BOLDOGSÁGÓRÁK MAGYARORSZÁGON

BOLDOGSÁGÓRA, AHOL MINDENKI KITŰNŐRE VIZSGÁZIK

Egyre több országban sikerrel alkalmazzák a Boldogságórákat, amelyeken a diákok csoportosan és egyénileg ismerik meg a boldogság fő összetevőit. Mindeközben olyan gyakorlatok elvégzésére inspirálják őket, amelyek – a boldogságkutatók tapasztalatai alapján – hozzájárulnak a gyerekek boldogságszintjének növekedéséhez. Magyarországon a Jobb Veled a Világ Alapítvány szervezésében a Boldogság Intézet szakmai csapata egy teljes programot kidolgozott ki a diákok boldogságra való tanítására. Számos vizsgálat bizonyítja, hogy a Boldogságórák csökkentik a tanulók szorongását, miközben erősíti önbizalmukat. Így nemcsak kiegyensúlyozottabbá válnak a gyerekek, de az iskolában is jobban teljesítenek. A Boldogságórák tapasztalataiból születettek meg a Boldogságóra kézikönyvek és munkafüzetek.

A BOLDOGSÁGÓRÁK CÉLJA

A Boldogságórák célja nem az, hogy problémamentes életmodellt állítson a fiatalok elé, hanem, hogy vezérfonalat adjon az iskolásoknak, hogy könnyebben nézzenek szembe a kihívásokkal, képesek legyenek megbirkózni a problémákkal, valamint a testi-lelki egészségmegtartás tényezőinek tanulmányozására adjon lehetőséget. Mindezt szigorú empirikus kutatásokkal támasztjuk alá.

TÖBB EZER GYEREK MÁR SIKERESEN ALKALMAZZA

Kíváncsi vagy, hogyan vélekednek a Boldogságórákról elismert pedagógusok, iskolaigazgatók, szülők és a programban részt vevő diákok?

Filmünkből az is kiderül, miért állt a program mellé Prof. Dr. Bagdy Emőke és Schanda Tamás, az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára!

TEGYÉL TE IS A FELNÖVEKVŐ GENERÁCIÓÉRT!
LEGYÉL BOLDOGSÁGÓRA OKTATÓ!

Ma már közel 5000 pedagógus tart Boldogságórákat Magyarországon és határon túli magyar iskolákban. Folyamatosan növekszik a létszáma a Boldogságórák szakmai csapatának, és nagyon örülnénk neki, ha téged is a csapat tagjaként üdvözölhetnénk!

Ha Te is szeretnél csatlakozni a programhoz, akkor bizonyára olyan elkötelezett szakember vagy, aki szívén viseli a növendékek mentálhigiénéjét is a tanításon, oktatáson túl.

Csak annyi a teendőd, hogy regisztrálj, és minden további részletről tájékoztatni fogunk.

EZT ADJÁK NEKED ÉS TANÍTVÁNYAIDNAK A BOLDOGSÁGÓRÁK

A teljes Boldogságóra program 10 egymásra épülő témából áll, amelyek fokról fokra ismertetik meg a boldogság különböző összetevőit, feltételeit. Az egyes témakörök sorrendben:

  1. Boldogságfokozó hála
  2. Optimizmus gyakorlása
  3. Kapcsolatok ápolása
  4. Boldogító jócselekedetek
  5. Célok kitűzése és elérése
  6. Megküzdési stratégiák
  7. Apró örömök élvezete
  8. Megbocsátás
  9. Testmozgás
  10. Fenntartható boldogság

 

Ha szülő vagy, és szeretnéd, hogy a gyermeked boldogságfokozó szokásokat tanuljon, mutasd meg az óvodában vagy iskolában a programunkat kedvenc pedagógusodnak.

Mikor érdemes csatlakoznod csoportoddal, osztályoddal a Boldogságóra programhoz?

  • Ha fontosnak tartod az értelmi nevelésen túl a gyermekek lelki nevelését.
  • Ha szeretnéd, hogy az általad nevelt csemeték olyan technikákat tanuljanak, ami segítséget ad számukra a mindennapi életben.
  • Ha egy fantasztikus osztályközösséget szeretnél kialakítani.
  • Ha szeretnéd, hogy megfelelő megküzdési stratégiák álljanak az általad nevelt diákok rendelkezésére problémás helyzetekben.
  • Ha hiszel abban, hogy minden gyermeknek jár a boldogság.
  • Ha problémás gyerekeket nevelsz és úgy gondolod,valamilyen technikával ki szeretnéd egészíteni módszertani palettádat.
  • Ha nem problémás gyerekeket nevelsz, de többet szeretnél nekik nyújtani, ha már nem a te óvó szárnyaid alatt lesznek, akkor is könnyebb legyen nekik a felnőtté válás folyamata.
  • Ha hiszel abban, hogy a pozitív megerősítés kihat a gyermek önismeretének egészséges fejlődésére, teljesítményére és eredményeire, kapcsolataira.
  • Ha bízol abban, hogy miközben boldogságra tanítasz, Te is egyre boldogabbá válsz.
  • Ha szülő vagy, és szeretnéd, hogy a gyermeked személyiségfejlesztő és boldogságszintnövelő technikákat tanuljon, mutasd meg az óvodában vagy iskolában a programunkat kedvenc pedagógusodnak.

Forrás: Boldogságóra.hu

Ha létezik boldog iskola, az Abasáron van

Major Levente négy éve lett az Abasári Aba Sámuel Általános Iskola igazgatója, akkor határozta el, hogy olyan sulit farag az abasáriból, ahová a gyermekek örömmel járnak. A terve sikerült, hiszen ma már egyre többen emlegetik az intézményt boldog iskolaként.

–        Hogyan kezdtél neki ennek az egyáltalán nem egyszerű feladatnak?

–        Még Budapesten, gimnáziumi tanárként rájöttem arra, hogy a gyermekek kiválóan tudnak magolni, de az így megszerzett ismeretet pár nap múlva el is felejtik. Épp ezért mindig is hasznosítható tudást szerettem volna átadni a diákoknak. Megtanítani nekik azt, hogy gondolkodni jó, gondolkodni érdemes. A kollégáimmal együtt nagy hangsúlyt fektetünk az iskolán kívüli tanítási órákra is. Fontos, hogy a diákok ne legyenek állandóan „beszorítva” az iskolapadba. Ha elvisszük őket kirándulni, akkor tízszer annyit képesek megtanulni, mint az iskolában öt mondatból.

–        Mi a legújabb fejlesztés, melynek a gyermekek örülhetnek?

–        Az iskola konyháján, az egészséges életmód jegyében, gasztronómiai szakköröket tartunk, de terveink közt szerepel, hogy Michelin-csillagos szakácsokat hívunk meg az iskolába. Egy pályázat keretein belül felvettem a kapcsolatot egy oxfordi alapítvánnyal. A gyerekekkel programozni fogunk, úgy fejlesztjük a képességeiket, hogy észre sem veszik, hogy matematikát tanulnak.

–        Milyen módszerrel oktattok?

