Egyéb, Értelmes élet, Hasznos gondolatok, Tudatosság

Napoleon Hill Gondolatai – Személyes kezdeményezés 3.

Minden, ami gátolja a kezdeményezést, csökkenti a személyes
eredményességet.
A nagy szervezetek — ideértve üzleti vállalkozásokat, kormányhivatalokat
és a hadsereget is — egyre világosabban látják, hogy az
eljárások szabványosítására, a döntések központosítására irányuló
törekvések olyan bürokráciát szülnek, amely megfojtja a kezdeményezőerőt
és az újítás szellemét. Az eredmény aztán az, hogy területeket
vesztenek azokkal a kisebb, mozgékonyabb egységekkel
szemben, ahol bátorítják az egyéni kezdeményezést.
Az olyan társadalmi berendezkedés, amely akadályozza az
egyént a megfontolt kockázatvállalásban, és a problémák megoldása
helyett bűnösök keresésével foglalkozik, természetesen el fogja
kerülni a súlyos tévedéseket — mert az emberek tartózkodni fognak
attól, hogy bármit is tegyenek! Az újítás azt jelenti, hogy próbálkozol,
sikertelen vagy, majd ismét próbálkozol, míg végül sikeres leszel.
Ritkán fordul elő, hogy egy nyerő ötlet a megvalósítás első pillanatától
kezdve kiválóan működik. Az olyan társadalom, amely arra
bátorítja az embereket, hogy kezdeményezzenek és ne féljenek
próbálkozni az újjal, kedvez az egyéni és a csoportos teljesítményeknek.

Előző cikkKövetkező cikk
Főállásszerűen, nagy-nagy szeretettel és elszántsággal dolgozunk azon, hogy a jövő nemzedéke, azaz a gyermekek, valamint szüleik és tanáraik számára a ClassBox révén könnyebbé, szerethetőbbé és nevelési szempontból eredményesebbé tehessük az általános iskolás éveket.