el sok szabad játék nélkül.

2. A dánok nem üvöltenek a gyerekkel. Akkor se, ha éppen ki akar rohanni az úttestre. Holott már ötször hallotta, hogy ezt nem lehet, nem szabad. A dán anya megáll, mélyet lélegzik, és leguggol a fiához, ahogy könyvünkben olvashatjuk, és így beszél vele. Sikerrel. Mert a mély kapcsolatban ott él a „haszontalan” dolgokban, játékban, hangulatokban kikovácsolt összetartozás…

3. Engedjük szabadon gyerekeinket, tanácsolja a dán praxis, és kerüljük el a túl gyors beavatkozást. Így fejlődik igazán az önkontroll és a rugalmas válaszadás képessége. És így kerülünk egyre mélyebb kapcsolatba saját magunkkal, ami nagy biztonságot ad.

4. És: mindenről beszélni kell, a tragikus és felkavaró eseményekről is, a gyerekekkel. A dánoknak soha nem jutott eszükbe, hogy a tragikus befejezést egy-egy mesében átírják, hogy megkíméljék a gyereket. A hallgatóra bízzák a következtetések levonását. A nagyapa halálától az esetleges válásig mindent meg lehet beszélni a gyerekekkel, csak ezt mi nem hisszük el.

5. Magyarországon nem győzi hangoztatni az ember, hogy ne akarj tökéletes szülő, tökéletes anya vagy apa lenni. A dánok ki is mondják, a gyerekeknek a szüleiktől nem tökéletességre, hanem érzelmi őszinteségre van szükségük.

6. Magyarországon az az alapgondolat, hogy a gyerekek rosszak, meg kell őket törni. Dániában az alapgondolat szerint a gyerekek eredendően jók. Átesnek olyan korszakokon – a különböző dackorszakokon –, amik a fejlődés határait jelzik, ezt tudomásul kell venni, ez normális és elfogadott. Legalábbis a dánok szerint; és így már nem is olyan idegesítő, nem szörnyű.

7. Ahhoz, hogy megkapjuk a tiszteletet, meg is kell adnunk. Igen, a dánok ott kezdik, hogy megadják a gyerekeknek a tiszteletet, és úgy tapasztalják, hogy az így nevelt gyerekek jobban hallgatnak a későbbiekben is a szüleikre, és kevésbé befolyásolják őket kortársaik, önállóbbá válnak döntéseikben.

8. A dánok háromszorosan hangsúlyozzák: olvassunk, olvassunk, olvassunk! Hivatkoznak a kutatásokra, hogy milyen nagy mértékben növeli a gyerekek empátiáját, másokkal való azonosulásra szolgáló képességét, ha olvasunk nekik. És nemcsak a kellemes könyvek jöhetnek szóba, hanem minden könyv, ami érzelmet – akár negatív vagy kellemetlen érzelmet is – kelt. A valóság megélése őszintén és hitelesen, itt is ez a fontos.

9. A dán iskolában, mint könyvünkben olvassuk, a tanárok minden évben a diákokkal együtt hozzák létre a szabályokat. Közösen döntenek. Minden osztályban más szabályok érvényesek, és minden év elején újraalkotják őket. Az eredmény lenyűgöző. Olvashatjuk, ha valaki túl hangos, vagy zavarja a tanítást, esetleg az egész osztály föláll, körbesétál a teremben, és tízet tapsol. Még az év elején határoztak így. Általában minden kérdésben sokkal több időt és energiát fordítanak arra, hogy hogyan előzzék meg a problémákat, mint hogy hogyan büntessék miattuk a gyerekeket.

10. Kedves anyák! Kedves apák! Kedves tanárok! De jó volna, ha nem aggódnátok amiatt, hogy mások mit gondolnak rólatok, gyereketekről és osztályotokról, hanem sokkal bensőségesebben foglalkoznátok velük! És aztán néhány fontos szabály: Aludjunk többet! Mozogjunk többet! Fordítsunk több időt magunkra! Annak, hogy magunkat jól érezzük a bőrünkben, az egyik legfontosabb összetevője a minőségi idő, amit együtt tudunk tölteni szeretteinkkel.

A könyvről itt talál infókat.

Forrás: HVG.hu

Egy informatikus pedagógus ajánlása!

Sok szeretettel köszöntök minden kedves Olvasót! Én Kiss István,
informatika szakos tanár vagyok.