–        A legfontosabb elvem az, hogy mosolyogjunk a gyermekekre, hiszen, ha egy tanár morcos, szigorú tekintettel áll az osztály elé, akkor nem várható el a gyermekektől, hogy örömmel tanuljanak. Az alsó tagozatosoknál iskolaotthonos oktatási forma van, ennek köszönhetően rugalmasan tudunk a diákokhoz idgazodni. Fontosnak tartjuk azt is, hogy iskola után minden gyerek a családdal legyen, és ne a tankönyveit bújja.

–        Boldog iskolaként emlegetik az Abasári Aba Sámuel Általános Iskolát. Rajtad kívül a tanári kar többi tagja is hasonló elvek mentén oktat?

–        Fantasztikus csapattal dolgozhatom együtt, mindenben számíthatok rájuk, és maximálisan élvezem a támogatásukat, ami nagyon fontos számomra. Büszke vagyok arra, hogy közösen minden tervünket meg tudjuk valósítani. Egy jó és támogató közösség ma már megfizethetetlen.

–        Úgy látom, itt minden a gyermekekért van. S ami szembetűnő még, hogy társként tekintenek rád, de mégis tisztelnek.

–        A gyerekek mintákat követnek. A kollégáimmal közösen mindent megteszünk azért, hogy mosolyogva menjünk a tanórákra. Szünetekben pedig gördeszkázunk, rollerezünk, mókázunk.

Forrás: Kékesonline.hu

 

 

Hogy kell boldog gyermeket nevelni?

A dán gyereknevelés hat alappillérre épül, aminek néhány titkát el is árulta Iben Dissing Sandahl dán pszichoterapeuta, a HVG Extra Pszichológia Szalon legutóbbi estjének egyik előadója. A Vekerdy Tamás pszichológussal közösen tartott beszélgetésen szó esett arról is, mit és hogyan játsszon a gyerek, és kell-e félnie a szülőknek az okostelefonoktól.

„Gyerekként dühös voltam az édesanyámra, amiért az apámtól való válás után alig foglalkozott velem, rengeteget hagyott egyedül, magamnak kellett felfedezni mindent, és emiatt úgy éreztem, elárult engem. Amikor azonban szembesítettem ezzel már felnőtt koromban, ő azt mondta: ’Dehát szabadságot adtam neked!? Mindig tudtam, mit csinálsz, és biztos voltam abban is, hogy elég erős vagy, hogy megküzdj a problémákkal.’ Ekkor értettem meg anyám motivációit, és a dán nevelési módszer lényegét is.” Ezzel a személyes vallomással fordult közönségéhez Iben Dissing Sandahl a Közép-európai Egyetem (CEU) zsúfolásig megtelt előadótermében szeptember 10-én.

A legboldogabb nemzet

A pszichoterapeutaként, tanárként és nem utolsósorban gyakorló szülőként is tevékenykedő szakember – akinek már két könyve is megjelent magyarul – ezután elmesélte, hogyan fejtette meg annak titkát, miért vezetik a dánok évtizedek óta a legboldogabb nemzetek rangsorát.

Mindenekelőtt arra jött rá, hogy boldog gyermeket nevelni: életmód. Nem egyetlen tényezőtől függ, hanem egy olyan szemlélettől, amely évszázadok dán hagyományát követve hat alappillérre épül. Mindenekelőtt a – most külön kötetben is taglalt – szabad és kötetlen játékra, továbbá a szülői hitelességre, az egyes események „átkeretezésének” képességére, a kölcsönös empátiára, az ultimátumok nélküli, demokratikus nevelésre, illetve a rendszeres meghitt együttlétre, a hyggére.

Utóbbi, mint előadásában kifejtette, a dán identitás és kultúra része, és a közösen – barátokkal, családdal – meghittségben eltöltött időt jelenti. Fontos, hogy ilyenkor az emberek szabadon, kötöttségektől, veszekedésektől és előítéletektől mentesen élvezik egymás társaságát, és ezekben az egyszerre hangulatként és lelkiállapotként jellemezhető pillanatokban sajátos „mi” tudat alakul ki a résztvevőkben, miközben az egyéni érvényesülés, az „ego” megnyilvánulás másodlagos lesz.

Az alappillérek

A hat alappillér közül Iben Sandahl ezúttal a hitelesség jelentőségét emelte ki. Merthogy a hiteles szülői magatartás első lépése, hogy irányt mutat a gyermekének, hogyan legyen őszinte önmagával és másokkal, illetve, hogyan élje meg a saját érzelmeit. „A gyerekek folyamatosan figyelik, hogyan éljük meg a haragunkat, az örömünket, a csalódottságunkat, az elégedettségünket és a sikerünket, és hogy ezeket az érzelmeket hogyan fejezzük ki a világ felé. Ez néha nagyon nehéz számunkra is, főleg a kellemetlenebb érzéseink, a düh, az agresszió vagy a szorongás esetében.”

Elengedhetetlen az is, hogy a szülő őszintén tudja megmutatni a gyerekének, mely célok, vágyak, hobbik a legfontosabbak az életében. És persze aztán a csemetéje elé is csak olyan célokat tűzzön ki, amelyekkel ő maga is, a gyerek is azonosulni tud.

A nevelésben is, de az egész életszemléletünkben is sokat segíthet a dán módszer másik alapelve, az átkeretezés. Ilyenkor megpróbáljuk az általunk ismert igazságot, tényeket új módon, új „mentális keretben” szemlélni. Olyan ez, hozott példát az előadó, mint amikor egy múzeumban egy tárlatvezető segítségével nézzük újra a képeket, és korábban észre sem vett apró részletek válnak láthatóvá számunkra – teljesen más megvilágításba helyezve a történetet.

Az életben is az alternatív történetek felfedezése pozitívvá változtathat egy alapvetően negatívan megélt helyzetet, mivel kiderül, hogy minden éremnek van másik oldala, és az adott szituációt lehet a másik szemével is nézni, nem csak a sajátunkkal. A gyerekeknek (és önmagunknak) megtanítva ezt a módszert, megváltozhat az általános jóllétünk, az egész életünk – hangsúlyozta Iben Sandahl. A perspektívaváltás, a dolgok (vagy épp egy-egy nevelési helyzet) pozitív oldalának keresése segít talpraesettebb gyerekeket nevelni.

Ki uralja a kütyüket?

A közönség által feltett kérdések között felmerült, hogy vajon a hétköznapokat átalakító okostelefonok és modern technológiai kütyük terén nem késtünk-e el ezen eszközök kordában tartásával. Azt a dán előadó is elismerte, hogy immár lehetetlen elbújni előlük, de az elfogadásukkal párhuzamosan mindent meg kell tenni azért, hogy egészséges egyensúlyban élhessünk velük.

Félelem helyett világos és életszerű szabályokat állítsanak fel a szülők, minden család a sajátjait, az élethelyzetüknek, szokásaiknak, kultúrájuknak megfelelőt. De ezek a személyre szabott regulák „nem jelentik azt, hogy elfeledkezhetünk a szülői felelősségünkről, vagyis, hogy jó pár évig alapvetően rajtunk múlik, mennyi időt töltenek online a gyerekek, és ebben nem engedhetjük, hogy ők vegyék át az irányítást” – hangsúlyozta.