Az EFOP-3.2.4-16-2016-00001 számú “Digitális Kompetencia fejlesztése”
elnevezésű pályázat tréneri képzésén ismertem meg a ClassBox rendszert.

Azonnal megfogott a weboldal tetszetős külseje, és a kínált szolgáltatások
ötletessége, használhatósága. Rögtön látszott, hogy minden eszközzel
segíteni kívánják a kommunikációt, és az élvezetes tanulást.

A képzés után úgy gondoltam, hogy ez lehetne az az alkalmazás, amely köré a
saját tanfolyamaimon felépíthetném a tananyagot. Erre minden eszköz készen
is állt, ráadásul magyar nyelven!

Csupán néhány kérdésem maradt még, amivel megkerestem a ClassBox csapatát.

Levelezés közben rájöttem, hogy teljesen rugalmasan, és készségesen
igyekeznek segíteni a tanár munkáját és a diákok tanulását.
Olyan fejlesztési ötleteket ismertem meg, amelyek teljesen meggyőztek
választásom helyességéről.

Végezetül szeretném összefoglalni a ClassBox előnyeit:

magyar nyelvű

sokrétű funkcióival tanárnak és diáknak egyaránt segítséget nyújt

– gyermek központú

– felhasználóbarát

– igyekszik az igényeknek minél magasabb szinten megfelelni

– az egyik legjobb oktatást segítő weboldal

– az élvezetes tanulás híve, ezért érdemes minden nap használni

Tiszta szívvel és nyugodt lelkiismerettel tudom ajánlani minden kollégának,
aki igényes a munkájára, és szeretne jót tenni a diákjaival!

Kiss István
Informatikus, Tanfelügyeleti és minősítési szakértő, tréner

A ClassBox kódom: HU93IA37YT

A finn iskolában nem klónhadsereget tanítunk, hanem gyerekeket

Ahhoz, hogy egy gyerek tanuljon, nagyon fontos, hogy akarjon tanulni. Ehhez külső vagy belső motivációra van szükség. A külső motiváció a jutalmazás vagy a büntetés, de ez csak korlátozottan hoz eredményt. A belső motiváció lenne az igazi, ami a gyereket belülről hajtja. Belegondoltak már abba, hogy igazából minden gyerek szeretne tanulni? Valósággal szomjazza a tudást. És szorgalmasan tanul is. Már 7-8 hónapos korban elkezdi, és senkinek nem kell noszogatni. Például ilyenkor kezd el megtanulni járni, aztán pedig beszélni. Ehhez vajon milyen nemzeti alaptantervre van szükség? Semmilyenre. Csak olyan biztonságos környezetre, ahol kipróbálhatja magát, fejlődhet, és a saját tempója szerint haladhat.

Ezeket az izgalmas kérdéseket feszegette magyar pedagógusok előtt Pekka Peura, aki a budapesti finn intézet, a FinnAgora meghívására tartott előadást a finn oktatás új útjairól a ferencvárosi Budapest Music Centerben. Peura tíz éve tanít fizikát és matematikát Finnországban, de könyvet írt és továbbképzéseket is tart az általa kidolgozott, személyre szabott tanulási modellről, amely minden iskolában és minden tantárgyban használható.

Budapesti előadásán Peura a nemzetközi hírű finn példáról szóló legendákat is igyekezett árnyalni. Azt mondta: pályája elején nem értette, hogy lehet a finn oktatás az egyik a legjobb a világon. Szerinte ugyanis a finn iskola sok szempontból rossz és fejlesztésre szorul, de egyik nagy előnye a többihez képest kétségtelenül a nyitottsága és a folyamatos innovációra való képessége:

Azt hiszem, azért lehetünk a legjobbak, mert a vakok között a félszemű a király.

Peura személyesen is vallott arról, hogy amikor tíz éve elkezdett tanítani, legalább két évig folyamatos stresszben volt. Állandó nyomás nehezedett rá, kevés volt az idő és sok a tananyag. Egyszer úgy döntött: nagyon nagy mennyiségű feladatot ad fel a gyerekeknek. A határidő azonban nem a következő óra vagy a következő hét lett, hanem 7 hetet adott a feladatok megoldására. Azt mondta nekik: csinálják meg, amikor idejük vagy kedvük van.