Még sarkosabban fogalmazott ugyanebben a kérdésben az est másik vendége, Vekerdy Tamás pszichológus. Szerinte „az összes kütyü óriási veszélyt rejt magában, méghozzá az érzelmi kapcsolódást kiüresítő veszélyeket”. Ezért ezt „nekünk, szülőknek kéne kordában tartani, de vajon képesek vagyunk-e rá?” – tette fel a kérdést. Aligha, hiszen „most a kütyük uralkodnak rajtunk, ők használnak minket, holott nekünk kellene használni őket”.

A magyar szakértő éppen ezért határozottan limitálná a gyerekek képernyő előtt töltött idejét, óvodás korban például maximum napi néhány percben, és kisiskolás korban is csak kevésbé lenne szigorú. Azt pedig kifejezetten üdvösnek tartaná, ha a szülők erőt vennének magukon, és nem gyermekmegőrzőként tekintenének a képernyőre, hanem a kicsivel együtt ülnének oda elé, hogy aztán beszélgethessenek a látottakról.

Önjutalmazó játék

A dán módszer kapcsán Vekerdy kiemelte, mennyire egyetért ő is a szabad, kötetlen, felnőttek által nem irányított játék jelentőségében. A játéknak ugyanis „önjutalmazó funkciója” van, ezért nem szabad serkenteni. A felszabadult pillanatok során pedig a gyerek (vagy felnőtt) átéli a „flow-t”, elfeledkezik önmagáról, eggyé válik a világgal.

Ennek elérését segíti a mese is – elsősorban a hallott és olvasott mese. Ilyenkor ugyanis belső képek születnek, lehetőség nyílik az élmények, feszültségek, indulatok, vágyak feldolgozására, vagy épp azonosulásra az elképzelt alakokkal. Az olvasás empátiára nevel, segít átélni, mit érez a másik, bele lehet helyezkedni az ő helyzetébe. Ugyanezt a (mozgó)képként látott világ nem – vagy csak jóval kevésbé – képes elérni, mert például a számítógépes játék külső képeket hoz, amelyek blokkolják a belsők kialakulását.

De akkor mi a jó játék – tette fel valaki a kérdést a közönség soraiból. A homok, a sár, a víz, a labda, az egyszerű dolgok – hangzott a válasz. Tulajdonképpen minden, amire jól lehet „projektálni”, kivetíteni a belső képeket. Másképpen fogalmazva: minden jó, ami bekapcsol a flow-ba. A magyar szakember szerint ezért nagyszerű játék a (nevét a „jól játszani” szóösszetételről kapó) dán Lego. Persze csak addig, amíg nem kis füzetekből kell összerakni az előre meghatározott építményeket.

Versengés helyett

Mindezeken túl Vekerdy Tamás azt is hangsúlyozta a dán kötet kapcsán, hogy a magyar szülőknek is önmaguknak kéne lenniük, el kéne végre fogadniuk, hogy nem tökéletesek. És nem lenne szabad beszállniuk a szülői és iskolai versengésekbe, ahogyan azt sem lenne szabad hagyni, hogy a gyereküket berángassák ezekbe. „Jól tudjuk ugyanis, akár Nobel-díjas vagy a díjra jelölt nagy tekintélyű tudósok példájából – hangsúlyozta –, hogy az iskolai teljesítmény nem korrelál a későbbi, az életben nyújtott teljesítménnyel.” A megküzdési képesség és a talpraesettség sokkal inkább a kiegyensúlyozott, boldog gyerekkoron múlik.

Forrás: HVG Pszichológia magazin

 

10 dolog, amit Vekerdy Tamás követendőnek tart a dán gyereknevelésben

Nemrég jelent meg a Gyereknevelés dán módra című könyv, melynek Vekerdy Tamás pszichológus írta az utószavát. A szövegből szemezgettünk.

1. Mondogatjuk, hogy milyen fontos dolog a játék, a szabad játék, és még bele is írjuk az óvodai nevelés országos alapprogramjába (de persze csak oda, az iskolai tantervekből már hiányzik), holott a dán tapasztalat szerint az örömteli, a magabiztos és rugalmas (a stresszeket jól tűrő és a kibillenés után mindig eredeti önmagához könnyen visszatérő) felnőttkor nem érhető el sok szabad játék nélkül.

2. A dánok nem üvöltenek a gyerekkel. Akkor se, ha éppen ki akar rohanni az úttestre. Holott már ötször hallotta, hogy ezt nem lehet, nem szabad. A dán anya megáll, mélyet lélegzik, és leguggol a fiához, ahogy könyvünkben olvashatjuk, és így beszél vele. Sikerrel. Mert a mély kapcsolatban ott él a „haszontalan” dolgokban, játékban, hangulatokban kikovácsolt összetartozás…

3. Engedjük szabadon gyerekeinket, tanácsolja a dán praxis, és kerüljük el a túl gyors beavatkozást. Így fejlődik igazán az önkontroll és a rugalmas válaszadás képessége. És így kerülünk egyre mélyebb kapcsolatba saját magunkkal, ami nagy biztonságot ad.

4. És: mindenről beszélni kell, a tragikus és felkavaró eseményekről is, a gyerekekkel. A dánoknak soha nem jutott eszükbe, hogy a tragikus befejezést egy-egy mesében átírják, hogy megkíméljék a gyereket. A hallgatóra bízzák a következtetések levonását. A nagyapa halálától az esetleges válásig mindent meg lehet beszélni a gyerekekkel, csak ezt mi nem hisszük el.

5. Magyarországon nem győzi hangoztatni az ember, hogy ne akarj tökéletes szülő, tökéletes anya vagy apa lenni. A dánok ki is mondják, a gyerekeknek a szüleiktől nem tökéletességre, hanem érzelmi őszinteségre van szükségük.

6. Magyarországon az az alapgondolat, hogy a gyerekek rosszak, meg kell őket törni. Dániában az alapgondolat szerint a gyerekek eredendően jók. Átesnek olyan korszakokon – a különböző dackorszakokon –, amik a fejlődés határait jelzik, ezt tudomásul kell venni, ez normális és elfogadott. Legalábbis a dánok szerint; és így már nem is olyan idegesítő, nem szörnyű.

7. Ahhoz, hogy megkapjuk a tiszteletet, meg is kell adnunk. Igen, a dánok ott kezdik, hogy megadják a gyerekeknek a tiszteletet, és úgy tapasztalják, hogy az így nevelt gyerekek jobban hallgatnak a későbbiekben is a szüleikre, és kevésbé befolyásolják őket kortársaik, önállóbbá válnak döntéseikben.

8. A dánok háromszorosan hangsúlyozzák: olvassunk, olvassunk, olvassunk! Hivatkoznak a kutatásokra, hogy milyen nagy mértékben növeli a gyerekek empátiáját, másokkal való azonosulásra szolgáló képességét, ha olvasunk nekik. És nemcsak a kellemes könyvek jöhetnek szóba, hanem minden könyv, ami érzelmet – akár negatív vagy kellemetlen érzelmet is – kelt. A valóság megélése őszintén és hitelesen, itt is ez a fontos.

9. A dán iskolában, mint könyvünkben olvassuk, a tanárok minden évben a diákokkal együtt hozzák létre a szabályokat. Közösen döntenek. Minden osztályban más szabályok érvényesek, és minden év elején újraalkotják őket. Az eredmény lenyűgöző. Olvashatjuk, ha valaki túl hangos, vagy zavarja a tanítást, esetleg az egész osztály föláll, körbesétál a teremben, és tízet tapsol. Még az év elején határoztak így. Általában minden kérdésben sokkal több időt és energiát fordítanak arra, hogy hogyan előzzék meg a problémákat, mint hogy hogyan büntessék miattuk a gyerekeket.

10. Kedves anyák! Kedves apák! Kedves tanárok! De jó volna, ha nem aggódnátok amiatt, hogy mások mit gondolnak rólatok, gyereketekről és osztályotokról, hanem sokkal bensőségesebben foglalkoznátok velük! És aztán néhány fontos szabály: Aludjunk többet! Mozogjunk többet! Fordítsunk több időt magunkra! Annak, hogy magunkat jól érezzük a bőrünkben, az egyik legfontosabb összetevője a minőségi idő, amit együtt tudunk tölteni szeretteinkkel.

A könyvről itt talál infókat.

Forrás: HVG.hu

Mit tennél, ha nem félnél ?

Nehéz helyzetekben, vagy komolyabb döntés előtt állva végiggondoljuk a lehetséges kimeneteket, és előfordul, hogy a jövővel kapcsolatos várakozásainkat beárnyékolja az aggodalom, vagy a félelem. A félelem blokkolja a gondolkodásunkat, ilyenkor nagyon nehéz a legjobb formánkat hoznunk, vagy megtalálni a legoptimálisabb döntést. Habár a lehetséges veszélyek bekövetkezési valószínűsége vélhetően nagyobb mint nulla, sokszor mégis vagy túlbecsüljük a kockázatokat, vagy alulbecsüljük saját erőforrásainkat, lehetőségeinket. Egy Mark Twaintől származó mondás jut erről eszembe, ami valahogy így hangzik: „Szörnyű dolgokat éltem át az életemben. Ezek közül néhány valóban meg is történt.”

De ennél a mondásnál még tanulságosabb az alábbi történet.

„Volt egy ember, aki mindig nyugtalanul aludt. Sokszor megtörtént, hogy rosszat álmodott, és ilyenkor futásnak eredt az erdőben, s csak futott, futott, mintha menekülne valami elől. Egyszer egy közelben élő másik törzsnél kötött ki, és lerogyott az első sátor elé. Egy bölcs öreg élt abban a sátorban, és amikor reggel rátalált a kimerült férfira, megkérdezte tőle, mit keres itt. A férfi elmesélte visszatérő álmát, amelyben egy hatalmas farkas rohan felé kitátott szájjal, benne hatalmas fogakkal, és annyira közel jön hozzá, hogy még a leheletét is érzi. – Vajon miért fut feléd a farkas? – kérdezte a bölcs öreg. – Hogy megegyen – válaszolta a férfi. – Hát az meg hogy lehet? – csodálkozott az öreg. – Hiszen ez csak egy álom, ott nem lakhat jól veled! Különben is, ahogy elnézem, elég régóta fut, és még mindig életben van. Valami más táplálja őt, nem pedig te! Mi lenne, ha egyszer bevárnád, és megkérdeznéd, mit akar tőled?

A férfi megfogadta a tanácsot, és aznap éjjel lefekvés előtt elhatározta, megkérdezi a farkast. Amikor eljött az álom, és megérezte a farkas leheletét, nem indult futásnak. Szembefordult a farkassal és megkérdezte: – Miért üldözöl engem?

A farkas leült, és így szólt: – Mert az a feladatom, hogy tanítsalak. Most már készen állsz rá”

Habár a „jobb félni, mint megijedni” mondásnak is komoly üzenete van, mégis sok olyan döntési helyzet adódhat az életben, ahol szükség lehet arra, hogy a kockázatokat racionálisan, eltúlzott félelmektől mentesen tudjuk értékelni. Le akarunk szokni a dohányzásról, de félünk, hogy el fogunk hízni. Jól kell teljesítenünk egy vizsgahelyzetben, de bizonytalanok vagyunk önmagunkban, a tét pedig túl nagynak tűnik.  Sokat vállaltunk magunkra, és úgy érezzük, összecsapnak felettünk a hullámok. Esetleg sodródunk egy nem teljesen kielégítő kapcsolatban, mert félünk, hogy egyedül maradunk… Halogatjuk a fogorvosi vizsgálatot mert félünk a gyökérkezeléstől, foghúzástól, injekciós tűtől… Sokféle nehézség jöhet szembe, és ilyenkor jól jöhet a régi történet bölcsessége. Valóban ennyire limitáltak a lehetőségeid? Tényleg akkora az a tét? Tényleg olyan veszedelmes az a „fenevad”? Ahhoz, hogy megoldást tudjunk találni:
össze kell szednünk a bátorságunkat, túl kell lépnünk önmagunkon és szembenézni a félelmünkkel;
fel kell kutatnunk, újra megtalálnunk erősségeinket, amikre támaszkodhatunk, és amelyek segítségével újra kezünkbe vehetjük az irányítást;
előfordulhat, hogy érdemes valami újjal próbálkoznunk, olyannal, amit még nem próbáltunk;
a lehetséges veszélyeket számba véve tervet kell kidolgoznunk a kockázatok csökkentésére.

A helyzetértékelést, és az esetleges eltúlzott aggodalmak eloszlatását segítheti, ha jó kérdéseket teszel fel magadnak. Mit tennél, ha nem félnél? Mit tennél, ha tudnád, hogy nem vallhatsz kudarcot?                                                                                                                                             Forrás: fineminding.hu

 

 

 

Áttörés az autizmus kezelésében: rendbejött egy magyar kisfiú

Magyar technológia jelenthet megoldást az autizmussal élőknek

Világon egyedülálló módon hangsúlyos és konkrét eredményeket ért el egy magyar technológia az autizmussal élők esetében. Nem hókuszpókuszról vagy gyógyszeres kezelésről van szó: a Stabil Pont Technológia az autizmus kiváltó okait, megjelenési formáit vizsgálva kézzelfogható eredményeket ért el egy 15 éves kisfiú – és családja – életében.

Az autizmus a jelenlegi álláspont szerint egy idegi-fejlődési rendellenesség, ami csökkent mértékű társadalmi kapcsolatokban, kommunikációs képességekben, abnormális viselkedési és érdeklődési mintázatokban nyilvánul meg. Bár az eredete ismeretlen, a genetikai tényezők fontosnak tűnnek. Okait jelenleg is kutatják. Egy magyar csoport, a Stabil Pont Technológia kifejlesztői arra a felfedezésre jutottak, hogy,az autizmust örökölhető pánik stressz okozza, általában egy  háborús erőszak , amit egy fogantatáskor vagy azután szerzett érzelmi stressz erősít fel ,  és úgy tűnik, világon egyedülálló módon megoldást találtak rá.