Az egyik jó tanuló lány két hét múlva jelentkezett nála, hogy ő már megcsinálta az összes feladatot. A tanár tudta róla, hogy szereti a matekot és érdekli is, de azt is látta, hogy számára jelenti talán a legnagyobb stresszt a tanulás, mert ő jó akar lenni. Peura ekkor arra is rájött, hogy neki tanárként mennyivel több ideje marad tanítani, ha nem kell minden nap ellenőrizgetni a házi feladatokat.

Pekka Peura

Ebből fejlődött ki aztán a fordított tanuláson (flipped learning) és az együttműködő tanuláson (collaborative learning) alapuló modellje. A finn csoda országában sem mehet minden a legnagyobb rendben. Peura elmondása szerint az ottani 15 évesek, tehát a kilencedik osztályosok tudásában hét évnyi különbség is lehet a legjobb és a legrosszabb tanulók között. A finn iskolában nem válogatják szét a gyerekeket, jók és rosszak a 12. évfolyamig együtt tanulnak.

Különösen nagy szerepe van ezért ott az időnek: akit érdekel egy tantárgy vagy később akar vele kezdeni valamit, az tanulhasson gyorsabban és többet. De a többiekről se mondanak le. Peura szerint ahhoz, hogy valaki érdeklődését felkeltsük a tanulás iránt, nem szabad se túl nehéz, se túl könnyű feladatot adni neki.

Nagyon nem mindegy az sem, ki milyen céllal ül a matekórán. Az egyik gyerek mérnök akar lenni, a másik bolti eladó, a harmadik sportoló, a negyedik filmrendező. Peura ezért választási lehetőségeket ajánl fel a diákjainak a matekórán: mindenki dönthet, mit szeretne megtanulni a matekon belül. A pedagógus meggyőződése, hogy a gyereket úgy lehet legjobban motiválni a tanulásra, ha nem sértjük meg az autonómiáját. Ha mindent bele akarok verni a fejükbe, akkor elutasítóak lesznek vagy valahogy letudják az egészet, de ha érzik az autonómiájukat, az övék lesz, amit megtanulnak.

Nem katasztrófa, ha az osztályban ülő gyerekek nagyon különbözőek, elvégre nem egy klónhadsereget tanítunk”

– osztotta meg egyik fontos alapelvét a finn oktatási szakemberaz államosított magyar iskolákban egyentanterv alapján egyantankönyvekből tanító magyar pedagógusokkal. Ez a különbözőség ugyanis azt a nagyszerű lehetőséget rejti, hogy a gyerekek csoportokban dolgozva tanulhatnak egymástól (collaborative learning). A lényeg, hogy mindenki a saját céljai szerint haladjon, senkinek ne kelljen a másik elvárásait megvalósítania, és eközben mégis mindenki jót tegyen a másikkal.

Pekka Peura iskolája ezért valóban fordított iskola. Amit ugyanis mi ma iskolaként ismerünk, az a XIX. századi ipari forradalom idején elterjedt képződmény, ami máig kísért a XXI. században. Akkoriban az iskolákat a gyárak és az irodák mintájára hozták létre. A klasszikus iskola berendezése a tanári asztallal, katedrával és a szabályos sorba rendezett padokkal a múlt századi tudásközvetítést szimbolizálja, ahol a tudásnak egyetlen, akadémikus forrása volt, amit a tanár közvetített. Mi köze mindennek a mai korhoz, ahol minden a kommunikációról, a megosztásról, egymástól térben távol dolgozó csoportok munkájáról szól, ahol már nincs információs monopólium, mert a neten bármi beszerezhető, csak tudja megfelelően szűrni az ember.

“A diákok társas interakciója a kognitív fejlődés alapja”

– hangoztatta a finn pedagógus az orosz Lev Vigotszkij nevű pszichológus egyik alaptételét. A XXI. században tehát a diákoknak nem a tanárral kell szemben ülniük, hanem egymással. Az osztályteremben ezért fordítják egymással szembe a padokat,  hogy a gyerekek lássák egymást, beszélhessenek egymással és minél többet tanulhassanak a másiktól.

Pekka Peura

Amikor Peura reggel belép a terembe, nem ő kezdi el a munkát, hanem a diákok kezdenek el dolgozni egymással. Az egyéni célok és tanulási ütemek újfajta értékelést is kívánnak. Nem egy központilag kidolgozott sztenderdnek kell megfelelnie a gyerekeknek, hanem azt nézik, ki mennyivel jutott közelebb saját céljaihoz.

És még valami. Tanulás és eredmény nincs anélkül, hogy a gyerek jól érezze magát. Peura a Google példáját hozta erre, amikor a cég egy felméréssel akarta megtudni, mi a titka a legeredményesebb szuperteamjeinek, amelyekben különböző képességű és képzettségű szakemberek dolgoznak együtt. Az eredmény azt mutatta, hogy az egyik legfontosabb faktor a team tagjainak “pszichológiai biztonsága”, tehát az, hogy elfogadó, baráti, szinte már családi légkörben dolgozhatnak.

A konferencián  Leena Pöntynen is arról beszélt, hogy a finn oktatási modell számos problémával küzd. A felsorolt problémák egyike-másika mosolyt is csalt a magyar pedagógusok ajkára: Finnországban nincs elég költségvetési keret a fejlesztésekre (!), nagyobb szabadságot kell adni a tanároknak (!), nő a különbség az iskolákban jól és rosszul teljesítő diákok között, a fiúk bizonyos területeken elmaradnak, és nincs elég önbizalma a munkaerőpiacon a finn iskolából kikerült embereknek.

Ha már 21. századról, a fiatal generáció motivációiról és egyéni tanulási utakról volt szó, szóba került a konferencián a digitális írásbeliség kérdése is. Mert mit is csinálnak a magyar diákok, amikor kilépnek a néha százévesnél is idősebb iskolaépületekből? Az egész délutánt és estét mobillal vagy tablettel a kezükben töltik: itt kommunikálnak egymással, itt olvasnak, itt néznek filmeket, itt szerzik meg tudásuk jelentős részét a világról. Másnap reggel aztán újra elmennek iskolába, a mobil vagy a tablet ott lapul az iskolatáskában, és mi történik?

“Az iskolákban minden reggel azt mondjuk 40-50 milliárd forintnyi informatikai eszközre, hogy azt kapcsolják ki.”

Ezt a mondatot már Horváth Ádám, a Digitális Pedagógiai Módszertani Központ vezetője, a kormányzat Digitális Oktatási Stratégiájának egyik kidolgozója mondta a konferencián. A stratégia szerint minden iskolában szükség lesz szélessávú internetre és wifire, de a lényeg nem a kütyü és nem az informatika óra.

 

Magyarórán, fizikaórán, földrajzórán, történelemórán kell tanárnak és diáknak készségszinten használnia az internetet adatgyűjtésre, szelektálásra, információk validálására, a diákok digitális tananyagokon gyakorolhatják be otthon a képleteket,  és akár még arra is lehetőségük lesz, hogy óra közben kis szmájlikkal jelezzék a mobiljukon a tanárnak, hogy hogyan érzik magukat.

Forrás: Index.hu

„A leckénél fölöslegesebb dolog a világon nincs” – hat gondolat Dr. Vekerdy Tamástól

Nevelés, iskola, a diktátorok személyiségrajza – összegyűjtöttünk néhány gondolatot a ma 82. születésnapját ünneplő pszichológus-írótól.

 

A felejtésnek tanulunk

„Nem kell haladni a tananyaggal! Vizsgálatok bizonyítják, hogy a tanult anyag 75 százalékát az eminens is garantáltan elfelejti. Sőt, újabb vizsgálatokból tudjuk, hogy a 20-30 éves felnőttek a gimnáziumban megtanult anyag 9 százalékára emlékeznek úgy, hogy azt használni is tudják a mindennapi életben. 91 százalékot tehát feleslegesen tanultak meg!”

Nem kell házi feladat

„A leckénél fölöslegesebb dolog a világon nincs! Az eminens odakeni, a többi lemásolja a szünetben az eminensről. Otthon gyakorolni? Minek? Aki tudja, az unja. Aki nem tudja, nehogy gyakorolja! Rosszul fogja begyakorolni.”

A gyenge a folytonos harcot szereti

“A gyenge diktátor. A gyenge terrorista. Az erő kultuszában – a folytonos ‘harc’ kultuszában – él, mert ő gyenge. Nem engedheti meg magának, hogy elismerje a másikat. Nem élvezheti a másik másságát. Az ilyen ember szerint mindenkinek – és mindennek – olyannak kell lennie, mint ő. A többi számára fenyegető és ellenség. Csak akkor nyugszik meg, ha az egész világ körülötte: ő. Mert belül nincs meg. Ott – ahol lennie kellene – hiányzik az énmag.”