Tóth Zoltán, a Stabil Pont Technológia (SPOT) kifejlesztője elmondta: módszerük segítségével sikerült rendbe tenniük egy 15 éves autista kamaszfiút, Ricsit, akinél 6 évesen diagnosztizáltak gyermekkori autizmust és másokat is eredményesen tréningelnek.

„Arra jöttünk rá, hogy ha egy személyt, aki nincs magánál – mert egy autista igazából önmaga védelmében van és ezért nincs magánál – folyamatosan behelyezünk egy pontba és mindig visszatesszük oda, akkor elindul a mérlegelése, majd ezt fokozzuk. Az egész tréning lényege, hogy legyen az alanynak egy stabil pontja, ennek segítségével ki tudja adni a mélyen lévő stresszt” – mesélte Tóth Zoltán.

A SPOT módszer működéséről a biofizikai agykutatás professzora, prof. Bokkon István elmondta: „A módszer sikere két dolgon alapul: a szem és testmozgáson és a közben elhangzó külső ingerszavakon és visszacsatolásokon. Ez egy mesterséges stimulálás megfelelő visszacsatolással, amire a Zoltán rájött és úgy néz ki működik. Itt arról van szó, hogy az autista személyt visszahelyezik mindig ugyanoda, leültetik és a szembe kell néznie (alapvetően egy autista kerüli a szemkontaktust), újra és újra, és addig mondják neki az ingerszavakat és adnak megfelelő visszacsatolást,  amíg képes lesz nyugodtan szembenézni. Valójában arról van szó, hogy a tudata nem mer szembenézni a félelmeivel, a múlt traumáival és ez akár dührohamokhoz is vezethet – ez a tapasztalatom.”

Ricsinél, a rendbe jött autista kamaszfiúnál 6 évesen diagnosztizáltak gyermekkori autizmust (ami csak nevében gyermekkori, a tudomány jelenlegi állása szerint ez egy állandó állapot). Emellett figyelemzavart, hiperaktivitást és értelmi fogyatékosságot is megállapítottak. 13 éves korában kezdett a Stabil Pont Technológia tréningjeire járni. Ezen a konfrontáló tréningen a mediátor, Tóth Zoltán megismerve Ricsi reakciót, visszavezette őt a problémák kiindulásához, majd megtanította kezelni a nehézségeket a kamaszfiúnak. Ricsi fejlődése során voltak kisebb visszaesések és nagy győzelmek. A legnagyobb dolog, hogy mára Ricsi a korához képesti normális életet élhet.

„Az első alkalom után volt változás, a kisfiam zavaros szemei kitisztultak, tágra nyíltak és azt mondta nekem: Mami, ezt csináljuk, mert nekem ez jó. A terápia hatására önálló kamaszfiú lett a fiamból, akit el lehet engedni otthonról bármilyen programra, mert biztosan tudom, hogy nem lesz gond. Ma is vannak stresszhelyzetek az életében, de ma már szó sincs dühkitörésekről, mindent meg tudunk beszélni, tudjuk kezelni. Ez a stabil állapot lassan 2 éve biztosan megvan. Lehet, hogy nem minden autistánál érhető el ugyanez a biztos életszínvonal, de a tapasztalataimból kiindulva abban biztos vagyok, hogy a SPOT módszerrel egy autistát ki lehet hozni, a saját félelmeiből, és nagyon szép fejlődést lehet elérni vele. Nyilván a fejlődés mértéke az eredeti állapotától is függ. Szerintem 3 dolog kell a fejlődéshez: 1: Zoltán módszere és személye a tréningeken, 2:  az autista – aki akarja a javulást, 3: a szülők, közvetlen hozzátartozók, akik szintén javítani akarnak és partnerek a változásban, hajlandóak szembe nézni a nehézségekkel” – mondta Ricsi édesanyja.

Tóth Zoltán és csapata büszkék az elért eredményre, és arra, hogy Ricsi gyógyulását a Heim Pál Kórház gyermek pszichológiai osztályának vizsgálatai is megerősítették.

 

Forrás: bdpst24.hu

A finn iskolában nem klónhadsereget tanítunk, hanem gyerekeket

Ahhoz, hogy egy gyerek tanuljon, nagyon fontos, hogy akarjon tanulni. Ehhez külső vagy belső motivációra van szükség. A külső motiváció a jutalmazás vagy a büntetés, de ez csak korlátozottan hoz eredményt. A belső motiváció lenne az igazi, ami a gyereket belülről hajtja. Belegondoltak már abba, hogy igazából minden gyerek szeretne tanulni? Valósággal szomjazza a tudást. És szorgalmasan tanul is. Már 7-8 hónapos korban elkezdi, és senkinek nem kell noszogatni. Például ilyenkor kezd el megtanulni járni, aztán pedig beszélni. Ehhez vajon milyen nemzeti alaptantervre van szükség? Semmilyenre. Csak olyan biztonságos környezetre, ahol kipróbálhatja magát, fejlődhet, és a saját tempója szerint haladhat.

Ezeket az izgalmas kérdéseket feszegette magyar pedagógusok előtt Pekka Peura, aki a budapesti finn intézet, a FinnAgora meghívására tartott előadást a finn oktatás új útjairól a ferencvárosi Budapest Music Centerben. Peura tíz éve tanít fizikát és matematikát Finnországban, de könyvet írt és továbbképzéseket is tart az általa kidolgozott, személyre szabott tanulási modellről, amely minden iskolában és minden tantárgyban használható.

Budapesti előadásán Peura a nemzetközi hírű finn példáról szóló legendákat is igyekezett árnyalni. Azt mondta: pályája elején nem értette, hogy lehet a finn oktatás az egyik a legjobb a világon. Szerinte ugyanis a finn iskola sok szempontból rossz és fejlesztésre szorul, de egyik nagy előnye a többihez képest kétségtelenül a nyitottsága és a folyamatos innovációra való képessége:

Azt hiszem, azért lehetünk a legjobbak, mert a vakok között a félszemű a király.

Peura személyesen is vallott arról, hogy amikor tíz éve elkezdett tanítani, legalább két évig folyamatos stresszben volt. Állandó nyomás nehezedett rá, kevés volt az idő és sok a tananyag. Egyszer úgy döntött: nagyon nagy mennyiségű feladatot ad fel a gyerekeknek. A határidő azonban nem a következő óra vagy a következő hét lett, hanem 7 hetet adott a feladatok megoldására. Azt mondta nekik: csinálják meg, amikor idejük vagy kedvük van.

Az egyik jó tanuló lány két hét múlva jelentkezett nála, hogy ő már megcsinálta az összes feladatot. A tanár tudta róla, hogy szereti a matekot és érdekli is, de azt is látta, hogy számára jelenti talán a legnagyobb stresszt a tanulás, mert ő jó akar lenni. Peura ekkor arra is rájött, hogy neki tanárként mennyivel több ideje marad tanítani, ha nem kell minden nap ellenőrizgetni a házi feladatokat.