Nem kell fejleszteni a gyereket

“A gyereket nem kell fejleszteni, ezt a legtöbb szülő tudja, csak hülyék vagyunk, és nem tudjuk megállni. Pedig éppen hogy abból lesz jó eséllyel topmenedzser, aki gyerekkorában szabadon játszhatott, akit dögönyöztek és csiklandoztak, és nem volt baj, ha kamaszkorában lerontotta a jegyeit. Az iskolának pedig semmi köze a gyerekekhez: a lányokat megbetegíti, a fiúk önvédelemből rosszalkodnak.”

A hatékony közösségek feltétele

„Az individualista társadalmakban jönnek létre hatékony közösségek. Ezeket többé-kevésbé érett személyek alkotják, szabad választás alapján, míg a kollektivista társadalmak kényszerközösségeket, álközösségeket teremtenek, amelyekre leginkább a képmutatás jellemző, illetve a ‘kaparj, kurta neked is jut’-hozzáállás. Akár szocialista, akár kereszténydemokrata címszóval látják is el ezeket a rendszereket, a lényeg ugyanaz.”

Végletes nevelési módszerek

„Egy amerikai kutatás kimutatta, hogy ugyanannyi deviáns kerül ki a két végletes nevelési módszer elszenvedőitől. Ha mindent megszabunk, vagy ha mindent megengedünk, egyformán könnyen lesz antiszociális, neurotikus. Középről kerülnek ki a harmonikus, többé-kevésbé egészséges emberek.”

Forrás: HVG

Keveset bukfenceznek, agyilag túlpörögnek a mai gyerekek

A szakemberek szerint a mai gyerekek idegrendszerének sokkal több ingert kell feldolgoznia, és ehhez minél több mozgásra lenne szükség. Ehhez képest általában egy tanterembe zsúfolva, a szabad levegőn csak keveset tartózkodva töltik napjaikat az iskolában, ahol a 45 perces tanórák általában már ingerszegények számukra.

“A mostani gyerekek mások, mint a régiek. Sokkal több ismerettel kerülnek iskolába, mert már a korai időszakban sok információt gyűjtenek tévéműsorokból és filmekből, értenek a számítógéphez, a memóriájukban pedig rengeteg képet tárolnak. Ám a sok ismeret begyűjtése elveszi az időt a mozgástól, így e téren hátrányban vannak a korábbi generációkhoz képest” – mondja Gyarmathy Éva, az MTA Pszichológiai Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa.

Pedig a mozgásészlelésnek, a térérzékelésnek, a kézügyességnek vagy az egyensúly-érzékelésnek a szakemberek szerint kulcsszerepe van a kisiskolás teljesítményében. Az ujjak tudatos mozgatása például szerepet játszik az olvasásban, mert az ujjak által szerzett tapasztalatok válnak téri viszonyokká, amely által a betűk, számok, összefüggések felismerhetők. A bukfenc, a hinta, az egyensúlyozást fejlesztő gyakorlatok az idegrendszer harmóniáját, a koncentrációs képességet alapozzák meg.

Ugyancsak különbség a mai gyerekek és a korábbi generációk között, hogy a maiak nyelvi képességekben elmaradottabbak. Mivel vizuális világban élünk, a gyerekek fejében kevesebb nyelvi anyag van, de sokkal több kép. “Nem az a baj, hogy egy gyerek tévét vagy DVD-t néz, a baj a mennyiséggel van. Ha érdeklődnek valami iránt, nézzék meg, de mellette legyen mesélés, felolvasás is. Nem kell hosszan, de érdemes naponta 2-3-szor is felolvasni egy-egy rövid mesét. Ez ugyanis elengedhetetlen ahhoz, hogy a nyelvi anyagból saját képzet alakuljon ki, ami a szövegértés alapja lesz” – mondja a pszichológus.

“A mai gyerekek ráadásul kevesebbet vannak szabad levegőn, többnyire kis helyiségekben bezsúfolódva töltik a napot. Másképp táplálkoznak, kisiskolások már kólát, idegrendszert stimuláló italokat fogyasztanak. Ezek a változások pedig visszahatnak a magatartásra, a tanulásra is” – mondja dr. Gereben Katalin, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Kar tanára.

Egy 45 perces tanóra ingerszegény egy mai gyereknek

“A mai gyerekeket rengeteg inger éri, idegrendszerüknek rengeteg információra kell reagálniuk. Miközben az agyuk állandóan pörög, információt dolgoz fel, a módszeres gondolkodás nem alakul ki. Az agy állandó pörgése miatt a mai gyerekek gyengébbek türelemben, késleltetésben és önkontrollban is. Ilyen szempontból az iskolát közelíteni kellene a mai gyerekekhez, ugyanis nem csak a hiperaktív gyereknek ingerszegény egy 45 perces tanóra” – mondja Gyarmathy Éva.

“Örök vita, hogy vajon a gyereket érő ingerek számát kellene csökkenteni, vagy az iskolát, a tanítási módszereket kellene változatosabbá tenni. Szerintem mindkettőre szükség van” – mondja Jávor Csaba, a pilisborosjenői Német Nemzetiségi Általános Iskolatanítója. “Mindenképpen szükség lenne arra, hogy a szülő is jobban odafigyeljen a gyerekre. Például hétköznap, normál körülmények között, ha szóban mesélek a gyerekeknek, jellemzően nem tudnak odafigyelni rá. De ha elmegyünk táborozni, a szabad levegőn 2-3 nap alatt lehiggadnak, és az ingerküszöbük lecsökken annyira, hogy áhítattal hallgatják a mesét” – mondja a tanító.

Lassan a diagnózissal!

“A tanulási probléma nagyon tág gyűjtőfogalom. Elképzelhető, hogy egy gyereknek azért vannak nehézségei az iskolában, mert nem lát vagy nem hall jól. De vannak, akiknél általános fejlődési lemaradásról van szó – ők a gyengébb képességű gyerekek. Akadnak, akiknek a környezeti, szociokulturális hátterük miatt vannak nehézségeik, másoknak a várandósság vagy a szülés során fellépett nehézségek miatt gyengébb az idegrendszerük. Vannak olyan gyerekek is, akiket egyszerűen nem érdekel a célirányos tanulás, végül pedig vannak speciális tanulási zavarokkal – diszlexiával, diszgráfiával, diszkalkuliával, figyelemhiányos hiperaktivitással – küzdő gyerekek, akik az iskolás korcsoport 5-8 százalékát teszik ki” – mondja Gereben Katalin.

Gyarmathy Éva szerint 8 éves korig nem ajánlott semmilyen tanulási zavarral kapcsolatos diagnózis felállítása, a gyermek agya ugyanis ekkor még különösen képlékeny, a hiányok egy kis odafigyeléssel, segítséggel könnyen korrigálhatók. Segítség nélkül azonban a hiány könnyen zavarrá alakulhat.

“Nem az a baj, ha a gyerek fejlődése eltér a többiekétől. A baj az, hogy ha valamilyen területen lemarad, nem kap segítséget” – mondja a pszichológus. Szerinte egészen kicsi kortól figyelni kell a gyerek mozgását, és ha valamiben a szülő ügyetlennek látja, a hiányosságot fejlesztéssel kell csökkenteni. “A mai gyerekeknek háromszor többet kellene ugrálniuk, bukfencezniük, labdázniuk, mint a korábbi generációknak, a részképesség-hiányosságokkal küzdő gyerekeknek pedig ötször több mozgásra lenne szükségük” – mondja Gyarmathy Éva.

“A legtöbb tanulási probléma alapja már óvodáskorban is látszik. Kulcsfontosságú, amit a gyerek az első hat évben otthonról hoz, és ebben jól látszik, hogy a mai gyerekeknél hiányosságok vannak. A szülők nem mesélnek, nem énekelnek eleget a gyerekekkel, nem mozognak, nem kirándulnak, helyette leülnek együtt a tévé elé. Pedig amennyit csak lehet, mozogni kellene a gyerekeknek” – mondja Jávor Csaba tanító.

A szülőknek továbbá szerepük van a gyermek önkontrolljának kialakulásában is, ami egy 45 perces tanóra végigüléséhez elengedhetetlen. “A belső fegyelem a külső fegyelem eredménye. Ha a szülő nem fegyelmezi a gyereket, nem alakul ki a belső irányítás. Szükségesek, de mértékkel kell bánni a korlátokkal, mert a túlzott külső dresszúra túlzott belső dresszúrává alakul” – mondja Gyarmathy Éva.