Pekka Peura

Ebből fejlődött ki aztán a fordított tanuláson (flipped learning) és az együttműködő tanuláson (collaborative learning) alapuló modellje. A finn csoda országában sem mehet minden a legnagyobb rendben. Peura elmondása szerint az ottani 15 évesek, tehát a kilencedik osztályosok tudásában hét évnyi különbség is lehet a legjobb és a legrosszabb tanulók között. A finn iskolában nem válogatják szét a gyerekeket, jók és rosszak a 12. évfolyamig együtt tanulnak.

Különösen nagy szerepe van ezért ott az időnek: akit érdekel egy tantárgy vagy később akar vele kezdeni valamit, az tanulhasson gyorsabban és többet. De a többiekről se mondanak le. Peura szerint ahhoz, hogy valaki érdeklődését felkeltsük a tanulás iránt, nem szabad se túl nehéz, se túl könnyű feladatot adni neki.

Nagyon nem mindegy az sem, ki milyen céllal ül a matekórán. Az egyik gyerek mérnök akar lenni, a másik bolti eladó, a harmadik sportoló, a negyedik filmrendező. Peura ezért választási lehetőségeket ajánl fel a diákjainak a matekórán: mindenki dönthet, mit szeretne megtanulni a matekon belül. A pedagógus meggyőződése, hogy a gyereket úgy lehet legjobban motiválni a tanulásra, ha nem sértjük meg az autonómiáját. Ha mindent bele akarok verni a fejükbe, akkor elutasítóak lesznek vagy valahogy letudják az egészet, de ha érzik az autonómiájukat, az övék lesz, amit megtanulnak.

Nem katasztrófa, ha az osztályban ülő gyerekek nagyon különbözőek, elvégre nem egy klónhadsereget tanítunk”

– osztotta meg egyik fontos alapelvét a finn oktatási szakemberaz államosított magyar iskolákban egyentanterv alapján egyantankönyvekből tanító magyar pedagógusokkal. Ez a különbözőség ugyanis azt a nagyszerű lehetőséget rejti, hogy a gyerekek csoportokban dolgozva tanulhatnak egymástól (collaborative learning). A lényeg, hogy mindenki a saját céljai szerint haladjon, senkinek ne kelljen a másik elvárásait megvalósítania, és eközben mégis mindenki jót tegyen a másikkal.

Pekka Peura iskolája ezért valóban fordított iskola. Amit ugyanis mi ma iskolaként ismerünk, az a XIX. századi ipari forradalom idején elterjedt képződmény, ami máig kísért a XXI. században. Akkoriban az iskolákat a gyárak és az irodák mintájára hozták létre. A klasszikus iskola berendezése a tanári asztallal, katedrával és a szabályos sorba rendezett padokkal a múlt századi tudásközvetítést szimbolizálja, ahol a tudásnak egyetlen, akadémikus forrása volt, amit a tanár közvetített. Mi köze mindennek a mai korhoz, ahol minden a kommunikációról, a megosztásról, egymástól térben távol dolgozó csoportok munkájáról szól, ahol már nincs információs monopólium, mert a neten bármi beszerezhető, csak tudja megfelelően szűrni az ember.

“A diákok társas interakciója a kognitív fejlődés alapja”

– hangoztatta a finn pedagógus az orosz Lev Vigotszkij nevű pszichológus egyik alaptételét. A XXI. században tehát a diákoknak nem a tanárral kell szemben ülniük, hanem egymással. Az osztályteremben ezért fordítják egymással szembe a padokat,  hogy a gyerekek lássák egymást, beszélhessenek egymással és minél többet tanulhassanak a másiktól.

Pekka Peura

Amikor Peura reggel belép a terembe, nem ő kezdi el a munkát, hanem a diákok kezdenek el dolgozni egymással. Az egyéni célok és tanulási ütemek újfajta értékelést is kívánnak. Nem egy központilag kidolgozott sztenderdnek kell megfelelnie a gyerekeknek, hanem azt nézik, ki mennyivel jutott közelebb saját céljaihoz.

És még valami. Tanulás és eredmény nincs anélkül, hogy a gyerek jól érezze magát. Peura a Google példáját hozta erre, amikor a cég egy felméréssel akarta megtudni, mi a titka a legeredményesebb szuperteamjeinek, amelyekben különböző képességű és képzettségű szakemberek dolgoznak együtt. Az eredmény azt mutatta, hogy az egyik legfontosabb faktor a team tagjainak “pszichológiai biztonsága”, tehát az, hogy elfogadó, baráti, szinte már családi légkörben dolgozhatnak.

A konferencián  Leena Pöntynen is arról beszélt, hogy a finn oktatási modell számos problémával küzd. A felsorolt problémák egyike-másika mosolyt is csalt a magyar pedagógusok ajkára: Finnországban nincs elég költségvetési keret a fejlesztésekre (!), nagyobb szabadságot kell adni a tanároknak (!), nő a különbség az iskolákban jól és rosszul teljesítő diákok között, a fiúk bizonyos területeken elmaradnak, és nincs elég önbizalma a munkaerőpiacon a finn iskolából kikerült embereknek.

Ha már 21. századról, a fiatal generáció motivációiról és egyéni tanulási utakról volt szó, szóba került a konferencián a digitális írásbeliség kérdése is. Mert mit is csinálnak a magyar diákok, amikor kilépnek a néha százévesnél is idősebb iskolaépületekből? Az egész délutánt és estét mobillal vagy tablettel a kezükben töltik: itt kommunikálnak egymással, itt olvasnak, itt néznek filmeket, itt szerzik meg tudásuk jelentős részét a világról. Másnap reggel aztán újra elmennek iskolába, a mobil vagy a tablet ott lapul az iskolatáskában, és mi történik?

“Az iskolákban minden reggel azt mondjuk 40-50 milliárd forintnyi informatikai eszközre, hogy azt kapcsolják ki.”

Ezt a mondatot már Horváth Ádám, a Digitális Pedagógiai Módszertani Központ vezetője, a kormányzat Digitális Oktatási Stratégiájának egyik kidolgozója mondta a konferencián. A stratégia szerint minden iskolában szükség lesz szélessávú internetre és wifire, de a lényeg nem a kütyü és nem az informatika óra.

 

Magyarórán, fizikaórán, földrajzórán, történelemórán kell tanárnak és diáknak készségszinten használnia az internetet adatgyűjtésre, szelektálásra, információk validálására, a diákok digitális tananyagokon gyakorolhatják be otthon a képleteket,  és akár még arra is lehetőségük lesz, hogy óra közben kis szmájlikkal jelezzék a mobiljukon a tanárnak, hogy hogyan érzik magukat.

Forrás: Index.hu

Csodálatos hatással van a ‘Miatyánk’ imádság az emberi testre!

A gyűlölet és a féltékenység a félelemből ered. És a félelemből számtalan rossz dolog születik, amelyek károsan befolyásolják az életünket. A félelem legjobb ellenszere a szeretet, a hit, a megértés, amelyek kivezetnek minket a sötétségből, és megszabadítják testünket a dühtől, amely az egész lényünket megmérgezi. Ennek véget kell vetni, mert különben többféle betegséggel fogjuk szembe találni magunkat. Minden atom saját energiával rendelkezik, amelyek kölcsönhatásban vannak a Univerzum összes atomjával. A fizikai és lelki megtisztulás azért fontos, mert így sokkal több ideig tudunk egészségesek maradni.