Minél több mozgásra van szükség

Mivel a gyerek nem csak a szemével, hanem a kezével és a testével is tanulja a látást, megismerést, sok tapasztalatra, mozgásra van szüksége, használnia kell a kezét például labdázással, gyurmázással, rajzolással. A mozgás, úszás mellett egészen kis kortól ajánlott valamilyen egyszerűbb stratégiai játék, táblajáték is. “Lehet az egy szimpla malom- vagy dámajáték, a lényeg, hogy megtanulja az irányokat, lépéseket, fejlődjön a gondolkodása. És természetesen sokkal izgalmasabb, ha azt a malmot nem a számítógépen játssza a gyerek, hanem esetleg magunk gyártotta táblán olyan kavicsokkal, amelyeket együtt gyűjtünk hozzá” – mondja Gyarmathy Éva.

Ha a gyereknek valamilyen téren úgynevezett részképességzavara van, az osztálytanító feladata a megfelelő szakemberhez (logopédushoz, gyógypedagógushoz, fejlesztő szakemberhez) irányítani. “De az igazi tanulási zavar – diszlexia, figyelemhiányos hiperaktivitás, diszgráfia – nagyon ritka, a legtöbb gyermeknél csak hiányosságok vannak, amelyek fejlesztő környezetben gyorsan eltűnhetnek. Kis odafigyeléssel a hiányból nem lesz zavar” – mondja a pszichológus.

“Én 1996-ban végeztem, és elmondhatom, hogy a főiskolán nem sokat tanultunk a tanulási zavarokról. Állíthatom, hogy a tanítók többségének nincs mélyebb tudása ezekről a problémákról. Ezért szerintem ajánlatos, hogy a tanító a problémás gyereket minél előbb szakemberhez küldje, akár már első osztályban, néhány hónap után” – mondja Jávor Csaba. Az osztálytanító a problémás gyereket a területileg illetékes tanulási képességeket vizsgáló bizottság elé küldheti, a speciális fejlesztést igénylő gyerekeknek pedig a nevelési tanácsadó hálózat ad segítséget. Nem minden iskola engedheti meg magának, de néhánynak már van saját gyógypedagógusa, illetve fejlesztő pedagógusa.

Forrás: Origo.hu

Egy kuka és papírgalacsinok: ezért fontos tanulni !

Egy szemeteskuka és néhány papírgalacsin segítségével adott zseniális leckét a társadalmi különbségekről egy tanár egy középiskolai osztálynak.

A tanár először adott a diákoknak egy üres lapot, majd arra kérte őket, hogy gyűrjék össze.

Ezután a padok elé, középre tette a szemeteskukát.

Majd így szólt: “Egy egyszerű játékot fogunk játszani. Ti vagytok az ország lakossága. Mindannyiótoknak van rá esélye, hogy meggazdagodjatok, és a felső tízezer közé kerüljetek.

“Ehhez csak annyit kell tennetek, hogy a kezetekben lévő papírgalacsint beledobjátok a kukába – és máris a felső tízezerbe tartoztok. De senki nem hagyhatja el a széket, amin ül.”

A hátsó sorban ülő diákok azonnal kiabálni kezdtek: “Ez nem igazság!” Látták, hogy az első sorban ülőknek sokkal nagyobb esélye van a pontos találatra.

Aztán mindenki próbálkozott, és – ahogy sejteni lehetett – a legtöbben az első sorokból találtak a szemetesbe (bár nem mindenki). A hátsó sorokból viszont csak néhány diáknak sikerült.

A tanár végül levonta a következtetést: “Minél közelebb ültetek a kukához, annál nagyobb eséllyel találtatok bele. Ez pont olyan, mint a társadalmi privilégiumok, kiváltságok. Észrevettétek, hogy kizárólag a terem hátsó részéből lehetett panaszt hallani a méltánytalanság miatt?”

“Akik viszont a terem elején ültek, közel a kukához, sokkal kisebb valószínűséggel voltak tisztában a kiváltságaikkal, amelyekkel eleve rendelkeztek. Csak azt a tíz lábnyi távolságot tartották szem előtt, ami elválasztotta őket a céljuktól.”

tanár így folytatta: “A ti dolgotok az – mint diákoknak, akik oktatásban részesülnek -, hogy tudatában legyetek a saját kiváltságaitoknak. És használjátok ki ezt a különleges kiváltságot, amit oktatásnak hívnak arra, hogy minden tőletek telhetőt megtegyetek annak érdekében, hogy nagy dolgokat érjétek el, de úgy, hogy közben kiálltok azok érdekében is, akik a hátsó sorokban ülnek.”

Forrás: BuzzFeed.com