Edgar Cayce szerint az endokrin mirigyeknek nagyon nagy szerepük van az egészség megőrzésében, ezért különösen oda kell figyelni erre a területre. A félelem, a düh, az irigység mind-mind olyan negatív érzelem, amely a sejtjeinkre, belső elválasztású mirigyeinkre, sőt szinte az összes szervünk működésére is károsan hatnak.

Cayce úgy tartja, hogy az agyalapi mirigy működése szorosan kapcsolódik a fényhez, és leginkább csendben képes fejlődni. A tobozmirigy szabályozza a fogantatást, a pajzsmirigyek akkor válnak aktívvá, mikor fontos döntést kell meghozni. A csecsemőmirigy a szívműködéssel kapcsolatos. A mellékvesék az érzelmi központunkat jelképezik. A Leydig-sejtek a férfi-nő kapcsolat egyensúlyára vonatkoznak.

A gyógyulást akkor érhetjük el, ha a csakrákat tisztító, pozitív energia áramlik át. Ezt rendszerint meditációval és/vagy imádkozással érhetjük el.

Miatyánk!

Cayce tanulmányaiban kifejtette, hogy a Miatyánk imádság mondása közben egyes szavak gyógyító mantrákként hatnak, tehát a rezgésszámuk megegyezik az előbb felsorolt mirigyek, sejtek rezgésszámával, így tisztulást, jobbulást idézve elő a szervezetben.

E szerint a:

  • “Mi atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved”, a toboz mirigyre van jó hatással.
  • A “jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is”, a pajzsmirigyekre hat.
  • A “mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma”, ez a hormonális és szex csakrákra érvényes.
  • “És bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek”, a mellékvesékre, azaz érzelmi központunkra van pozitív hatással.
  • “És ne vígy minket kísértésbe”, ez a Leydig-sejtekre vonatkozik.
  • “De szabadíts meg a gonosztól”, a mondat a csecsemőmirigyet érinti.
  • Végül a “Mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség, mindörökké ámen” zárómondat a pajzsmirigyek, az agyalapi mirigy és a toboz mirigy tisztulását segíti elő.

Forrás: Filantropikum.hu

A csendes tragédia amiről senki sem beszél, pedig gyerekeinket érinti

Annak idején Kopp Mária, magyar orvos, pszichológus, egy magán beszélgetésben azt mondta, hogy Európát nem a harmadik világháborútól, hanem a semmittevésben felnövő, saját kontrollálatlan vágyainak odavetett generációktól félti!

Sajnos felnőtt egy olyan generáció melynek egy részét nem lehet feladatokkal terhelni, mert ö azt unja, s mindjárt tovább áll! Ezek a fiatalok mivel kitartó munkát se az iskolában, se az életben nem végeztek ezért nem is tudnak maguknak parancsolni, más véleményét még kevésbé elfogadni, így a házasságban, családi életben, de a munkahelyen is nagyon sok kudarccal találkozva megkeserednek. Érdemes az alábbi írást ilyen szempontból elolvasni!

Ne okozzunk szeretetből, könnyelműségből maradandó kárt gyermekeinknek!!Szomorú szívvel, Csaba t. – A mostani kor otthonaiban van jelen ez a csendes, de annál szomorúbb tragédia, mely a szemünk láttára ragadja el a nekünk legkedvesebbet: a gyermekeinket. Gyermekeink ugyanis szörnyű mentális állapotban vannak! A legutóbbi 15 év statisztikájából egyértelműen kiviláglik, hogy a gyermekek pszichológiai rendellenességei egészen elképesztő mértéket öltenek: – minden ötödik gyerek mentális rendellenességben szenved,- a figyelemhiányos rendellenességek száma 43%-kal nőtt,- a serdülőkori depressziós betegségek száma 37%-kal nőtt,- a 10-14 évesek gyermekek körében az öngyilkossági arány 200%-kal nőtt.- Igen, az a valóság, hogy, bár fáj ezt saját magunknak is bevallani, mi, egyedül MI szülők vagyunk a hibásak, nekünk kell segíteni a gyermekünknek.

A modern kor gyermekei nem élik meg az egészséges gyermekkor élményét, amihez tartozik például:- érzelmileg elérhető, megközelíthető szülők,- egyértelműen meghatározott határok és erkölcsi minta, felelősség,- kiegyensúlyozott étrend és megfelelő mennyiségű és minőségű alvás,- megfelelő mennyiségű szabadban eltöltött aktív mozgás,- kreatív játékok, a közös, önfeledt szabadidő eltöltése.Ehelyett a gyerekek ezt látják:- örökké elfoglalt szülők,- a végletekig kényeztető szülők, akik mindent megengednek a gyermeküknek,- az érzés, hogy „nem kellesz senkinek”,- kiegyensúlyozatlan étrend és hiányos alvás,- „otthonülős” életmód.- Végtelen stimuláció, technológiára alapuló szórakoztató eszközök hada, az igények azonnali kielégítése. Hogyan lenne lehetséges, hogy ilyen körülmények között egy mentálisan egészséges gyerek nőjön fel? Természetesen sehogy…- Az emberi természetet nem lehet megvezetni, becsapni: a szülői nevelést nem lehet megkerülni sehogy sem.

Ahogy látjuk, ennek hiánya egyszerűen szörnyűségekhez vezet. Az igazi gyermekkor elvesztéséért, vagy meg nem éléséért később hatalmas árat fizet maga az áldozat: az érzelmi jóléte kerül veszélybe.- Ha azt szeretnénk, hogy gyermekünknek valóban egészséges és önfeledt gyermekkora legyen, akkor vissza kell térnünk egészen az alapokig. Még nem késő! Íme, ezeket kell a szülőknek megtenni:- Állítsunk fel korlátokat, közben ne feledjük: mi a gyermekeink szülei és nem barátai vagyunk.- Azt biztosítsuk a gyermekünknek, amire szüksége van, és ne azt, amit szeretne. Nem kell félni nemet mondani az igényeire, ha azok ellentétben állnak a szükségessel.- Biztosítsunk számára egészséges ételeket és korlátozzuk a nassolást.- Naponta legalább egy órát töltsünk a természetben.- A családi, közös vacsora alatt felejtsük el az elektronikai eszközök nyomogatását.- Rendes, asztali játékokkal játsszon a gyerek.- Minden napra kapjon a gyerkőc valamilyen feladatot, például: beágyazás, a játékok összeszedése játék után, kiteregetés, táskák elrendezése, megterítés stb.- Minden nap ugyanabban az időben feküdjön le a gyermek, és tiltsuk meg neki, hogy az ágyba vigye a különböző eszközöket, tárgyakat.- Tanítsuk meg a gyermekünknek a felelősségtudatot és az önállóságot. A kis sikertelenségektől ne védjük meg őket.

Ezzel megtanítjuk megbirkózni a nehézségekkel, leküzdeni az akadályokat.- Ne csomagoljuk össze, illetve hozzuk a gyermek helyett az iskolatáskát. Ne vigyük neki az iskolába az otthon hagyott ételt, házi feladatot stb. Ha elmúlt 5 éves, ne tisztítsuk meg neki a banánt se. Tanítsuk önállóságra. Tanulja meg, mi az a türelem, és adjunk neki esélyt, hogy a szabad idejét valóban szabadon töltse el. Ezalatt kissé unatkozhat, mely arra sarkallja majd, hogy alkotó tevékenységet végezzen.- Az élet ne csak szórakozásból álljon.- Ne vegyük körül gyermekünket állandóan technikával, hogy addig se unatkozzon.- Semmilyen oda nem való tárgy se legyen az asztalon, amikor étkezésről van szó. Akkor sem, ha autóban vagy étteremben ül, vagy akár az üzletben vagyunk vele. Ezzel arra ösztönözzük a gyermek agyát, hogy gondolkozzon és kitaláljon valami unaloműzőt.- Legyünk ne csak fizikálisan, de emocionálisan is elérhetőek gyermekünk számára. Tanítsuk meg gyermekünknek, mik is azok a szociális készségek.- Ne a telefonon lógjunk, gyermekünkkel beszélgessünk.- Tanítsuk meg gyermekünknek, hogyan birkózzon meg a haraggal és az ingerültséggel.- Tanítsuk meg gyermekünket kezet fogni, helyet átadni, megosztani valamit, együttérezni, illetve megfelelően viselkedni az asztalnál, vagy beszélgetés közben.- Tartsuk vele az érzelmi kapcsolatot: nevessünk rá, pusziljuk meg, csiklandozzuk meg, olvassunk neki, táncoljunk vele, ugráljunk vele, kússzunk-másszunk együtt.- Változtatni kell eddigi szemléletünkön, különben az egész utánunk következő generáció pirulákon fog élni. Még nem késő, de az idő egyre csak fogy és fogy…

Kéry Mihály

Forrás: Közszolgálat.com

Igazi példakép – 9 évesen kezdte, ma 14 milliárd …

Az egész világ példát vehetne erről a fiatalemberről, ugyanis 9 éves kora óta folyamatosan ülteti a fákat, ma már több mint 14 milliárd fánál tart! Ismerkedjünk meg vele közelebbről! Felix Finkbeiner azért kezdte el a projektet, mert észrevette, hogy rengeteg fától szabadítják meg az emberek a világot, tudta, hogy ennek nem lesz jó vége. Mindössze kilenc éves volt, amikor kitűzte magának a célt: vissza kell állítani az erdőket!

Gyerekeket nagyon ritkán hívnak meg az ENSZ közgyűlésére, Felix, a német csodakölyök viszont már sokadszorra állt fel a pódiumra, hogy a klímaváltozásról beszéljen. Beszédében elmondta, hogy mind a gyerekek, mind pedig a felnőttek tudják, hogy mi lenne a megoldás, azt viszont senki nem tudja, hogy miért cselekednek csak nagyon kevesen.

Szerinte három lehetséges opció lehet a tétlenségre, az egyik a jövő több perspektívában való értelmezése. A felnőttek számára ez a kérdés tudományos, a gyerekek számára pedig a túlélést jelenti a jövő. A második opció a klímaváltozás megkérdőjelezése, a harmadik opcióra pedig egy állatokkal kapcsolatos példát hozott fel: ha hagyjuk, hogy például egy majom válasszon, hogy most kér egy banánt, vagy később hatot, a majom mindig az elsőt fogja választani.

Ebből azt kell levonni tanulságként, hogy mi gyerekek nem bízhatunk abban, hogy a felnőttek egyedül mentik meg majd a jövőnket, saját kezünkbe kell vennünk az irányítást! Amikor ezeket a szavakat mondta, Félix már negyedik éve volt egy környezetvédelmi mozgalom vezetője, amely globális méretűvé nőtt azóta.

Felix mára 19 éves lett és az ENSZ közreműködésével megalapította a Plant for the Planet nevű csoportot, a tagok között leginkább 9 és 12 év közötti gyermekek vannak, összesen több mint 55000-en. A szervezet 130 országban 14 milliárd fát ültetett el, a cél viszont az, hogy elérjék az egy billiót, ami összesen 150 fát jelentene fejenként a Földön élő összes ember számára. A szervezet ezen kívül elsőként kezdte el a teljes körű, globális faszámlálást, amely most segíti a NASA folyamatban lévő tanulmányait az erdők széndioxid-elnyelő képességéről és az ezekben rejlő lehetőségekről.

Minden a jegesmedvékkel kezdődött

A Münchentől délre fekvő településen, Uffing am Staffelsee-ben hallott egy iskolai előadást Felix a klímaváltozásról. Kilenc évesen ez az előadás teljesen megváltoztatta az életét, leginkább azért, mert a klímaváltozás számára ekkor azt jelentette, hogy kedvenc állatai, a jegesmedvék nagy veszélyben vannak. A Google kereső terelte el Wangari Maathai, kenyai nő történetéhez, aki a kopár földből sűrű erdőt hozott létre nagyjából 30 millió facsemete elültetésével. Tettéért 2004-ben Nobel-díjat kapott. Ekkor rájött Felix arra, hogy itt nem csak a jegesmedvékről van szó, hanem sokkal inkább az egész emberiségről, és az emberiség megmentéséről.

Felix megkérte tanárát, hogy az egész iskolai közösségnek tartsa meg előadását, két hónappal később pedig elültette első vadalmafáját az iskola bejáratánál. Kitűzte magának a célját is, mely szerint rövid időn belül egy millió fát szeretne elültetni Németország területén. A média által pedig hamar elterjedt a fiú híre.

Egy kis idő után Felix arra ébredt, hogy beszédeket mond az Európai Parlamentben, később Norvégiában és Dél-Koreában, többnyire ENSZ-konferenciákon. 2011-ben, 13 éves korában mondott beszédet New Yorkban, szintén egy ENSZ-konferencián, ekkor már az egymilliomodik fát Németországban és hivatalosan is elindította a Plant for the Planet nevű mozgalmat saját weboldallal és egyetlen alkalmazottal, aki ő maga volt.

Az ENSZ pedig gondoskodására bízta az Egy Milliárd Fa kampányt is, sokan mondták az ENSZ-tagok közül, hogy lenyűgözte őket a fiatalember, beszédeivel és tetteivel egyaránt, sokan szeretnének arra a szintre eljutni, ahol ő van.

Felix a szkeptikusoknak, akik megkérdőjelezik a klímaváltozás tényét, elmondta, hogy ha követi mindenki a tudósok utasításait, és esetlegesen kiderül húsz év múlva, hogy nem volt igazuk, akkor sem követtünk el hibát, de ha húsz év múlva derül ki, hogy nem a szkeptikusoknak volt igazuk, akkor már nem is tudunk cselekedni, mert késő lesz!

Jelenleg is zajlanak nagy faültetési munkálatok, a Yucatán-félszigeten például eddig 300 000 őshonos fát ültettek el, 2020-ra pedig 10 milliót szeretnének.

Forrás: Agro oldal.hu